|
|
LITURGIA Értékesebb ajándék A háromkirályok vagy napkeleti bölcsek személyéről nem sokat tudunk, arról azonban beszámol az evangélium, hogy ajándékot hoztak: aranyat, tömjént és mirhát. Sokféle magyarázatot hallunk arról, milyen szimbolikus jelentőséget hordoznak az ajándékok.
A liturgiában mi sem állunk üres kézzel Isten előtt. Nemcsak a karácsonyra szépen feldíszített templomokra, a gondosan elrendezett liturgikus terekre és szerekre gondolok, nemcsak a betlehemre, a karácsonyfára, az ünnepi takarításra, és még csak nem is a belső készületre, adventi szentbeszédek és gyónások sorára. Mindez ott van a mi oldalunkról, az ünnepnek az adományok fölött mondandó (felajánlási) könyörgése azonban valami többre irányítja a figyelmünket: "Már nem aranyat, tömjént és mirhát hozunk eléd, hanem magát Jézus Krisztust." A legnagyobb áldozattal, ajándékkal lépünk Isten elé a szentmise liturgiájában. Jézus kezünkre adta magát, nekünk ajándékozta életét, és ezt megköszönve ajánljuk fel a misében az Atyának. Tesszük ezt a kenyér és a bor színe alatt, ahogy a könyörgés mondja: "Akit ezekben az adományokban vallunk, feláldozunk és magunkhoz veszünk." Valljuk (declaratur), hittel mondjuk az adományokról - vagyis a kenyérről és a borról -, hogy azok Jézus Krisztus teste és vére. A föláldozzunk (immolatur) szónál talán már szerencsésebb lenne megtartani a szenvedő szerkezetet, hiszen nem mi öljük le, csak a megölt áldozatot ajánljuk fel (cselekvői tehát az oblatiónak vagyunk), végül pedig részesülünk belőle az "elfogyasztás" (sumitur) módján, ami már utal a szentáldozásra. Értékesebb ajándékot adunk az Úrnak, amikor Krisztussal lépünk oda hálaadó áldozatként. Nagyobbak vagyunk tehát, mint a három király? Ők hosszú úton, sok nehézség között óvták mulandó ajándékaikat, a csillag felismerésén túl itt van emberi nagyságuk. Mi mennyire tartjuk értékesnek, el nem véthetőnek, semmi áron el nem kótyavetyélhetőnek az Eucharisztiát? Legyünk bátor és nagylelkű királyok! Füzes Ádám
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||