Hegyek és emberek

A csendről és a csodáról a tiroli Seefeldben

Díszes keresztelőkút, tiroli fafaragással a Szent Oswald-templomban

Ezeregyszáznyolcvan méterrel a tengerszint felett, a mi Kékestetőnknél alig magasabban fekvő tiroli városkában éppen alkonyodik. Ülünk a szálloda teraszán, a gyerekek már alszanak. Mélyen magamba szívom a kristálytiszta, könnyű levegőt, és e pihentető légzést javaslom a páromnak is. Az első nap újdonságaival, élményeivel és a világ minden táján őshonos gyermeknevelési gondokkal, fáradalmakkal sűrűn telített nap után belesüppedünk a nagy, kényelmes székekbe. Belenézünk a széles hegyoldal fenyveserdejének sötétjébe, és néhány percre elcsöndesedünk. A közeli kétezres hegycsúcs még halványlilán dereng a lenyugvó nap fényében, néhány méterre előttünk egy szép szál, magányos fenyő - hol ezen, hol amazon nyugtatom a szemem. Majd megint mélyet szippantok a nyár közepén is hűs levegőből, és messze szállnak az élmények, a gondolatok - nem marad más, mint maga a hegyvidéki alkonyat. A hotel kertjéből bodzaillat száll fel. Számomra ez Seefeld.

Seefeld jelképe, a Tó-kápolna

Innsbrucktól a bajor határ felé haladva a Felső-Inn-völgy kanyargós útvonalán érhetjük el Tirol északi, osztrák területének egyik legkedveltebb üdülő- és pihenőhelyét, amely a tél örömei (hóbiztos síparadicsom!) mellett nyaranta a túrázók, hegyikerékpározók, sőt a golfot kedvelők számára is kiváló kiindulópont, illetve terep, a hegyvidék levegője pedig már önmagában is felüdülést nyújt. A gyerekek a városka nagyobbik tavának partján ötletesen kialakított, fafaragásokkal ékesített játszótéren fáraszthatják ki magukat, a szülők örömére, az idősebbek - a túrázásra kevéssé fogékonyak - pedig belefeledkezhetnek a változatos táj vagy a kétezer méter magas hegycsúcsokkal körülvett alpesi városka múltjának és jelenének szépségeibe.

Seefeld 1964-ben a téli olimpia vendégeit fogadta, és azóta nyilván fellendült az itteni idegenforgalom, de ez nem tette túlzsúfolttá vagy hivalkodóvá a várost, amelynek évezredes népi, vallási hagyományait máig sem feledték a helybéliek. A település ősi búcsújáró hely, és a hit jeleit ma is láthatjuk a város két templomában, de a házfalak díszítésén is: Mária-ábrázolások, Jézus-képek formájában. Jellemző, hogy a hotel, ahol megszálltunk, a Szent Péter nevet viseli (bővebben: www.mountains.at), a bejáratánál rögvest egy Mária-ikon fogad bennünket, a recepció melletti falon pedig egy feszület, a Megváltó feje fölött olajággal, ami ugyan már kissé megszáradt, de a húsvéti ünnepek múltán a tulajdonos valami miatt nem sürgette az eltávolítását. Peter Tauber egyébként fiatal, modern, profi vendéglátós szakember - ez meglátszik a szálloda igényes, sokoldalú kínálatán is -, egyúttal hagyománytisztelő is: kérdésünkre elmeséli annak a középkori "ostyacsodának" a történetét, amely Seefeldet egykor jelentős búcsújáró hellyé tette.

A város közepén egy román kori templom áll, amelyet idővel késő gótikus stílusban bővítettek. Ebben az istenházában történt, hogy egy Oswald nevű lovag, a környék ura azt követelte a paptól, hogy számára ne a híveknek járó kisebb méretű ostyát, hanem egy nagyobbat nyújtson át, egy olyat, amilyen a papé. Az atya, félvén az uraság haragjától, eleget tett a lovag kérésének. Áldozáskor azonban, amikor a nagy ostya Oswald ajkát érintette, a történet szerint a lovag alatt mélyen megsüllyedt a templom padlója, és a lovag csak az oltárba kapaszkodva menekült meg a zuhanástól, illetve úgy, hogy a pap visszavette tőle a szentséget. A templompadló ezután a helyére emelkedett, az ostya azonban vérezni kezdett. Eddig a történet, a továbbiakra pedig abból következtethetünk, hogy a későbbi búcsús templomot Szent Oswaldról nevezték el.

Tirolról azt írják a régiek, hogy "kicsiny tartomány, de mindenütt meglátszik rajta az Isten áldása". Az útikönyv szerint ezt lépten-nyomon megtapasztalhatjuk a hegyi településeket vagy a tiroli nagyvárosokat járva. De nemcsak az ember alkotta mesterséges környezet, hanem maga a természet is áldott ezen a helyen (és vegyük észre: a világ más tájain is): a hegyek, a tiszta vizű tavak, a hatalmas erdőségek közelsége, a vad patakok moraja, az ezerszínű napfény, a mezők, az eső illata, vagy éppen a csendes alkonyat mind-mind üzenetet hordoz - pontosabban életre kelt, felidéz bennünk valamit. Dino Buzzati egyik regényében arról elmélkedik, hogy a természeti jelenségek, képződmények felemelő és lenyűgöző szépségei azért olyan vonzóak számunkra, azért vágyunk ezekre, és keressük a közelségüket, mert arra a valóságra emlékeztetnek, amit csak a szerelemben tapasztalhat meg az ember. A szerelmi valóságban tehát, amely forrása a vallás legemelkedettebb szavainak is.

Szöveg és képek: Körössy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu