|
|
Az Olvasó írja Cserkészforrás a Mecsekben Húsz esztendeje, 1986. szeptember 22-én máig tisztázatlan okokból a budapesti Rákóczi úton gázolásos baleset áldozata lett Csonka Ferenc előbb püspökszentlászlói, majd kővágószőlősi plébános, az 1948 utáni titkos, úgynevezett "katakomba-cserkészet" egyik vezető személyisége. Illegálisan végzett cserkész és ifjúságmentő tevékenységéért két ízben is börtönbüntetéssel sújtotta a Kádár-diktatúra. Emellett állandó megfigyelés, zaklatás volt az osztályrésze. A hatvankét évet élt Csonka atya emlékére október 14-én új forrást áldott meg a Komló közelében lévő Kisbattyán határában (közkedvelt cserkész táborhely) Mátyás Imre plébános, népes cserkész, öregcserkész, valamint az atya tisztelőiből álló közösség jelenlétében. Az egykori lelki gyermek, Kardos Lajos középiskolai tanár, öregcserkész birtokán, Baumann József és munkatársai jóvoltából épült ki a bővizű forrás cserkészek és a Sásdi Erdészeti Zrt. közreműködésével, illetve anyagi támogatásával. Ivasivka Mátyás Keresztrongálás Valaki szétverte az Isaszeg és Pécel közötti műút mellett álló kőkereszten lévő korpuszt. Korábban is történt már hasonló rongálás: akkor légpuskával lőtték szét a keresztre feszített Jézust ábrázoló szobrot. Miután rendőrségi bejelentést tettünk, a következő reggelre még a maradvány korpuszt úgy bántalmazták, hogy csak a két csonka kéz maradt meg. Kinek vétett a megfeszített Krisztus? Vagy ennyire félnek tőle, hogy a látványát sem viselik? Hová jut így az emberiség? Podmaniczky Istvánné Isaszeg
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||