A múlt és a jelen ölelésében - Szlovéniában

Az egykori karthauzi kolostor: Zice

Bár a történelem során sok minden összekötött minket (Habsburgok, Osztrák-Magyar Monarchia, a Cilleiek, a Mura-vidék magyarsága, stb.), szomszédaink közül talán Szlovéniát ismerjük a legkevésbé. Legtöbben természeti szépségei, a tavak, a vad patakok és a vízesések, a gazdag alpesi legelők és zordon hegycsúcsok, a középkori várak és városok - no meg nyáron az Adriai-tenger, télen a kitűnő síterepek miatt keresik fel ezt a Dunántúl nagyságú, kétmillió lakosú országot, pedig az európai keresztény kultúra és hit kivételes gazdagsága hatja át nemcsak a tájat és az épületeket, de a szlovének hétköznapjait, ha tetszik, identitását is.

"Isten pompás hajlékot nyitott nekünk, amilyent csak a vándoroknak és a zarándokoknak szánhatott"

A néhány napig ott tartózkodó vagy az átutazó turista mindebből "csak" a dombtetőkre-hegycsúcsokra épült sok-sok szép templomot, illetve a mi "tápéi keresztjeinkhez" hasonlítható, úton-útfélen előbukkanó díszes oszlopkápolnákat látja.

A részben helyreállított kolostor

Ugyanakkor, ha őszinte barátsággal akarunk közeledni e szép ország népéhez, érdemes neves írójuknak, Ivan Cankarnak és egyik hősének, Jernej szolgalegénynek a lelkületével útra kelnünk, hiszen velük együtt így mi is örömmel kiálthatunk fel, hogy "az Isten pompás hajlékot nyitott nekünk, amilyent csak a vándoroknak és a zarándokoknak szánhatott". Nos, hogy mit kaphat ott ma a keresztény értékekre nyitott magyar turista, azt két kis példán keresztül szeretném bemutatni.

A kolostorudvar

A maribor-ljubljanai autópálya tán legmagasabb viaduktja alatti kis völgyben, Ziče (Seitz) határában húzódik meg az az egykori karthauzi kolostor, amely Európa egyháztörténetében kiemelt szerepet játszott. A franciaországi rendalapítás (1084) után már mintegy nyolcvan évvel, 1165-ben hívta ide a szerzeteseket Chartreuse-ből Stájerország őrgrófja, III. Ottokár. Az évszám azért bír rendkívüli jelentőséggel, mert köztudomású, hogy III. Sándor pápa csak 1176-ban ismerte el végleg a rendet, mely a nagy szigor miatt amúgy is csak lassan terjedt Európában. Az ide települt hét szerzetes erős közösséget alapított: ez lett a térség (értsd: Stájerország, illetve a mai Ausztria s részben Németország) anyakolostora (sőt, néhány évtizedig a rend generálisának a székhelye is). Sorsa egyébként ugyanolyan viharos, mint a legtöbb közép-európai kolostoré: hanyatlás-fellendülés-újraindulás-feloszlatás, ami az ismert történelmi eseményeknek (török pusztítás, reformáció, ellenreformáció, II. József 1782-es rendelete, stb.) tudható be.

A kolostortemplom gótikus falmaradványai

A kolostor szellemi kisugárzásának bizonyítéka, a könyvtár szétszóródott, mintegy háromezer tételt kitevő állományának nagy része a feloszlatást követően a gráci egyetem könyvtárába került. Köztük van számos kódex, kézirattöredék, ősnyomtatvány, a legértékesebb a XIII. századból származó két pompás mű, az úgynevezett Gráci antifonárium és a négyszázhuszonhat oldalas Ljubljanai graduálé. Szlovénia, Ausztria és Olaszország kutatóinak gyümölcsöző együttműködése eredményeként ezek közül sokat azonosítottak és restauráltak, közülük a legszebb 29-et Ljubljanában 2006-ban ki is állították.

A Ljubljanai graduálé egy lapja

Folyik a kolostorromok feltárása és a helyreállítás is, nagyrészt az Európai Unió kulturális örökségvédelmi programjának keretén belül, illetve finanszírozásában. A leginkább védendő a magas fallal körbevett kolostorterület központjában álló, a karthauzi építészetre jellemző egyhajós templom, melynek román kori alapjain gótikus falmaradványok meredeznek - nekünk, magyaroknak Zsámbékot juttatva eszünkbe. A kolostorfalak menti őrtornyok különböző korokból származnak, legrégebbi a gótikus jegyeket felmutató északi torony. Külön említésre méltó az udvar közepén álló, viszonylag jó állapotban fennmaradt, 1469-ből származó kápolna, ide temették a házfőnököket.

Nem egyszerűen tájba illő szép épület a kolostortól alig két kilométerre, a mai Spitaličban található kis templom, hiszen például az 1190-ből származó főkapuja a román kori építőművészet általunk eddig szinte ismeretlen remeke: különösen a bélletes-oszlopköteges bejárat faragott akantusz-díszítései, no meg felettük az Isten bárányát kereszttel megjelenítő timpanon érdemelnek külön említést.

Spitalič templomának főkapuja 1190-ből

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu