Szentírás-magyarázat

Kövess engem!

Évközi 13. vasárnap - Lk 9,51-62

Jézus követése nem szórakoztató kirándulás. Nem tekinthető egyszerűen szentföldi gyalogtúrának sem, mely Názáretből indul, és a Tibériás tavát is útba ejtve valahol Jeruzsálemben fejeződik be, az óvárosban, a Golgota nevű hely közelében, a mai bazár végén. Jézus követése nem jelenti azt, hogy szakállt növesztünk és hosszú hajat, vagy fehér burnuszban kell járnunk. Jézus követése nem jelent állandó réveteg tekintetet, amely az eget fürkészi, angyalokra és az Isten közeledtére vadászva.

Gerhard Kroll 1980-ban írt egy könyvet - címe Jézus lábnyomán - a szentföldi archeológiai leletek hátteréről, amely igen izgalmas olvasmány, és nagyon sokat lehet megtudni belőle a Jézus korabeli történelemről, mégsem igazán Jézus követésére segítő olvasmány ez a kötet.

A legismertebb könyvet ezen a címen Kempis Tamás (1379k-1471) írta, és nem tekinthető sem szentföldi útikalauznak, sem régészeti kézikönyvnek, hanem alapvetően lelki olvasmány, négy nagy fejezetben. Az első a via purgativa, amely a megtisztulás útját írja le, azt a folyamatot, amelyben a lélek átadja magát Istennek, legyőzve kétségbeesését. A második a via illuminativa, vagyis a megvilágosodás könyve, arról a lelki változásról szól, amely egyfajta vigasztalás, amelyet az ember lelke az Isten közelségében élhet át. A harmadik a via unitiva, a misztikus egyesülés könyve, amelyben az emberi lélek lassan belülről érti meg Isten lelkének rezdüléseit és szándékait. Ehhez a három könyvhöz, melynek szerzőjéről vitatkoznak a szakértők, Kempis egy negyediket, vitathatatlanul saját írását illesztette, amelyben az Oltáriszentség titkairól beszél, vagyis az imádkozó ember legbensőbb érzelmeit tárja fel. Ezt a könyvet az 1400-as évektől a mai napig negyvennél több nyelvre fordították le, jeléül annak, hogy sokan vannak, akik szeretnének a Jézushoz kapcsolódó lelki utazásban részt venni.

Nem kell buszra szállni, vagy repülőre, hanem csak lelkünk mélyére kell tekinteni, kicsit befelé fordulni, szembe kell nézni önmagunkkal. Az első könyvben így ír a szerző: "A kevély, a kapzsi soha nem nyughatik, a szegény és az alázatos szívű nagy békességben él." Előbb önmagunk minősítésével kell tisztában lennünk. Majd a második könyvben a benső életről ezt írja: "Tanuld meg megvetni, ami odakint van, és egész elszánással az odabent valóra figyelni" - vagyis lelkünk legértékesebb indulatait felfedezve követni Jézust. A harmadik könyvben a bennünk megszólaló Isten hangját segít felfedezni a szerző: "Boldog az a lélek, amely meghallja a benne megszólaló Urat..." A negyedik könyvben az imádkozó ember benső kétségei tárulnak föl előttünk, aki megérezte Isten szavának édességét, de ugyanakkor meg is retten önmagától: "Hívogat szavaidnak édessége, de sok-sok vétkem nyomaszt."Kézikönyv, amely nyomon követi az ember lelkének átalakulását, az elmélkedés és az imádság közben.

Ma sokan beszélnek mentálhigiénéről, vagyis az ember lelkének egészségéről. Csak az egészséges lélekről nincs pontos elképzelésünk. Mindenki megcsodálja, micsoda nagy lélek Jézus, nagylelkű jelzőkkel is illetjük, de talán akadnak néhányan, akik tovább akarnak lépni a felületes ismeretségnél. Akik Jézust szemléletmódjukban is követni akarják, azoknak nem a külsejüket, hanem a lelkületüket kell átalakítaniuk, hogy rátaláljanak arra az útra, amely a békességhez és Isten országához vezet.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu