Mozartot beszélni

Bécsi találkozás Joó Imola zongoraművésszel

Visszafogott hang, idehaza már-már föllelhetetlen finom elegancia, keresetlen, szép magyar nyelv - és a muzsika tapintatos áhítata. Próbálom megállapítani: vajon a Steinway vagy a Bösendorfer lakkja ragyog feketébben. "A zongora földje" - írta Bécsről Mozart. Csakugyan: a Zeneakadémiára jövet minden sarkon felötlik egy-egy taktus: Trattner-szonáta, "Török" induló... Japán hallgató búcsúzik elmenőben, s a szó máris a közelgő koncertre terelődik: Joó Imola, a Kodály-módszer nemzetközi hírű szaktekintélye a d-moll zongoraversenyre készül.

- A feladat sokkal nagyobb, mint ahogyan azt egyesek hiszik. Létezik egy hiedelem, mely szerint Mozart könnyű. Hogy csipkés. Minden, csak az nem! Mozart futamai technikailag is nagyon nehezek - ami pedig a technikai nehézségekbe el van rejtve... Az a Zene! Mozartnál a sok futkározó oktáv, hármashangzat nem olyan, mint egy Czerny-etűdben. Ha felbontjuk, nála is csak ezt látjuk. Csontok, inak. Ám ha összerakjuk, egy ember van benne, gondolatokkal, érzésekkel - amiket egy mikroszkóp kimutatni sohasem tud! Ezért, hogy Mozart zenéjét játszva egy más világba kerülünk. Amíg viszont eljutunk oda, az nagyon kemény munka.

Ha a műveit vallatja, minek tetszik Mozart elsősorban: zongoravirtuóznak, aki komponált, vagy komplex módon gondolkodó komponistának, aki zongorajátékosként is az elsők közül való?

- Mozart mindenben a legelsők közé sorolható. A korai zongoraversenyeken meglátszik, hogy a szerző zongoravirtuózként vált ismertté kisgyerekkora óta: a zenekart ekkor még másodlagos szerepre ítélte a zongora csillogása mögött. A nagy bécsi zongoraversenyekben viszont - épp a d-mollban vagy az egy évvel későbbi c-moll zongoraversenyben - szinte beethoveni dimenziókat vesz föl.

Kiolvasható-e a Mozart-muzsikából, reprodukálható-e, hogy Mozart milyen lelkülettel zenélt; hogy milyen tudatállapotba került játék közben? Miközben a zsúfolásig megtelt Burgtheater ünnepelte, megnyíltak már a lelkében azok a benső, magányos terek, amelyeket Szabolcsi Bence emleget?

- Tudjuk, hogy édesanyjától vidám kedélyt örökölt, míg a papa a másik oldalon szigorúságra és fegyelemre szoktatta. Korán munkára fogta a fiát, és Mozart megtanulta: minél tehetségesebb az ember, annál jobban kell dolgoznia, mert akinek sokat adtak, attól többet kérnek számon. Így aztán Mozartban együtt lakott a könnyedség és a mérhetetlen fegyelem. Ebben különbözik ő például Beethoventől, aki folyton harcolt. Harcolt az élettel, az elmúlás gondolatával - a zenéjén is érezni ezt a sok ellentétet. Mozart belenyugodott az élet véges voltába. Ő nem harcolt, ő inkább győzelem volt.

A Mozart-előadó számára mindez személyes bátorítás is, amikor küzd a darabbal?

- Ő olyan zseni volt, hogy hozzá senki sem merné magát hasonlítani. Én inkább nagyon nagy hálát érzek, amiért ezt csinálhatom, hogy nyitva van a kapu előttem. Hogy dolgozhatom vele. Hogy érthetem. Fantasztikus dolog, hogy az ember gyakorol valamit, és rájön egy rejtett dallamra. Olyan, mintha kincset találtam volna! És a kemény munka közben ez a kincsesláda néha kinyílik. Mintha egy fénycsóva váratlanul odavetődne a hangokra. Ennél szebb munkát én el sem tudok képzelni.

Az operisták néha panaszkodnak, mondván, Mozart elénekelhetetlen fricskákat csempészett be egyik-másik áriába, valamelyik korabeli énekes megleckéztetésére. A zongorista utódokat várják efféle meglepetések?

- Nem hiszem, hogy Mozart el akarta volna gáncsolni a későbbi zongoristákat! Ha fricskázott, legföljebb azért, hogy ő maga nevessen egy jót a darab előadása közben.

Művésznő a mai koncertzongora vagy a fortepiano hangját tartja megfelelőbbnek a Mozart-darabokhoz?

- Vannak kollégáim, akiknek egész zongoraflotta áll rendelkezésére. Badura-Skodának például talán tizenkettő áll a stúdiójában. Vannak aztán modern zongorák, amiket át lehet állítani csembalóhangra és más regiszterekre. A régi Mozart-zongorákon nem lehet annyiféle hangszínt játszani, én ezzel együtt a mai zongorán játszom Mozartot is és Bachot is. Szatmárnémetiben játszottam a d-moll koncertet egy történelmi hangszeren - ha lehet, maradok a Bösendorfernél.

Bécs a hírek szerint hamar hűtlenné válik azokhoz, akiket ünnepelt - erre Mozart élete a legjobb példa. Egy Bécsben élő, ám mégiscsak magyar zongoraművész milyen érzésekkel készül a koncertre Mozart városában?

- Engem itt képeztek zenésznek. Otthon én nem tanulhattam, és mindazt, ami odahaza hiánycikk volt, azt itt elsajátíthattam. Például mindazt, amit a bécsi klasszikáról tudok. A koncertre készülve én csak arra gondolok, hogy jól tudjam. Hogy a zenekarnak az első próbán tessen az, amit játszom. Hiszen ők a vérbeli zenészek! És Mozartra gondolok majd: nehogy szégyent hozzak rá. Meg kell próbálnom őt megszólaltatni. Emlékszem, amikor gyerekkoromban a Ferencsik- vagy a Fischer Annie-koncerteken rácsodálkoztam a zene lényegére: hisz minden hangszer ugyanazt mondja, csak más-más nyelven. Ennél szebb hivatás nincsen. Ülök a zongoránál, és a hangszerek a hátam mögül ugyanazt akarják megszólaltatni mind. Nagy boldogság, hogy én is része lehetek egy nagy-nagy együttesnek, ami Mozartot beszéli - vagy amiből Mozart beszél...

Marton Árpád

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu