Láttuk csillagát napkeleten...

A tudomány és a hit találkozásában

A napkeleti bölcsekről és az őket vezető égi jelről egyedül Máté evangéliuma tesz említést, mégis a barlang fölött tündöklő csillag a karácsonyi ünnepkör legtöbbet használt motívuma. A hódolat őskeresztény ábrázolásain a bölcsek száma még különböző, kettő és tíz között változik, ám a VI-VII. századból a ravennai székesegyházban fennmaradt mozaikon, amelyen először szerepel a nevük is, már hárman vannak (képünkön).

Nemcsak az ő kilétük, hanem a betlehemi csillag mibenléte is kezdetektől érdekelte a keresztény világot. Már a középkorban is sokan foglalkoztak a csillaggal, amellyel kapcsolatban természetesen számos apokrif, mitologikus elmélet született. Az első tudományos alaposságú vizsgálatot a XVII. században Johannes Kepler végezte, aki úgy számolta, hogy két bolygó, a Szaturnusz és a Jupiter együttállása lehetett a bölcseket vezető jel.

Megállapításai olyannyira pontosak voltak, hogy mind a mai napig igaznak látszanak. Az 1980-1990-es években számos csillagász foglalkozott a kérdéssel, miután 1981-ben újra látható volt a két bolygó együttállása - ahogyan egyébként Kepler idejében is.

A számítások szerint Jézus születésének évében (amit, mint tudjuk, Dionysius Exiguus kicsit pontatlanul határozott meg) a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritka, háromszori "találkozása" valósult meg, a Halak csillagképben, amelyet Jeruzsálemtől délre lehetett leginkább megfigyelni. A bolygók mozgása magyarázatot ad arra is, hogyan lehetséges, hogy a csillag a bölcsek előtt haladt keletről nyugat felé, majd a földről nézve úgy látszott, hogy "megállt" egy hely fölött. S arra a kérdésre, hogy miért nevezi az evangélista csillagnak a bolygókat, nem is olyan bonyolult válaszolni, hiszen az ember a fényes égi jelenségeket mindig így keresztelte el, akárcsak a magyar nyelv a Vénusz bolygót, azaz az Esthajnalcsillagot. Érdekesség, hogy fennmaradt egy szír nyelvű bibliatöredék, amelyben a betlehemi csillagot a Jupitert jelentő szóval és többes számban nevezték meg.

Mindez a korabeli zsidó asztrológia tükrében értelmezhető teljes egészében, amely a fogság óta szoros kapcsolatban állt a babiloni csillagászattal. E rendszerben a Halak csillagkép a születést, a Jupiter a királyi rangot, a Szaturnusz pedig a zsidóságot jelképezi. Így a bölcsek, akik egyébként több, mint valószínű, hogy a babiloni tudósok voltak, joggal tehették fel a kérdést: "Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki."

szalontai

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu