Ezrek az autonómiáért - Székelyföldön

Autonómiát a Székelyföldnek! Szabadságot a székelyeknek! - hangzott a kiáltás több ezer torokból március 15-én Székelyudvarhelyen. A szervezők - a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség - szerint húszezren, a román hírügynökség szerint tizennégyezren voltak a téren, de igazából talán nem is ez a fontos. Akárcsak a csíksomlyói búcsúra a keresztalják, úgy érkeztek egymás után a települések küldöttségei, élükön a helységnevet hirdető táblával, némelyek székely népviseletben, mások polgári ünneplőben. Alcsík, Felcsík, a Kászonok vidéke, Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék, Erdővidék, Gyergyó és Udvarhelyszék, a történelmi Marosszék, sőt még Erdély távolabbi részeiből és Magyarországról is jöttek - mindenki ott volt. Barátok, rokonok, ismerősök köszöntek egymásra a Márton Áron téren, olyan családok tagjai, amelyeket csak nagy családi ünnepek terelnek együvé, mindannyian egyetlen üzenettel: ugyanazt akarjuk. Hiszen március 15-e a magyar szabadság ünnepe, miért ne lehetne a székely szabadságé is?

Persze, mindenki tudja, hogy az autonómia kivívása nem megy egyik napról a másikra. De az egyre növekvő tömeg láttán önkéntelenül is arra gondol az ember, a hosszú út fáradalmait vállaló csoportok valóban hisznek az autonómiában, bármennyire is valószerűtlennek tűnik a jelen helyzetben a megvalósulása. Hisznek abban, hogy sorsuk jobbra fordulhat, ha nem Bukarestben döntik el helyettük az őket érintő kérdéseket, és abban is hisznek, hogy mindez nem csupán álom. És a hit - mint a bibliai történetek sokaságából is tudjuk - csodákra képes.

Lukács János

Fotó: Krónika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu