Várakozással telve...

Az idei ünnepen sem a múltba révedtünk, hanem erőt merítettünk 1848-ból. Bizonyos, hogy a hűvös márciusi napon - a nemzet számára kedvező változás előszelét várva - a korábbi évekhez képest elszántabban kerestünk hitet és reményt az ősök szavában, lélekindulást a versben, összetartozást a dalban. Bár az is lehet, hogy valaki számára - a Múzeumkertből úgy hangzott, hogy köztársaságunk vezető köztisztviselője is közéjük tartozik - csak egy régi, megkopott történet a mi "márciusunk"; pedig akkor a nemzet szólt, ugyanaz a nemzet, amely szól ma is - kéretlenül: a létezés jogán.

Őrzöm az emléket, amikor a nyolcvanas évek derekán a múzeumkerti "hivatalos" ceremónia után énekelve, tapsolva elindultunk végre ünnepelni, emlékezni, találkozni - például a Battyhány-örökmécseshez. Osztálytársammal nevetve mutogattuk egymásnak: az ablakból figyelnek minket. És figyeltek, és hallgatóztak. És a középiskolában lepisszegtek bennünket, amikor az ‘56-os forradalom került szóba, és a nagymarosi vízlépcső megépítése ellen tüntető évfolyamtársamat az igazgatói irodába hívatták. Akkor nem volt tanácsos Erdélyről beszélni, ahogy hitről, vallásos meggyőződésről sem. Örökre megmaradt bennem a tudat, ahogy generációmból sokunban: létezik egy "másik" Magyarország. A másik: az igazi, vagyis az elhazudott, az elhallgatott, a letagadott.

Azóta nagyot fordult körülöttünk a világ, és talán meszsze távolodtunk az ismerős partoktól, szakadékoktól; ma mégis úgy érezzük, hogy a sors kereke valahol megakadt, már-már visszafordult. Ismét megéljük a "másik", az igazabb Magyarország hiányát: számos munkahelyen nem tanácsos hitről, nemzeti érzésről beszélni, december 5-ét emlegetni. Országunkban, a furcsa kerülőutakon visszalopódzó félelem légkörében a nemzet nevében újra szólni kell - és mert most lehet - cselekedni is - az ősökért, utódainkért és magunkért. Idén a várakozással teljes izgalom uralta ünneplésünket. Várakozás a pillanatra, amikor már nemcsak tapsolunk, nemcsak énekelünk, hanem végre teszünk is azért, amit a nehéz évek alatt meg nem tagadtunk, amiből sohasem engedtünk.

Szöveg és kép:

Körössy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu