Hoffmann Rózsa

Növekvő tanulólétszám, apadó támogatás

A katolikus közoktatásról napjainkban - és a középkorban

Hartvik győri püspök szabálykönyvéből tudjuk, hogyan ünnepelték a XI. század végén aprószentek ünnepét a győri székesegyházi iskolában. A mai diákélet ismert fordított napjának e sajátos középkori előzményén diák püspököket választottak a gyerekek, akik diák papok segítségével nagy komolyan végezték a szertartást. Majd következett a bolondozás, komédiázás, a tanárok és elöljárók kifigurázása, végül a közös játék és ünnepi étkezés. Ez a feljegyzés - sok más mellett - arról tanúskodik, hogy a katolikus iskola röviddel 996-ban történt megalapítása után nemcsak eredményes nevelőmunkát folytatott és a kor európai színvonalán oktatott, hanem pedagógiai gyakorlatát tekintve gyermekközpontúnak, akkori mércével tekintve rendkívül modernnek volt mondható.

Évszázadokon keresztül ugyanez jellemezte a katolikus iskolákat: jó nevelés, hit, erkölcs, színvonal, korszerűség. Viharos történelmünk kártételei között tartjuk számon, hogy sajnos egyetlen sincs közöttük, amely megszakítás nélkül végigélhette volna a több mint ezer évet. Ám mindig újjászülettek, feltámadtak. Az államosítás gyásznapjáig (1998. június 16.) a többi történelmi egyházzal együtt a magyar iskolarendszer több mint hatvan százalékát gondozták. Majd az államosítást három év múlva követő egyezmény után, a hatalom kegyéből tíz egyházi, köztük nyolc katolikus középiskola folytathatta nevelőmunkáját, miközben falaik közé az említett jellemzők mellé beköltözött a szegénység és az állandósult félelem.

Ilyen múlt gyökereiből táplálkozott az 1989 után újraszerveződött katolikus oktatási rendszer. Mára - a történelmi egyházakkal együtt - a közoktatásnak mintegy 6-8 százalékos szeletét mondhatják magukénak. A számszerű gyarapodás szükségszerűen lelassult, ha nem is állt meg. Minőségi fejlődésüket jól mutatja néhány adat: a katolikus iskolákba járó gyermekek száma tizennégy év alatt megnégyszereződött, és ma már nem tudja kielégíteni a társadalmi igényeket. Az ide jelentkezők növekvő száma mögött nemcsak a jó iskola iránti jogos szülői remények húzódnak meg motívumként, hanem ezen intézmények nyilvánosságra hozott kiváló mutatói is az úgynevezett pedagógiai hozzáadott érték tekintetében.

Hogyan lehet jellemezni ma a katolikus iskolákat?

Külső körülményeiket tekintve - az irányukban megmutatkozó növekvő igény mellett - zömmel negatív mutatókat találunk. Olyan szekularizált világban működnek, amely alig tud valamit a keresztény nevelés mibenlétéről. Az ateista emberek jó esetben idegenkedéssel, csodabogarat megillető közönnyel vagy gúnnyal szemlélik intézményeinket. Gyakran ezen túlmenve barátságtalan, ellenséges világ veszi őket körül. Különösen igaz ez a mai pénzszűkében. Ahol, miközben évről évre igazságtalanul kisebb összegeket kapnak, mint az állami iskolák, vezető kormánypárti oktatáspolitikusok azt sulykolják, hogy éppen fordítva van. Ezáltal iskoláink egyfelől végzetesen elszegényednek, másfelől el kell szenvedniük a vetélytársként viselkedő állami oktatás szereplőinek növekvő ellenségességét. A 2007. évi költségvetési törvény méltatlan közoktatási lefaragásai előrevetítik az ilyen természetű feszültségek növekedését.

Iskoláink belső világát tekintve sokkal jobb a helyzet. A mérhető kimagasló eredményeikről már szóltunk. Ám fontos megemlíteni még néhány jellemzőt. Növekvő tanulólétszám és apadó finanszírozás mellett jóval magasabb százalékban foglalkoznak a gyerekekkel szakkörökben, tehetséggondozásban, énekkarokban, kirándulásokon, mint az állami iskolák. Ma már nem kérdés, hogy a tanítók és tanárok esetében vajon a hit vagy a kimagasló szakmaiság a fontosabb: mindkét területen magas mércével mérhető fiatalok százait bocsátotta ki a katolikus pedagógusképzés az elmúlt évtizedben. A pedagógusok kevésbé bizonytalanodtak el tennivalóikban és kötelezettségeikben, mint máshol dolgozó kollégáik. Köszönhető ez a szolgáltatói feladatukat mind magasabb színvonalon ellátó Pedagógiai Intézetnek, a KPSZTI-nek is. A katolikus intézményekben dolgozó pedagógusokat összeköti a közös istenhit, a keresztény értékrend egyöntetű vallása és képviselete. Ez óriási előny, hiszen erre építve nevelési eljárásaik erőlködés nélkül, szinte automatikusan összehangolódnak, ami (ismerve a nevelési tényezők együtthatásának törvényét) megteremti a nevelőmunka sikerességének pedagógiai feltételeit. A jövőben fokozott fenntartói figyelmet kell fordítani a vezetőkiválasztásra és -képzésre, hiszen az igazgatók meghatározó személyiségei minden iskolának. És erősíteni kell intézményeink missziós küldetéstudatát, nem utolsósorban a vallásosságranevelés mellett a hitre (személyes istenkapcsolatra) nevelés mind jobbá tételével.

És mindaddig, amíg a hatalom nem szűnik meg a pénz fegyverével fojtogatni iskoláinkat, a hívek, a szülők és az időközben sikeres életpályát befutó volt diákok nagyobb fokú anyagi áldozatvállalására is szükség lesz. Úgy, ahogyan erre szintén több szép példa volt a középkor keresztény iskoláiban.

(A szerző országgyűlési képviselő /KDNP/,

a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu