|
|
Erdő Péter bíboros elismerése Átadták a Magyarországi Zsidókért-díjakat A gyűlöletmentes társadalomért és a magyarországi zsidókért végzett munkájáért Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Plankó Erika, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium főosztályvezetője kapta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által adományozott Magyarországi Zsidókért-díjat. Az ünnepélyes átadásra november 26-án került sor a MAZSIHISZ székházában. Erdő Péter bíboros a magyarországi zsidóság és a magyar katolikusok közötti párbeszéd elősegítéséért, közelebbről az ENSZ első Holokauszt Emléknapján mondott beszédéért, a Mindentudás Egyetemén tartott előadásáért, Salkaházi Sára boldoggá avatásáért, és az elhunyt zsidók emlékének ápolásáért vehette át a díjat. Plankó Erikát a holokauszt áldozatainak kárpótlása terén végzett munkájáért, a törvények kidolgozásában és a folyamat kiteljesítésében betöltött fontos szerepéért tüntették ki. Erdő Péter bíboros - aki katolikusként elsőként vehette át e díjat - a barátság egyértelmű jelének nevezte, hogy idén ő is megkapta a kitüntetést. A bíboros megtisztelőnek tartja az elismerést, de - ahogy fogalmazott - egy kicsit meg is lepődött. "A díj elnevezése: a magyarországi zsidóságért. Én úgy érzem, hogy a magyarországi katolicizmusért dolgozom elsősorban, és nagyon örülök, hogy mások is úgy érzik, ez nekik valamiért kedvező és hasznos. Ez mindenképpen megtiszteltetés" - mondta Erdő Péter, kiemelve, hogy az elfogulatlanul keresett igazság közelebb hozza az embereket egymáshoz. (MTI-MTV)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||