Uj Ember

2006.03.26
LXII. évf. 13. (3006.)

Kilencven
évvel ezelőtt
született
Kaszap István

Főoldal
Címlap
Gyógyulást keresni a történelmi sebekre
Kiengesztelődés magyarok és szlovákok között
Felelősséggel a társadalomért
Veres András püspök: a vallás nem magánügy
A pápa és a moszkvai pátriárka levélváltása
Riasztó jelenségekről
Ők már választottak
Lelkiség
A kereszt a dicsőség trónusa
Szentírás-magyarázat
Ahány ember, a hitnek annyi kalandja
Homíliavázlat
A szenteltvíztartók
LITURGIA
"Íme, az Úr szolgálóleánya"
A hős fiak anyja
NŐK A BIBLIÁBAN (6.)
A hét liturgiája
B év
Katolikus szemmel
Hazánk sorsával törődni: kötelesség
Mosolygó pénzügyminisztert ritkán látni
Először élhetnek állampolgári jogukkal
Mocskolódás és bűnvallomás
Élő egyház
Hivatásokat a nemzeti megújulásért
Templom épül Táborfalván
Végső nyughelyükre kerülnek a világháborúban elhunyt német katonák
Szent Fausztina-ereklye Balatonkeresztúron
Zarándokcentrummá válhat a község temploma
Apák napja
Tanúságot tettek
Keresztút Debrecenben
Élő egyház
"Vallási Nobel-díj" egy brit kozmológusnak
Az élet gyöngyei
Szent Jakab útjának magyarországi újjáéledése
Fórum
Nem csak a fiatalok példaképe
Kilencven évvel ezelőtt született Kaszap István
Múltidéző
Jenő bácsi
Olvasói levél
A szavazás előtt tájékozódjunk a tényekről
Fórum
Pilisszentkereszt út menti feszületei
Fórum
Krisztusi vérátömlesztés kell a világba
Balás Béla kaposvári püspök hatvanöt éves
A szeretet kihívása
Fórum
Hívom a családokat és küldöm
2006 áprilisában
Brown atya botránya (6.)
Ifjúság
A világ láthatja, hogy közösen cselekszünk
Szólj hozzá!
Farizeusok
Hangulatjelentés
Látlelet
REJTVÉNY
A megfejtésben János evangéliumából olvashatnak egy gondolatot.
Kultúra
"Bennünk és velünk él"
Hangok Mozartról
Bizonyítás
NÉZŐTÉR
Sorok Szokolay Sándorról
József-legenda
Egy ritkán játszott balettzene a Tavaszi Fesztiválon
Paletta
Fórum
Rex et Imperator
Kiállítás Luxemburgi Zsigmond koráról
Ikonfestők a harmadik évezredben
Megújuló freskók Bonyhádon
Ünnepi konferencia Prohászka Ottokár emlékére
Mozaik
Várakozással telve...
Égbekiáltó
Csobánkán a hatvan évvel ezelőtti kitelepítésre emlékeztek
Ezrek az autonómiáért - Székelyföldön
A szivárvány istennője és a nőszirom
Megszólalt a "Kispásztor"

 

Megújuló freskók Bonyhádon

A freskók nagy része már friss, megújult. Végéhez közeledik a bonyhádi katolikus templom felújítása. A munkát 2005 májusában kezdték, és 2006 júniusában szeretnék befejezni.


Munkában Makus Zoltán

Két pécsi művészember dolgozik a felállványozott templombelsőben: Makus Zoltán festő, restaurátor és Varga Péter díszítőfestő. Az egyházközség tizenötmillió forintot nyert pályázaton, az eredetileg harmincnyolcmilliósra taksált munkára, mely csak a falfestésre vonatkozott. Ám menet közben más dolgok felújítása is szóba került. A mellékoltárok és a gyóntatószékek restaurálását is elvégzik. A végső számla ezért jóval meghaladja az előirányzottat. A költségkülönbözetet az egyházközség tartalékaiból és a hívek adományaiból fizetik ki.

- Wy -

Fotó: Máté Réka

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu