XVI. Benedek pápa korunk problémáiról

A nagy teológusból és a hit tisztaságának avatott őrzőjéből lett pápa megnyilatkozásai ma is a szokottnál nagyobb érdeklődést keltenek. Ezek közé tartozik az a beszéd, amelyet hagyományosan karácsony előtt mondott kuriális munkatársai előtt, áttekintve a 2006-os évet. Ez nem elavuló hír, hiszen mélyen, tanulságosan bevilágít Benedek pápa gondolatvilágába.

Általános bevezetőként a Szentföld közelében dúló háború szörnyűségeit említette, és általában a kultúrák és vallások közötti összecsapás veszélyét, "amely még ma is fenyeget bennünket". A békéhez vezető út problémája tehát elsődleges kihívás. A béke nem valósulhat meg anélkül, hogy az ember ne engesztelődnék ki Istennel. Ezért "Isten" és a "béke" volt négy apostoli útjának döntő szempontja.

A valenciai úttal kapcsolatban megállapította: Európa látszólag nem kívánja a gyermekáldást, "mintha búcsút akarna venni a történelemtől". Miért van ez így? Ez a nagy kérdés. "Milyen nevelést adjunk a gyermekeknek, hogyan tartsuk tiszteletben szabadságát? A probléma azért olyan nehéz, mert már nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen elveket adjunk át, mi a szabadság helyes használata, hogyan élünk helyesen, mi az, ami erkölcsileg kötelességünk, illetve mi az, ami elfogadhatatlan? A modern gondolkodás elveszítette az irányt, a mai ember bizonytalanná vált jövőjét illetően. Végül is jó dolog egyáltalán embernek lenni? Talán éppen ez a bizonytalanság a legmélyebb oka annak, hogy sokan nem vállalják az élet átadásának kockázatát.

Ezen a ponton nem hallgathatom el aggodalmamat, az élettársi kapcsolatban élőkre vonatkozó törvényeket illetően. Amikor olyan új jogi formákat hoznak létre, amelyek relativizálják a házasságot, akkor ezek a párok később sem fognak végleges kapcsolatra lépni egymással, hiszen együttélésükön már rajta van a jogi pecsét.

Ehhez kapcsolódik még a férfi és a női nem relativizálása. Eszerint teljesen mindegy, hogy egy férfi és egy nő, vagy két azonos nemű személy él együtt.

Ezzel hallgatólagosan elismerik azokat a gyászos elméleteket, miszerint az ember értelme és akarata határozza meg, hogy mi és mi nem. Ez az elmélet megveti az ember testiségét, amelyből az következik, hogy az ember, miközben fel akarja magát szabadítani biológiai szempontból, saját magát pusztítja el. Van, aki azt mondja, hogy az egyháznak nem kell beleszólnia ezekbe a dolgokba. Nekik azt válaszoljuk: vajon nem érdekel bennünket az ember? A hívőknek, hitük nagy kultúrája erejében nincs joguk, hogy elmondják erről véleményüket? Nem ők azok vajon, akiknek fel kell emelni szavukat, hogy megvédjék az embert, aki éppen teste és lelke elválaszthatatlan egységében, Isten képmása?

Nyugat nagy problémája az, hogy elfeledkezett Istenről, és ez egyre terjed.

Lényegében minden egyes probléma erre vezethető viszsza. Németország egyes részein a lakosság nagy többsége nincs megkeresztelve, számukra a kereszténység és Isten a múlt része.

A papi nőtlenség mind a keleti, mind a nyugati egyházban érvényes a püspökökre nézve. Az apostoli időkhöz közeli hagyomány szerint általában érvényes a latin egyház papjaira. A pusztán pragmatikus okok, az, hogy család nélkül a papok több időt szentelhetnek híveiknek, nem elegendőek a nőtlenség indokolásához. A cölibátus igazi alapját a következő mondat fejezi ki: Dominus pars - Te vagy az én örökrészem. Azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy magával ragadjon bennünket az Isten iránti szenvedély, hogy vele benső kapcsolatra lépve tudjuk szolgálni az embereket. Pozitivista világunkban Isten legfeljebb feltevés, nem pedig konkrét valóság. A cölibátus legyen a hit tanúságtétele.

Az iszlámmal folytatandó párbeszédben szem előtt kell tartanunk, hogy az iszlám világ ma hasonló feladat előtt áll, mellyel a keresztények a felvilágosodás után kerültek szembe, és a katolikus egyház vonatkozásában hosszú folyamat gyümölcseként a II. vatikáni zsinat vezetett megoldásokhoz. A hívő közösségnek a felvilágosodás kori nézetekkel kapcsolatos állásfoglalásáról van szó. Egyrészt ellent kellett mondani a pozitivista ész diktatúrájának, mely ki akarja zárni Istent a társadalom életéből és a közrendből, és így meg akarja fosztani az embert erkölcsi mércéjétől.

Másrészt a felvilágosodás helyes törekvéseit, az emberi jogokat, különösen a vallásszabadságot lényeges elemként a vallás hiteles részévé kellett tenni.

Miként a keresztény közösségben hosszú és talán soha be nem fejeződő folyamat volt, amíg ezekről helyes álláspont alakult ki, úgy az iszlám világ is a maga hagyományaival azelőtt a nagy feladat előtt áll, hogy megfelelő megoldásokat találjon.

Az Istenről elfeledkező Nyugatra hivatkoznak bizonyos iszlám erők, amikor az erőszakot hirdetik. Mi, keresztények azokkal a muzulmánokkal vagyunk szolidárisak, akik az erőszak ellen és a hit és értelem harmóniája és a vallásszabadság mellett állnak ki.

(Rosdy)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu