|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
NŐK A BIBLIÁBAN (6.) A hős fiak anyja A Makkabeusok második könyvének hetedik fejezete egy brutális, egyben megrendítő és felemelő történetben tárja elénk a hitben való kitartás és a törvényhez való hűség példáját. Az anya, akit a Makkabeusok könyvéből ismerünk meg, a megalkuvást nem ismerő, Istennek szóló teljes odaadottságra nevelte fiait az őket körülvevő világban, így készítette fel őket arra az egyetlen hitvalló pillanatra, és azon keresztül az örökkévalóságra. Abban az időben, amikor ez a család élt, a szeleukida király, IV. Antiochusz Epifanesz a maga erőszakos módján kizárólagossá akarta tenni a görög istenkultuszt, megszüntetve ezzel az Úr tiszteletét. Azzal alázta meg a jeruzsálemi templomot, hogy benne Zeusz szobrát állíttatta fel. A "magas" kultúra képviselője embertelenül megkínozza, majd a halálba küldi a parancsának ellenszegülőket. (2 Mak 7, 1-42) Ebben a helyzetben a fiai után az édesanya is megvallja és vérével megpecsételi hitét: Az ószövetségi asszony látásmódja megsejteti Isten országát. Az édesanya, aki végignézi, hogy szörnyű kínzások közepette kivégzik hét gyermekét, képes ebben a rettenetes helyzetben az örök élet szempontjából látni a halált és azon keresztül az életet. Ennél erősebb és nagyobb bölcsesség nem létezik. A halált közösen vállaló testvérek és anyjuk példája nemcsak az őskeresztényeket lelkesítette, de az életáldozattal megpecsételve Istennek ez a mély és átélt ismerete Szent Pált is bizonyára megérintette. "Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről"( 1 Kor 2, 2). A gyermekei kínszenvedését és halálát végignéző édesanya a kereszt alatt álló Mária előképe. "Máriához, a Megfeszített Édesanyjához hasonló módon senki nem tapasztalta meg a kereszt misztériumát, azaz a transzcendens isteni igazságosságnak a szeretettel való találkozását: "A csókot, melyet az irgalom adott az igazságosságnak" (Zsolt 85, 11). Úgy, mint Mária senki nem fogadta lelkébe ezt a misztériumot: a megváltásnak azt a valóban isteni módját, hogy a Fiú Kálvárián történt halála és Édesanyja szívének hozzákapcsolódó áldozata és határozott igenje által menjen végbe. Csillag Péter
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|