Egyház, kábítószer, drogfüggőség (20.)

A szabadulás kulcsa

Sorozatunk végéhez értünk. A havonként megjelent írások célja az volt, hogy a magyarországi helyzetet is figyelembe véve, elsősorban pasztorális szempontból megközelítve áttekintsük a kábítószer-probléma egyes témaköreit. Ehhez a legfontosabb alap, támpont és zsinórmérték az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című vatikáni pasztorális kézikönyv volt. Gyakran idéztük a kötetbőlII. János Pál beszédeit, ahogyan most is tesszük. Az idézett gondolatok tíz éve hangzottak el a Szolidaritás az életért című nemzetközi konferencián. Pontos megállapításai és a "fiatalok pápájának" aggódó szeretete fel kell, hogy keltsék bennünk a hivatásunkból fakadó felelősséget és a tenni akarást.

Ha a kábítószer-probléma szóba kerül, leggyakrabban a fiatalokra gondolunk, elsősorban a tizenévesekre. Féltjük őket, aggódunk értük, sőt egynéhány éve készült felmérés szerint azt gondoljuk, hogy a fiatalok kétharmada használ kábítószereket. A túlzott aggodalmaskodáshoz viszont alig kapcsolódik aktivitás, és ez sajnos elmondható a keresztény középiskolák zöméről is. Nincsenek egészségfejlesztő programok, a prevenció esetleges, az érintetteknek segítés helyett általában az eltávolítást kell megtapasztalniuk. Ha a szívünkkel is tudunk figyelni II. János Pál szavára, akkor talán közelebb kerülhetünk fiataljaink problémájának árnyaltabb megértéséhez.

"A kábítószer különlegesen súlyos probléma. Sok fiatal és felnőtt meghalt, vagy eljutott a halál küszöbére, míg mások legbensőbb érzéseikben és képességeikben károsulnak. Sok oka lehet a fiatalok kábítószer-fogyasztásának. Növekedésük kritikus szakaszában fordulnak a kábítószerekhez, mert rosszul élnek, nehezen találják meg helyüket a társadalomban, félnek a jövőtől, egy illuzórikus, hamis világba menekülnek. A fiatal évek számtalan megpróbáltatással és kérdőjellel járnak együtt. A fiatalok keresik az élet értelmét, és a jövőre vonatkozó döntéseket. A kábítószerek növekvő kereskedelme és fogyasztása azt jelzi, hogy a világ remény nélkül él, nem képes hiteles emberi és lelki utakat mutatni az embereknek. Ezért sok fiatal azt hiszi, hogy minden viselkedés egyenértékű. Nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, nem ismerik az erkölcsi határokat. (481)

[...] A jövőtől és a társadalmi beilleszkedéstől való félelem különösen labilissá teszi a fiatalokat. Sokan nem éreznek ösztönzést a szép és igaz életért való küzdelemre, inkább magukba zárkóznak. Nem lehet lebecsülni a munkanélküliség romboló hatását sem. A fiatalok áldozatai ennek a méltatlan helyzetnek, egy olyan társadalomban, amely pedig éppen az emberi méltóság tiszteletben tartására törekszik. A halál erői hajtják őket a kábítószerek, az erőszak, sőt olykor az öngyilkosság felé.

Túl sok fiatal él magára hagyatva, akinek hiányzik a figyelmes környezet, a családi tűzhely biztonságos melege, a normális beiskolázás. Hiányzik egy olyan társadalmi-nevelői környezet, amely ösztönzőleg hatna értelmükre és erkölcsi érzékükre, segítené akaratuk formálását és érzelmi életük irányítását." (483)

Kemény beszéd. Mielőtt azonban sajnálni kezdenénk magunkat, vagy a tehetetlenség érzése miatt apátiába esnénk, tegyünk fel egyszerű kérdéseket. Ha nem tudunk válaszokat adni, akkor se csüggedjünk: kezdjünk hozzá a válaszok elemeinek kutatásához.

- Jézus szabadulást hozott az elnyomottaknak (Lk 4,16-21). Az ő példája nyomán a szegényeknek, a betegeknek, a szenvedőknek, a kirekesztetteknek, köztük a kábítószereseknek is a legkedvesebbeknek kellene lenniük az egyház számára. Hogyan viszonyulok ehhez a gondolathoz? Hogyan viszonyul a közösségem, a plébániám, az egyházközségem e fontos küldetéshez?

- Mit jelent számomra az emberi méltóság kifejezés? Fontos-e számomra a magam és mások emberi méltóságának figyelembevétele?

- A függő embert elítélem, vagy próbálom megérteni függőségét?

- Mi a helyzet a függőségekkel az én életemben?

- A fiatalok félelmét, kilátástalanságát érzékelem-e? Életem példáján, hivatásomon keresztül tudok-e számukra a remény szigete lenni?

A pasztorális kézikönyv visszatérő gondolata, hogy az egyház kábítószerrel kapcsolatos tevékenysége evangelizációs küldetésének fontos, központi eleme. Nem divatból foglalkozik ezzel, nem az egészségüggyel, a hatóságokkal konkurál, nem is a drogháború résztvevője, hanem...

"Az egyház a kábítószer-függőség jelenségére a remény üzenetével válaszol, és szolgálattal, amely az ember szívéhez szólva túlmutat a tüneteken és az egyén viselkedésén: nem csupán a rossz közérzet megszüntetésére törekszik, hanem új életutat mutat fel. Magasabb szinten áll, szem előtt tartja az emberről szóló látomás beteljesülésének képét, és ez arra ösztönzi, hogy felmutassa az élet valódi értékeit. Evangéliumi feladata van: az örömhír terjesztése. Nem helyettesíteni akar más intézményeket, emberi kezdeményezéseket. Éppen ellenkezőleg, támogatni akar mindenkit, aki vállalja a kábítószerfüggők segítését, be akarja tölteni a feladatot, amely a világban ránk vár. Különleges szolgálata az, hogy felmutatja ťaz evangélium iskolájátŤ mint olyan életformát, amely a Krisztussal való kapcsolaton alapul, az egyetlen olyan életformát, amely beteljesítheti az ember minden vágyát, hiszen lelkünk az élő Istent szomjazza (62. zsoltár)." (70)

Néhány hete egy katolikus iskola tizenhat éves tanulóival találkozhattam. A nikotinfüggőség (bár ezt a kifejezést társadalmunkban többnyire szemérmesen kerüljük), azaz a cigarettahasználat problémájával kapcsolatban kértek fel egy beszélgetésre a gyerekekkel. Az alkalomra alapos előkészítő munka után került sor. Hogyan beszélgessünk? Tanár jelenlétében, tanár nélkül? Érintsünk-e más problémát is, vagy maradjunk a cigaretta használatnál? Tudományos okfejtés legyen, vagy a beszélgetés mindkét fél részéről aktív részvétele? A tapintatos előkészítés számomra azt jelentette, hogy meghívóimnak fontos ez az ügy.

A személyes találkozás során bebizonyosodott, hogy a fiatalok nyitottsága, érdeklődése és őszintesége olyan talajra utal, amely vágyódik arra, hogy a jó információk jó magokként helyükre kerüljenek benne.

A cigarettahasználat kapcsán a függőség került beszélgetésünk középpontjába. A függőség manipuláló, mintakövető hálóját a gyerekek jól érzékelik saját életükben, valamint családi, kortársi és társadalmi szinten is. Bizonytalanságaikat, félelmeiket, tévhiteiket bátran megosztották. S még valami, ami nagyon fontos: figyeltek egymásra, egymás gondolataira. A párbeszéd, az értő figyelem jellemezte együttlétünket. Találkozásunk során megvalósulhatott az a pasztorális célkitűzés, amelyről így ír az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című kézikönyv:

"A nevelés a felnőtté válásra irányul, a fizikai, lelki, értelmi, erkölcsi és szellemi létezés egészének egyre magasabb szinteket kell elérnie, hogy az ember napról napra nagyobb felelősséget tudjon vállalni életéért, szabályozni tudja vágyait." (376)

Ha erre az élményre a tudatos építkezés során újabb szinteket tudunk emelni, akkor reménykedhetünk abban, hogy a döntés szabadságát a jó irányában is megtapasztalhatják életükben e fiatalok.

"...az emberi személy nevelésének egyik legfontosabb célja a szabadság. A szabadság gyakorlását tanulni kell. Tudni kell a méltóság és az igazság szellemében cselekedni, mert az ember így lesz képes arra, hogy bizonyos örömökről lemondjon egy nagyobb boldogság érdekében. Az Istennel való találkozás által a kábítószerfüggő ember is meghallhatja az Atya kiáltását: ťTe vagy az én fiam.Ť" (490)

Kály-Kullai Károly

mentálhigiénés szakember

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu