Homíliavázlat

A szabadság útján

Ha egy szóban szeretnénk összefoglalni az olvasmányok sugallta mondanivalót, akkor az a szó a szabadság volna. A Galata-levél mai részlete fejti ki ezt alaposabban, de összhangban van vele az olvasmány és az evangélium is, hiszen a Krisztus-követés alapja a szabadság.

A szabadság azt jelenti, hogy szabad vagyok valamitől, valamire. Szabad vagyok, azaz el tudok engedni számomra fontos dolgokat. Ezzel egy időben felszabadulok annak megtételére, amire Isten Lelke indít. A szabadság a Szentlélek ajándéka bennem, amelyet kérnem és ugyanakkor használnom kell. A szabadságra nem jutok el a saját erőfeszítésemből.

Krisztus Urunk példáján megtanulhatjuk, hogy mindent szabadon, örömmel és szeretetből tegyünk. Semmit nem szabad pusztán kötelességből, muszájból tenni. Minden dologban találhatok értéket, amelyet azután szabadon, örömmel, szeretetből teszek.

A belső szabadságban való növekedés egész életen át tartó feladat. Ezen az úton újra és újra azzal fogok szembesülni, hogy még mindig nem vagyok szabad. Még mindig ragaszkodom dolgokhoz, még mindig fontos számomra az emberek vélekedése. Ha ezt el tudom ismerni, már megtettem az első lépést a növekedéshez. Senki sem szabad tökéletesen, ezért mindenkinek szüksége van arra, hogy egész élete folyamán gyarapodjék a szabadságban.

Krisztus-követésünkre igaz az, amit a házasulandók életében látunk. Felül kell vizsgálniuk addigi szokásaikat, hobbijukat, hogy melyik az, amelyikről a kölcsönös szeretet és harmónia érdekében le kell hogy mondjanak. Nem feltétlenül azért, mert az rossz, hanem mert vagy a viszonyulás helytelen hozzá, vagy mert akadályozza kettejük kapcsolatát.

Ezt láthatjuk a mai olvasmány és evangélium meghívásaiban is. Ha Krisztust akarom követni, ennek érdekében bizonyos dolgokat el kell hagynom, amelyek akadályozzák kettőnk kapcsolatát. Lelkigyakorlatokon szoktam időnként feltenni a kérdést: "Ha Jézus belépne a szobádba, mi az, amit kihordatna onnan: könyveid, kazettáid, CD-id, holmijaid közül?" Ezek önmagukban természetesen nem rosszak - ahogy a tévé sem -, ám a hozzájuk való viszonyulásunk nem biztos, hogy Isten akarata szerinti. A nagyböjti-adventi önmegtagadások mindig abban segítenek, hogy szabaddá tudjunk válni, de most a mai olvasmányok is e felé a szabadság felé indítanak minket.

Elizeusnak és az evangéliumi történet szereplőinek el kellett engedniük biztonságukat azért, hogy engedelmeskedni tudjanak a hívásnak. Isten mindig előbb lép, ő nagyobb a szívünknél, és folyamatosan hív bennünket olyan dolgokra, amelyek növekedésünket szolgálják. Ő sohasem erőszakos. Mindig tudja, hogy amire hív, annak megtételére képes vagyok, de teljesen szabadon hagy válaszadásom tekintetében.

A mai vasárnap érdemes megkérdeznünk: "Uram, ma mire hívsz, mi a következő lépés a feléd vezető úton? Kérem a te erődet, hogy szabadon, örömmel, szeretetből tudjak válaszolni hívásodra."

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu