Czigány György

Tíz mondat a székrendről

Táncrenddel már gyerekkoromban találkoztam, a székrend azonban meglepetés volt számomra: Berlin keleti részében történt, a diktatúra utolsó éveiben. Gergő fiammal jártuk a várost, majd este - némi nosztalgiával - az elegáns Budapest étterembe nyitottunk be.

A hatalmas, néptelen helyiségben csak egy idősebb házaspár vacsorázott: mi a mellettük álló asztalt választottuk. A felszolgálóra nem kellett soká várnunk. Szigorú úr jelent meg, s felindulását alig leplezve tett nekünk szemrehányást: ugyanis magatartásunk megzavarta a székrendet. Stuhlordnung! - mondogatta határozottan, s kénytelenek voltunk a házaspár asztalához telepedni, ahol még valóban volt két szabad szék eme üres étteremben. Nem szóltunk, a lehallgatókészülék valószínűleg itt működött már. De semmi az egész: kedves volt a házaspár, beszélgettünk vacsora közben, s kerültük a politikai, társadalmi témákat.

A rend kórházban, műtőben, irányítótoronyban, pilótafülkében az életünket védi: itt csak a diktatúra tekintélyét oltalmazta, s a székrend legfeljebb az étvágyunkat vette el.

Jó, hogy most már derűs szívvel gondolhatunk vissza az emberi butaság történetének tegnapi epizódjára.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu