|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Templom épül Táborfalván Végső nyughelyükre kerülnek a világháborúban elhunyt német katonák Pest megye déli határán, az ország közepén található a háromezer-hatszáz lelkes Táborfalva. A nagyszámú lakosság ellenére katolikus templom nincs a községben, kis családiház jellegű kápolnában tartják a liturgiát. Plébániája sincs a közösségnek, a település Örkény fíliája. A rendszerváltás után Táborfalva saját kezébe vette sorsát -, a jó közlekedés és kedvező fekvésének köszönhetően a lakosság száma dinamikusan emelkedik. A változás következtében a vallásos élet is új lendületet kapott, ezért határozta el a katolikus egyházközség, hogy a jelenlegi ingatlanon bővíteni és fejleszteni fog. A jelenlegi kápolna és a hozzá tartozó melléképület olyan rossz állapotban van, hogy annak felújítása már csak annak csekély befogadóképessége miatt is értelmetlen. A kápolna mögé új templom épül, ahol kétszáz fős lesz a liturgikus tér. Az altemplom urnatemetőjében több mint hatszáz urnahelyet alakítanak majd ki. A templom bejárata lesz egyben a harangtorony is, a régi kápolnát pedig katolikus közösségi házzá bővítik. Az építkezés alkalmat nyújt arra, hogy egy régi adósság is kiegyenlítődjön. A még élő szemtanúk elmondása szerint a II. világháborúban meghalt nyolcvanöt német katona még most is a település határában van jeltelenül elföldelve. A katonák földi maradványai az urnák melletti osszáriumban kapnának végső nyughelyet. Az építők a templom körül emlékparkot alakítanak ki, és emlékművet szándékoznak állítani az áldozatoknak. A helyszínt már megtekintette Holló József Ferenc vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet főigazgatója, aki felveszi a kapcsolatot az illetékes német szervekkel. A sírfeltárások hamarosan megkezdődnek. Az építkezés ünnepélyes megkezdésére március 24-én, pénteken 17 órakor kerül sor: az alapkövet Beer Miklós váci megyés püspök, az építkezés védnöke helyezi el. -saz-
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|