|
|
Szentírás-magyarázat Nem lehetett könnyű az útjuk Vízkereszt - Mt 2,1-12 A Máté-evangélium valójában nem beszéli el Jézus születésének történetét, két mellékmondatban utal csak az eseményre: először az l,25-ben, majd a 2,1-ben. Ezzel a mondattal kezdődik a karácsonyi ünnepkör második nagy ünnepének evangéliumi szakasza. Azé az ünnepé, amelyet valaha vízkeresztként ismertünk, s január 6-ra esett, ma Urunk megjelenésének ünnepeként tartjuk számon, s nálunk, Magyarországon (de több más országban is) a január 6-át követő vasárnapon üljük meg.
Az evangélium görög szövegében a megszületett ige igenévként szerepel, s előidejűségre utalhat, mintha a főmondat cselekményét nem a születés napjára, hanem valamivel későbbi időre kellene helyeznünk. A pásztorok - Lukács szerint - születésének éjszakáján keresték föl a Kisdedet. Mire - Máté szerint - a napkeleti bölcsek Betlehembe érkeznek, már egy házban találják Jézust, Máriával és Józseffel együtt. Ezek a messziről érkező emberek a pogány világ képviselői, amelybe majd a Feltámadott küldi az apostolokat: "Tegyetek tanítvánnyá minden népet!" (Mt 28,19). De képviselői talán a művelt embereknek is, hiszen Isten a csillagok által teremtett kapcsolatot velük. Nem meglepő, hogy a leendő királyt Jeruzsálemben, Heródes házában keresik, az már inkább, hogy amikor kitudódik, mi járatban vannak, megretten az egész nép (2,3). Heródesnek volt mitől félnie, de a fővárosban lakó izraeliták akár keresésére is indulhattak volna az újszülöttnek, ha a prófétai szöveg alapján olyan pontosan meg tudták mondani, hol kell születnie. Ha rosszat forralt a Gyermek ellen, Heródes is adhatott volna egy kísérőt az idegenek mellé, azon túl, hogy fölvilágosította őket. Nehezen értelmezhető a csillag szerepe is: egyszerre élére áll a bölcsek csapatának, s odavezeti őket ahhoz a házhoz, amelyben Jézusra rátalálnak. Ilyesmire egy valóságos égitest aligha képes. Ha pedig Isten egy külön csodacsillagot küld a bölcsek vezetésére, ugyan miért nem tette korábban, akkor nem kellett volna Jeruzsálembe menniük, hogy Heródestől tudakozódjanak, s a hatalmára annyira féltékeny király nem is sejtette volna, kitől kell tartania. Manapság a biblikus tudósok szinte egyhangúlag azt tartják, hogy itt egy legendás elbeszéléssel van dolgunk, amelyik Jézus gyerekkorára elővételezi az ő tanításának későbbi sorsát: hogy saját népe nem ismeri fel, meg is feszíti, de a pogányok felismerik benne a világ Üdvözítőjét. Akkoriban nem volt szokatlan, hogy egy-egy életrajz elé ilyen "kitalált", de a maga módján mégsem légből kapott gyermekségtörténetet illesztettek. Jézus körül ma is találkozunk messziről érkező idegenekkel. Fogadjuk őket örömmel, tisztelettel: nem lehetett könnyű az útjuk. Talán segíthetünk nekik, hogy valóban megtalálják azt, akit keresnek. Együtt örülhetünk velük, s dicsérhetjük Istent, hogy olyan szokatlan utakon vezette őket. Jelenits István
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||