Rózsák a szürkekék ködben...

Meg-megálltak néhányan, mások a villamoson, autókban ülve fölkapták fejüket az esti szürkületben hosszú sorban, némán vonuló tömeg láttán. A tájékozottabbak a kérdő pillantásokra válaszolva beszéltek a betlehemi gyermekgyilkosságról, az aprószentekről, s azokról az ártatlanul elveszejtett magzatokról, akik nem születtek meg, akik még nem tudtak tudatos döntést hozni a mártíromságról, mégis szentekként tiszteljük őket. Látszott az asszony szemében, hogy érti, de nem tudja kimondani a szót, csak erősebben karol a férjébe, s lassú léptekkel ők is elindulnak a fehér kereszteket cipelő embersor irányába. Zarándokolnak és imádkoznak, hogy egyre többen lássanak tisztán, mert - Bíró László püspök szavaival - az élet elé semmit nem tehetünk, mert az élet az élő Istenhez tartozik, s ezért szent.

Hosszú az út a Sziklatemplomtól a Margit-szigetig. A december 28-ai indulás előtt Bíró László püspök, Bóna Zoltán református lelkész és Babovszkyné Pintér Márta evangélikus lelkész megáldották a kereszteket, s az áldozatokat jelképező vörös rózsákat. A mai fiatalokért fohászkodtak, azokért a férfiakért és nőkért, akiket most fog el a gyermekvállalás kétsége, akiknek felelősségérzete még nem olyan erős, hogy megóvja őket a rossz döntésektől.

A zarándoklat - amellett, hogy a zarándoklónak megtisztulási alkalom - figyelmeztető jajkiáltás is az önpusztító nemzet felé. Figyelmeztetés, hogy a magzati élet szent, amit az önrendelkezés emberi jogára hivatkozva nem szabad veszélyeztetni, vagy éppen halálra ítélni, s az ítéletet társadalmi elfogadottság közepette végre is hajtani.

Bandukolunk az egyre hűvösebb estében. Elhagyjuk Salkaházi Sára vértanúságának helyszínét, ahol az erőszakos ideológiák életellenes voltára emlékezünk.

- Mi is bőrünkön tapasztaljuk lidérces valóságát - mondja Vaszi Mihály és felesége, Rozália asszony, akik a "Szép Erdélyországból" jöttek Budapesten élő fiukhoz a karácsonyi ünnepekre, s ha már itt tartózkodnak, szükségét érezték, hogy tanúságot tegyenek az élet mellett. - Oda kell állni az ilyen mozgalmak mellé! Kétszer annyi fiatal is kevés lenne - fűzi tovább a szót egy szép, fiatal hölgy, Bessenyei Judit. Annál nagyobb dolog nem nagyon lehet, mint hogy a saját életemben megéljem azt, amit hirdetek - mondja magabiztos mosollyal.

Kérdésemre, hogy hány keresztet cipelhetünk a vállunkon, már egy "érettebb" aszszony válaszol: "Azt hinnénk, hogy elég a mi keresztünk, de akkor tudjuk meg igazából, hogy milyen súlyos a miénk, ha a másikat is érezzük rajta. Egymás nehézségeiben a másik nehézségeit is hordozzuk. Ha átöleljük az emberek baját, sorsát, akkor több keresztet is viselhetünk. Vinni kell, csak nem mindig sikerül, néha megrogyunk alatta. Hullámvölgyek, bukdácsolások között számtalanszor éreztem, hogy nem bírom tovább. Hányszor fohászkodtam, hogy Istenem segíts! S mindig segített, mert ha a konkrét probléma nem is oldódott meg, de erőt adott, nem estem kétségbeesésbe, mint annyi fiatal, akik nem tudnak lábra állni, s a cigaretta, az ital, a kábítószer felé fordulnak."

Az utcai lámpák esti fényében egyre világosabbnak tűntek a fehér keresztek. Messziről látszott a zarándokok hosszú sora. Mécsesek gyulladtak, óvó kezek védték a gyertyák fényét.

A Parlament előtt a zarándokok jelképesen figyelmeztették a politikusokat, hogy bűntettet követnek el, ha életellenes törvényeket szentesítenek. A Margit hídon imáik kíséretében a rózsákat a Dunába ejtették. Szent Margit sírjánál abban a reményben fejeződött be a zarándoklat, hogy mindnyájan, ki-ki a maga helyén cselekedett az élet védelméért.

Szöveg és kép:

Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu