Homíliavázlat

Sorsközösség

Az év első napján az anyaszentegyház a Lélek vezetésével az utolsó napra irányítja a tekintetünket, hogy bölcsességre nevelje a szívünket.

A születés napjára készülve látnunk kell, hogy ez a születés az újjászületésért, az újjáteremtésért, az új égért és az új földért (Jel 21,1) történik. Azért ez a kezdet, hogy majd a vég az örök kezdet kibontakozása, kivirágzása, Isten királyságának, Isten országának kiteljesedése legyen (Lk 21,30-33).

Az Atya Szava, Logosza "testté lett és közöttünk ütötte fel sátrát" (Jn 1,14), azért, hogy az egész teremtett világ Isten szent sátora (Jel 21,3) lehessen, templom, melynek világossága Isten dicsősége, a Bárány (Jel 21,23), aki által teljessé válik, hogy Imma´ nuel, Isten velünk (Mt 1,18).

A mai evangélium alapján nem odázható el a kérdés: vajon engem hogy fog érinteni a beteljesedés napja, az Emberfia dicsőséges eljövetele? Isten fiainak várva várt, felszabadult örömét adja-e, vagy a váratlan csapás ijedtségét? Nem gondolhatjuk, hogy a végidő a felfoghatatlan meszszeség homályába vész, mert földi életünk végső napja elővételezi a végidő találkozását. Az, hogy e találkozás a várva várt örömöt hozza-e meg, vagy a dermedt rémületet, most dől el. Egy biztos: ahogy a halálunk elől, úgy e találkozás elől sem futhatunk meg.

Földi életünkben még menekülhetünk a Bárány tekintete elől. Megriadva az odaadó hűség követelményétől elszalaszthatjuk az alkalmat, elronthatjuk a vissza nem térő lehetőségét annak a kegyelemnek, hogy a szép szerelemben így vagy úgy ő a mi "egyetlen Báránykánk" legyen, választva inkább a semmire sem kötelező meddő mámorok könnyelműségét.

Megtehetjük, hogy belefeledkezve a magunk érvényesítésének könyök- és ökölharcába elfordítjuk fejünket, amikor a Bárány a szegény Lázár segélykérő tekintetével fordul felénk. Vagy amikor csöppnyi megfogant magzatként életoltalmat kér, mint kért a názáreti Máriától, akkor, mint terhes terhet kiöljük az anya-szent-egy-házból.

A nyolcadik boldogságot felkínálva számtalanszor meghív bennünket, hogy vállaljunk vele sorsközösséget, legyünk egyek vele az engesztelésben, a szeretet teljességében, melyben az ártatlan lakol a bűnösért. Mi azonban ez elől mint szörnyű csapás elől hanyatt-homlok menekülünk.

Akárhányszor visszautasítjuk a Bárányt, megcsaljuk, elmegyünk mellette könyörület nélkül, bántjuk, öljük, ő a lelkiismeretünkben vissza-visszatér, kérlelő, megbocsátást kínáló tekintetével. Ha bűnbánatra indulunk, és a szemlesütve imádkozó vámossal kérleljük: "Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!" (Lk 18,13), akkor fölmagasztal minket, rá várakozó vágyakozóvá tesz. Lelkével ajándékoz meg, aki bennünk kiáltja: "Jöjj el, Urunk, Jézus!" (Jel 22,20). És jön, és "sátrat ver köztünk".

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu