A mese vége

Ritka szerencsések azok az írók, akiket a gyerekek és a felnőttek is sajátjuknak éreznek. Lázár Ervin ilyen író volt. Gyerekeimnek felolvastam egyik-másik könyvéből, unokáimmal szájtátva bámultam mesejátékát. Nehéz neve után biggyeszteni a "volt" igét, mert a veszteség fájdalmát fejezi ki, ugyanakkor nem egészen igaz, hiszen Lázár Ervin, az ember ugyan átlebben egy másik világrendbe, ahol szájtáti angyalkáknak mesél, de az író itt maradt, éltetik és lassan legendává nemesítik a művei, amelyekből nemzedékről nemzedékre emberséget lehet tanulni, s ékesszólóan bizonyítják, hogy van a létnek olyan birodalma, amely szebb és tisztább, mint amilyet a felnőttség határol.

Hetvenedik évét is megélhette, s derűs, adakozó lélekkel fordult olvasói felé. Boldogok, akik életük végéig megőrizhetik ezt a lelkületet, hiszen a kegyelem sugárzásából tudnak adakozni másoknak is. Tulajdonképpen "kétlaki" író volt, hisz indulása pillanatától meséket és elgondolkodtató novellák sorát írta. Igazán maradandóak persze a gyerekeknek írt alkotásai, s nemcsak a magyar kicsinyek tekinthetik sajátjuknak, hanem a világ számos más országában is népszerű lett a fordítások révén. Persze mesélő kedve igazán anyanyelvén érvényesül. Megérezte, majd tudásává szilárdította, hogy a gyermeki nyelv és fantázia mögött a világ sajátos és bensőséges szemlélete rejlik, valami meleg otthonosság, s ezt a világot gazdagította képzelete szárnyalásával, arra késztetve kis olvasóit, hogy kövessék, s ők lelkesen és növekvő kedvvel eredtek nyomába, s lettek az általa alkotott és vezényelt boldog birodalom lakói. Ebben a világban az a vonzó és örömszerző, hogy bármikor bármi megtörténhetik, a képzeletet nem akadályozza a sokszor kiábrándító valóság.

Halála hírére a lexikon róla írt címszavát olvastam, s egészítettem ki a szomorú halálozási dátummal. Ebben a néhány mondatban a következőre bukkantam: Gyermekeknek szóló írásaiban valóság és fantasztikum természetes egységet alkot. Az olykor bizarr nyelvi humor, az abszurdba hajló ötletek és a szárnyaló fantázia révén helyük van a felnőtti irodalomban is. Ilyesmit az igazán nagyokról, például Weöres Sándorról lehet elmondani. A költő és a prózaíró egyaránt hitt a gyermekekben, s abban is, hogy ők lelkükben őrzik egy másik, szebb, igazabb világ lenyomatát, melyet őrizni a legnehezebb írói feladat. Ha ez a világ volna uralkodó, kihalnának az olyan szavak, mint a harc és a gyűlölet.

Ha felmérést készítenénk, s azt kérdeznénk, melyik művét ismerik és szeretik legtöbben, bizonyára a Szegény Dzsoni és Árnika lenne az első, hiszen ezt filmen is látni lehetett. Ám ne feledkezzünk meg gyermekregényeiről se, hiszen ezekben, például A Négyszögletű Kerek Erdőben nyílt igazán lehetősége arra, hogy teljes világot ábrázoljon, amelynek magával ragadó tartományának bejárata fölött ez a szó szerepel: "Jóság".

Tulajdonképpen nem a mese, hanem a mesélő érte meg végét. Fájdalmas és keserű a búcsú, hiszen egy világteremtő író köszönt el. De világába változatlanul beléphetünk, s ebben a térfogatban boldogok lehetünk. Köszönet érte.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu