Tűnődés a hétről

A számla

Elhíresült a számla. Fizetett áfát az elfogyasztottak után "egy" miniszter, kinek nevét az ügyet megszellőztető párt jótékony homályba burkolta, vagy nem fizetett? A gazdasági miniszter mindenesetre egy számlát lebegtetett: ő igenis fizetett, ahogy kell. Netán az APEH közbenjárására született volna a szabályos számla? Most éppen ez a kérdés...

Megvallom, engem nem az ügy érdekel, hanem valami egészen más. Mégpedig a számla végösszege, amely több mint egymillió. Ünnepi vacsora, ünnepi fizetség. A magyar gazdaság felelős vezetője kivágott az asztalra egymilliót. Telik neki. Igaz, nem mindenkinek futja ilyen vacsorára, de ha van, akinek igen, akkor nyilván jó irányba halad a gazdaság, hiszen a felelős minisztere irányt mutat, sőt, a számla végösszege azt mutatja, hogy a gazdaság - legalábbis az övé - újfent robog, nem is akárhogy. Néhányan - néhányan? - ugyan képtelenek felkapaszkodni a robogó vonatra, sebaj, megvigasztalhatja őket a miniszterelnök ígérete: még egy nagyon nehéz év vár ránk. S ha nem egy, hát kettő-három. A lényeg, hogy a masiniszták ne szenvedjenek hiányt semmiben.

Hogy az "ügyről" valaha is megtudhatunk valamit? Kizárt. Nálunk nincs szokásban a közvélemény becsületes, objektív tájékoztatása. Helyette üres fecsegés zúdul ránk, és a szavak zuhataga elfedi a valóságot. S ha már-már fény derülne valamire, következik a "titkosítás". Én tudom, de neked semmi közöd hozzá... Hát akkor ez hogy is van (volt)? - kérdi külföldről érkezett barátom. Válasz helyett széttárt karral jelzem: fogalmunk sincs, nem is lehet, az ügyet a titkok birodalmába száműzték. János bácsi eltulajdonította Mari néni libáját. Nosza, teljes tekintélyével sújt le rá a törvény. X (sok név helyettesíthető be) nem tud elszámolni jó pár millióval? Ki törődik ilyen aprósággal? X visszautasítja a "szemtelen vádaskodást", bocsánatkérésre szólítja föl az ügy kipattantóját, s máris egészen új dimenzióban találjuk magunkat. Ki emlékeznék rá, hogy lopással kezdődött minden?

Néhányan bizonyára ismerik korunk "sikerírója", Márai Sándor regényét, az Idegen emberek címűt. Nem tartozik írója remeklései közé, de van egy ragyogóan megkomponált jelenete. Berlinben, az első világháborús vereség nyomán elértéktelenedett a pénz, s az étteremben mindenki csak főzeléket rendel, azt fogyasztják lármásan. S akkor egyszerre döbbent csend támad. A pincér öt ujjhegyén egyensúlyozott ezüsttálon borjúcsülköt vitt a terem hátsó része felé. "A nagy húsdarab zsírosan gőzölgött, s úszott a levegőben, mindenfelől delejes tekintetek követték a gőgös menetet: ijedt, ellenkező, elárvult, rajongó, sóvár, kényszeredett és tiszteletteljes tekintetek. Az Anyag tartotta itt diadalmenetét. Rendkívülien szép, illatos és lenyűgöző méretű borjúcsülök volt."

Ez a jelenet jutott eszembe, miközben szemem előtt lebegett az áfás számla. Mondom, nem a számla érdekes. Látni véltem az ezüsttálcákkal egyensúlyozó pincéreket, a nagy gonddal és hozzáértéssel kiválasztott borokat csillogni a poharakban, s a különleges deszszerteket érkezni a lakoma befejezéseként.

S látni vélem azokat is - róluk ugyancsak írt a Berlinben megforduló író -, amint üres főzeléküket nyeldeklik, s pohár vízzel küldik le a ráadáscsomókat. Az örök vesztesek, akiket szavakkal lakatnak jól a csülköt evők.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu