|
|
A zene szent szolgálatában Hatvanöt éves a Budapesti Kórus A Budapesti Kórus Egyesület 1941. szeptember 26-án alakult meg Bárdos Lajos vezetésével, a Vaszy Viktor irányította Palestrina Kórus, illetve a Bárdos karigazgatása alatt működő Cecília Kórus összevonásával. Első a cappella hangversenyüket 1941. november 1-jén adták a Magyar Rádióban, majd a következő év márciusában mutatkoztak be a közönségnek a budapesti Zeneakadémia nagytermében egy Kodály-darabokból összeállított programmal. Bárdos, majd Forrai Miklós szellemisége, művészi érdeklődése formálta a repertoárt, amelynek gerincét kezdettől az egyházi művek, oratóriumok alkották, de a kórus alkalmanként az opera világába is kirándult. A hazai zenei életben hamar elismerést szerzett együttes Forrai Miklós vezetése alatt (1948-78) egyre több lemezfelvételt készített, s a kórust az ötvenes évek végétől külföldi vendégszereplésekre is hívták. Margittay Sándor orgonaművész, karnagytól 1984-ben vette át a kórust Antal Mátyás, aki tizennyolc évig állt az együttes élén. (1988-ban Perosi-művekkel olaszországi hangversenykörutat tettek. A pápa castelgandolfói nyári rezidenciáján adott koncertjükön II. János Pál is jelen volt.) A Budapesti Kórus nagyobb hangversenyeit vezénylők között a "kismesterek" mellett karmesteróriások is feltűntek, köztük Claudio Abbado, Fricsay Ferenc, Carlo Maria Giulini, Erich Kleiber, Otto Klemperer, Zubin Mehta, Riccardo Muti, Giuseppe Sinopoli... Igor Sztravinszkij, Kodály Zoltán,Pablo Casals, Benjamin Britten és Krzysztof Penderecki saját műveiket tanították be az énekkarnak. Az előadásokat csak az emlékezet teszi halhatatlanná - áll a kórus krónikájában. Ez csak részben igaz, hiszen eddigi munkájukat "meggyőzően dokumentálták": a Budapesti Kórus hitelét, elismertségét a szépen bővülő diszkográfia is igazolta. Nekik köszönhetünk olyan - mára klasszikusnak és "hivatkozási alapnak" számító - maradandó értékű lemezfelvételeket, mint Haydn Nelson-miséje, Mozart Requiemje, Beethoven IX. szimfóniája és Bartók Cantata profanája Ferencsikkel, Kodály Psalmus Hungaricusa a szerző, illetve Doráti Antal vezényletével, Liszt Christus-oratóriuma és miséi Forraival vagy a Szent Erzsébet legendája és Mahler VIII. szimfóniájaJoó Árpáddal. A renszerváltozás után az állami támogatást elvesztő, jelenleg egyesületként működő - mintegy hatvan aktív tagot számláló - kórus irányítását idén tavasszal a pályázat útján kiválasztott Kaposi Gergely vette át, aki elődjei által meghatározott irányvonalat követve, a korábbiaknál nehezebb anyagi helyzetben szervezi önfenntartó együttese életét. E művészközösség tagjai a múlt hétvégén a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-) templomban Mozart egyházi műveiből és HändelMessiás című oratóriumának részleteiből összeállított jubileumi "ajándékkoncerttel" ünnepeltek - a megújulás jegyében és a feltámadás reményével. Pallós
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||