Egyház, kábítószer, drogfüggőség (13.)

Az emmauszi zarándokok lelkisége

Az alábbiakban II. János Pál pápának a Szolidaritás az életért című konferencián (1997. október) elhangzott zárszavából idézünk:

"A jövőtől és a társadalmi beilleszkedéstől való félelem különösen labilissá teszi a fiatalokat. Sokan nem éreznek ösztönzést a szép és igaz életért való küzdelemre, inkább magukba zárkóznak. Nem lehet lebecsülni a munkanélküliség romboló hatását sem. A fiatalok áldozatai ennek a méltatlan helyzetnek, egy olyan társadalomban, amely pedig éppen az emberi méltóság tiszteletben tartására törekszik. A halál erői hajtják őket a kábítószerek, az erőszak, sőt olykor az öngyilkosság felé. [...]

Túl sok fiatal él magára hagyatva, akinek hiányzik a figyelmes környezet, a családi tűzhely biztonságos melege, a normális beiskolázás. Hiányzik egy olyan társadalmi-nevelő környezet, amely ösztönzőleg hatna értelmükre és erkölcsi érzékükre, segítené akaratuk formálását és érzelmi életük irányítását" (483).

A kábítószeresek körében végzett pasztorális munka a II. János Pál által megfogalmazott hiányokra adott válasz. Nem szociális szolgáltatás, bár a segítést is magában foglal(hat)ja, hanem elsősorban a "létezés végső célja, a meghalt és feltámadott Krisztus misztériumában való részesedés" közvetítése.

Az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című pasztorális kézikönyv a kábítószerfüggő emberek csalódottságára, elhagyatottság-érzésére adott válaszul az emmauszi zarándokok történetének lelkiségét mutatja fel. A pasztorális és segítő munka mélységeiről érdemes Jézus és az emmauszi tanítványok kapcsolatán keresztül elmélkednünk.

Jézus másfajta létmódot nyilatkoztat ki

A zarándokok kedvetlenek, csüggedtek. Nagy reménységet tápláltak magukban, most a csalódás uralkodik hangulatukon. Nem értették meg Jézus útját, magukba zárkóznak. Egy elképzelés rabjai, rövidlátásuk megakadályozza őket abban, hogy meglássák az új életet, s felismerjék Jézust, a Feltámadottat.

Ha szenvedélybetegek önsegítő csoportjaiban az újonnan bekapcsolódókat hallgatjuk, vagy egy kezdődő segítő kapcsolat első szakaszát elemezzük, gyakran a csalódás, a reménytelenség hangjára lehetünk figyelmesek. A függő állapot csalódottságában élő szenvedélybeteg ostorozhatja ugyan önmagát, felsorolhatja valós vagy vélt sérelmeit, a veszélyeztető helyzeteket, vádolhatja szüleit, közvetlen környezetét vagy a világot, csak forog önmaga körül. Ebben a szakaszban még nem ismeri fel, hogy csak a tehetetlenség beismerése után indulhat el a változás. Igazából észre sem veszi, hogy segítő kezek nyúlnak felé.

Jézus a tanácstalan emberek mellé szegődik

Jézus csatlakozik az elkeseredett zarándokokhoz, velük megy tovább. Hagyja, hogy kérdezgessék, s a feltett kérdésekre a legnagyobb természetességgel válaszol. A tanítványok a válaszokból nem ismerik fel Krisztust, pedig ugyanazt mondja el nekik, amit korábban is hirdetett.

Van-e embere a szenvedélybetegeknek? Van-e segítő, aki nyitottsággal, szeretettel képes hallgatni, válaszolni, aki nem hárít, hanem elfogad, befogad? El tudjuk-e fogadni a "késedelmes szívű" szenvedélybeteg bukdácsolását, megcsúszását, esetleg visszaesését? Nem azért, mert ezt tanítják nekünk, hogy így kell tennünk, hanem azért, mert felismertük, hogy az irgalmas szeretet hordozóinak kell lennünk.

Jézus megszabadít a bűntől

A kereszténység üzenetének központja a kereszt misztériuma. Jézus magára vette és hordozta a világ bűneit. Az ember nem tudja megváltani magát, szüksége van Krisztusra, az ő szeretetére.

A szenvedélybetegség, a súlyos függőség korunk "szent betegsége", ahogyan Gerard G. May írja Függőség és kegyelem című művében. Sokan csak szélsőséges formában megnyilvánuló örömkeresést, egyfajta hedonizmust látnak a kábítószeresek életformájában. A függő ember életmódja, szenvedése bonyolult folyamat eredménye. Eredőjében a családja által gerjesztett sérelmek vagy bűnök, a kapcsolati hiányok, konfliktusok vagy problémák egyaránt felfedezhetők. Segítenünk kell, hogy letehesse a súlyos terheket, amelyek sokszor csak rárakódtak, mégis ő cipeli azokat.

Jézus elmagyarázza az eseményeket

Krisztus a vezetőnk az Isten felé tartó úton. Feltámadásából remény fakad és bizonyosság, hogy az emberi lét utolsó vagy annak tűnő szavai nem a fájdalomé és a halálé. Jézus sokadszorra is elmagyarázza mindezt az emmauszi tanítványoknak; a fájdalom és a hiány kábulata helyett az életről és a reményről beszél.

A szenvedélybeteg is úton lévő, kereső ember, csak elvétette a célt és az ösvényt. Kiismerhetetlen rengetegben bolyong, egyre távolabb a realitástól, elszigetelve a valóságtól. Mellette kell haladnunk, vele kell vándorolnunk, hogy közben segíthessük az igazi kiút, a változás megtalálásában, a remény felfedezésének örömében. Állandóságot, türelmet és nyitottságot kell tanúsítanunk a "hosszan tűrő" kapcsolatokban, a velük való munkában.

Jézus visszaadja az ember méltóságát

Az emberek elfogadása, tisztelete az evangéliumok visszatérő eleme. A farizeusok és írástudók gyakran méltatlankodtak azon, hogy Jézus ki mindenkivel áll szóba, kit látogat meg, kivel ül egy asztalhoz. "Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik" - hangzott az értetlenségből fakadó csodálkozás, majd vád. Jézus viszont - szavai, tanítása szerint - a bűnösökért és betegekért, az ínséget és hiányt szenvedőkért jött közénk.

Hogyan tudjuk visszaadni az emberi méltóságot a sokszor általunk is megalázott szenvedélybetegeknek?

"Miért? Jár nekik?" - hangzik a kérdés igen gyakran még keresztény körökben is. Ellökhetjük őket, elhatárolódhatunk tőlük, kiállhatunk a büntetés szigorításáért, de tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a probléma hárításának egyik igen látványos és racionálisnak tűnő módja. Semmi köze sincs ahhoz, amit az evangéliumokban Krisztus mutat nekünk.

Igen gyakori tévedés lehet a pasztorális munkában a túlzott engedékenység is, a kábítószeresek életmódjából fakadó bűnök súlyának vagy a tettekből fakadó következményeknek az elnézése, légiesítése. Az őszinte visszajelzések, értékeink, határaink felmutatása, a megbocsátás és az irgalom megtapasztaltatása a kapcsolatunkban jelentős segítség lehet azon szenvedélybetegek számára, akik sokszor magukat gyűlölik a legjobban.

"Hinnünk kell abban, hogy Isten kegyelméből az ember fejlődhet, változhat, a kábítószerfüggő ember meggyógyulhat. Bár az emberek nagy része bizalmatlanul fordul felé, fontos, hogy a papokban és a pasztorális segítőkben Krisztus tanítványai álljanak előtte, akik mesterük példája nyomán ťnem oltják ki a pislákoló mécsbeletŤ, bizalommal közelednek hozzá. A kábítószerfüggő ember nem hisz a jövőben, alapvetően bizalmatlan önmagával és másokkal szemben. Tehát fel kell ébreszteni benne a reményt, hogy ťújjászülethetŤ. A keresztény indíttatású terápiás közösségek ťa remény terápiájánakŤ nevezik ezt a folyamatot" (467).

(Folytatjuk.)

(A zárójelben olvasható számok az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című könyv számozott szakaszait jelölik.)

Kály-Kullai Károly

mentálhigiénés szakember

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu