József-legenda

Egy ritkán játszott balettzene a Tavaszi Fesztiválon

Zsedényi Károly és Walter Rózsi az 1934-es budapesti előadáson (Fotó: Vajda M. Pál)

Két okból is óriási érdeklődés kísérte a Budapesti Fesztiválzenekar legutóbbi koncertjét: egy világhírű zongoraművész első magyarországi fellépése, s egy ritkán hallható, nagyszabású mestermű előadása háromszor is telt házat vonzott a Nemzeti Hangversenyterembe. A koncert első részében az együttes a huszonnégy éves kínai pianistával, Lang Langgal lépett a pódiumra, aki Rahmanyinov II. zongoraversenyének - ha nem is igazán mély, de rendkívül hatásos, démonikusan virtuóz - tolmácsolásával tette le névjegyét Budapesten. Sokan voltak kíváncsiak a szünet után elhangzó József-legendára, Richard Strauss hatalmas zenekari apparátust igénylő balettzenéjére is. A hatvanöt perces művet 1914-ben mutatták be a párizsi Nagyoperában, a Gyagilev vezette orosz balett-társulat előadásában. Strauss eredetileg Nizsinszkijnek szánta a címszerepet, amit végül nem ő táncolt el, de a darab így is sikert aratott. A balettet többek között a londoni Covent Gardenben és Bécsben is előadták, 1934-ben pedig a budapesti Operaház tűzte műsorára.

Az ószövetségi történetből merítő pantomim cselekményét Strauss hű alkotótársa, a kiváló költő-író, Hugo von Hoffmansthal és Harry Kessler gróf dolgozta ki. A történet szerint Putifárné, a fáraó főemberének hitvese unatkozva ül fényes palotájában. Hiába a pompás ünnep: a rabszolganők tánca és az ökölvívók véres küzdelme sem kelti fel az érdeklődését. A szolgák gyékénybe csavarva behoznak egy alvó pásztorfiút, Józsefet. Az ártatlan, tiszta lelkű fiatalember vidáman ébred, s a kísérő zenészek muzsikájára táncolni kezd. Elragadtatott, eksztatikus tánca transzcendens dimenziókat érint, mozdulatai Istent dicsérik. Putifárné mind nagyobb figyelemmel, érdeklődéssel, majd csodálattal követi József táncát. Az ünnep végén a fiú lepihen. Amikor leszáll az éj, Putifárné felkeresi szobájában Józsefet. Megkörnyékezi a fiút, aki iszonyodva húzódik el tőle, ezért a megalázott aszszony vad dühvel fordul ellene. Berontanak a szolgák, lefogják a csábítással megvádolt Józsefet, akit Putifár kínhalálra ítél. Ekkor megjelenik egy arkangyal, és összetöri József láncait. A rémült Putifárné gyöngysorával megfojtja magát, az angyal pedig a fényességbe úszó messzeségbe vezeti Józsefet.

A József-legenda zenében kifejezve a szecesszió kvintesszenciája. Strauss műve színpompájával, egymásba fonódó, indázó motívumaival, fülledt erotikájával, nyugtalanságával, feszültségével és erőltetettnek ható pátoszával egyaránt az említett stílus jellegzetességeit tükrözi. A szerző - többek között négy hárfát, nagy fúvós és ütős szekciót felvonultató - "mamutzenekarában" egy különleges hangszer, a szélgép is szerepet kap, amely azonban itt nem a természeti jelenség imitálását szolgálja (mint például az Alpesi szimfóniában), hanem József elfogásakor a szolgálólányok vad sikoltozását, tébolyát, majd "finomabb formában" az angyal érkezésekor a fénysugár megjelenését illusztrálja.

Strauss partitúrájának legsikerültebb része talán Putifárné és József "kettőse", valamint a zárójelenet apoteózisa, jóllehet az előbbi árnyalt erotikája hitelesebbnek hat a tisztaság győzelmét hirdető finálé hatalmas hangzatainál.

A hangverseny közönsége a József-legenda kapcsán is megbizonyosodhatott arról, hogy Richard Strauss mestere a zenei építkezésnek. A korábbi remekműveinek (Salome, Elektra) "tanulságait" birtokló és felhasználó német mester ismét "biztos kézzel fektette két vállra" hallgatóit - ezúttal a Fischer Iván vezényelte, kifogástalanul játszó Fesztiválzenekar segítségével.

Pallós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu