LITURGIA

Nemzetek Megváltója, jöjj!

A liturgikus ünnepléseknek van egy sajátos tulajdonsága. A hívő számára teljesen természetes, szinte észre sem veszi annak létét. Ez nem más, mint ahogy az idő megjelenik a liturgiában.

Az elmúlt vasárnap és az utána következő hét szentírási helyei olyan eseményekről számoltak be, amelyek magukon viselik a teremtett világ sajátosságait. Ez az idő múlása. De úgy éreztük, hogy mégis felemeltek minket az események fölé. Krisztus király ünnepe a beteljesedett dicsőségről szólt. Az evangélium ugyan visszahúzott a földre, hisz Jézus ott állt Pilátus előtt, de az ő elhangzott szavai ugyanezt szolgálták. Minden már a győzelemről beszélt. Nekünk pedig ez töltötte el a lelkünket.

Évekkel ezelőtt történt. Az adventi idő előestéjén a templomban ültem és imádkoztam. Fény alig szűrődött be, inkább az öröklámpa piros fénye pislogott a sötétben, és rám borult az emberiség nagy reménytelensége a bűn sötét éjszakájában.

De hogy lehetséges, hogy engem, aki már a megváltás megtörténte után, reményben élek és bizalommal tekintek napról napra előre, hatalmába keríthetett a reménytelenség. A liturgia tette ezt velem, amikor meg akarta erősíteni, hogy gondold csak végig az emberiség útját a bűn okozta kétségbeeséstől, a lassan derengő első ígéret fényétől, a remény fokozatosan történő beteljesülése felé.

Eddig jutottam elmélkedésemben, és önkéntelenül is a zsolozsmáskönyvet lapoztam fel. Hogyan látták ezt az egyházatyák, akik időben közel voltak Urunk eljöveteléhez? Mindjárt az első vasárnap nagy reményt nyújtott. Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázatában tanítja: Krisztus eljövetelét hirdetjük, nem csupán az elsőt, hanem a másodikat is, amely az elsőnél sokkal dicsőségesebb lesz. - Tehát őt is ez foglalkoztatta, bár akkor még nem adventi időről beszélt, csak az Úr eljöveteléről.

Megismertet a tulajdonságaival is. Az elsőnél a béketűrését ismertük meg, míg a másodiknál már a királyi méltósága lett nyilvánvalóvá. Mindig megéljük a kettősséget. Az elsőnél ott fekszik a pólyában, a másodiknál fénybe öltözik, az elsőnél magasra tartja a keresztet, a másodiknál angyalok veszik körül. Az elsőnek igazán örvendezünk, de várjuk a másodikat, a beteljesedést, a soha véget nem érő örömet.

Miért örvendhetünk? Találunk több választ is a Szentírás lapjain. De csak egyet emeljünk ki, ami a Titusznak írt levélből árad felénk. "Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és a világi vágyakkal. Éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón e világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését."

Ezért van okunk az örömre. Körülvehet a sötétség, megérezhetünk valamit a népek várakozásából, reményvesztettségéből, bizonytalan útkereséséből. Szent Ambrus adventi himnuszának szavaival kell felkiáltani: "Jöjj, támaszd fel hatalmadat! Nemzetek Megváltója, jöjj!" Ezt csak ismételni lehet minél többször az adventi időben. Ha a távoli fényt keressük, a földi szomorúság egyre kisebb lesz, és az eljövendő találkozás örömében telnek nemcsak az adventi idő, hanem életünk várakozásának napjai is.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu