Gyógyulást keresni a történelmi sebekre

Kiengesztelődés magyarok és szlovákok között

A plébános a fatimai szobor előtt

A történelem mindaddig ismétli önmagát emberellenes gonoszságával, amíg Krisztus újszövetségi parancsa, a szeretet szerint el nem jön a kiengesztelődés. Olybá tűnik, mintha a világnak ezen a részén mindig időszerű lenne a kiengesztelődés - azaz mindig jelen volna az emberi történelemben megmutatkozó rossz. Az idei év több esemény kerek fordulójával emlékeztet minderre: a négyszázötven évvel korábbi Nándorfehérvár juthat eszünkbe, azután az ötven esztendővel ezelőtti Magyarország. A püspöki kar engesztelő imaévet hirdetett meg az elmúlt esztendő végén. Ennek keretében - nagyon is beszédes eseményként - a kiengesztelődés szándékával ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Alojz Tkác kassai érsek a magyarok lakta felvidéki Bodollón március 20-án. A magyar és a szlovák nép között százados indulatok feszülnek, melyek nemegyszer véres indulatként törtek felszínre. Itt lenne az ideje, hogy a politikai nemzetállam eszméjének megjelenésétől erősödő indulatok végre csillapodjanak. Szlovákia mondjon le a magyarság kollektív bűnösként való megbélyegzéséről, a kisebbségek kapják meg a legszélesebb értelemben vett autonómiát, s akkor magyarországi magyarok és szlovákok, illetve szlovákiai szlovákok és magyarok békében élhetnek egymás szomszédságában. Mert az emberek még csak meglennének egymással, de a politika, a hatalom... Flaskó Bertalan Bodollón ma is panaszolja, hogy szüleivel vagonba kényszerült Miskolcon, mert apja 1945 után szlováknak vallotta magát Magyarországon. S a hatalmi politika állítólagos "hálájából" visszatelepítették őket az akkori Csehszlovákiába - el kellett hagyni házukat, szülőföldjüket, ez volt a gesztus.

Szenci plébánosa

Tudjuk a felvidéki magyarok kálváriáját. Szenvedtek itt, szenvedtek ott - erre is gondoltak Bodollón. Az ünnepi szentmise, a közös imádkozás gondolata Gábor Bertalan szepsi esperes-plébánostól származik, aki egyben Bodolló lelkipásztora is. Arra a kérdésre, hogyan jutottak el a mai napig, Gábor Bertalan így válaszolt:

- Erdő Péter bíboros úr a professzorom volt Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében. Vezetése mellett licenciáztam kánonjogból 1998-ban, 2000-ben pedig doktoráltam. A mi, ha szabad mondanom, "barátságunk" még 1996-ban kezdődött, amikor megkezdtem tanulmányaimat. Azóta bíboros úr több ízben járt itt Kelet- Szlovákiában. 2000-ben - már püspökként - Szepsiben Tkác érsek úr belegyezésével megáldotta a Via Lucis - a Fényút állomásait. A bíboros úrnak egyébként sok papbarátja, ismerőse és diákja él és szolgál Szlovákiában.

Hozzánk Tkác érsek úr meghívására érkezett, aki - amint láttuk - örömmel csatlakozott a népünk lelki megújulásért esdeklők seregéhez. Mint minden főpásztornak, neki is őszinte kívánsága és vágya, hogy régiónk megújuljon Jézus Krisztusban. Az érsek úr többször járt már Bodollón. Mindig nagyon örült a sok imádkozó hívő láttán. Minden bizonnyal ezért is hívta meg bátran ide a bíboros atyát, aki az érsek úr iránti hálája és tisztelete jeléül elhozta másik filiális templomunkba, Makrancra, a nagy Mária tisztelő szent királynak, Szent Istvánnak a csontereklyéjét, amit a közeljövőben helyezünk el a felszentelése századik évfordulóját ünneplő templom új oltárába. Érdemes talán megjegyezni, hogy a kapott ereklyetartó a krakkói Isteni Irgalmasság- bazilika altemplomában elhelyezettnek a másodpéldánya.

Gábor Bertalannal a szentmise előtt beszélgettünk. Iménti gondolatát így folytatta:

- Azt mondják, ma inkább tanúkra, mint tanítókra van szükség. Vagyis több cselekedetre, mint szóra. Négy éven át a Szűzanya iskolájában, itt, Bodollón is ezt tanulgattuk. Minden tett és szó alapja - hogy a tett és a szó üzenetté váljon - a kitartó imádság. Hála Istennek, lám, nem hiába! Tudom, sokan kérdezik, hogy miért éppen Bodollóba jött el a bíboros úr? Válaszom egyértelmű: egy közösség nem attól nagy, hogy mennyien vannak, de attól, hogy hányan imádkoznak benne. Ezért bízva bízom, hogy az anyaszentegyház bíborosa jelenlétében, a megyés püspök tekintélyével végzett közös imánk elősegíti régiónk hatékonyabb újraevangelizálását. Hozzájárul népeink kölcsönös kiengesztelődéséhez: a megbocsátáshoz, a sebek gyógyításához. A Lélekben való növekedéshez. Erőt, ösztönzést, bátorítást kapunk, legyőzni a legújabb kor legújabb ellenségeit, akik a határ mindkét oldalán nagyon hasonlítanak egymáshoz. Tejtestvérek, hiszen egyazon eredetűek. Tisztelettel biztatok mindenkit, alkossunk kisebb-nagyobb imacsoportokat szerte a világon, találkozzunk rendszeresen, imádkozzunk és engeszteljünk. Isten előbb-utóbb jelét adja, hogy lát és hall minket.

Az ünnepségre készülődő sokaságban találkozom Ütő Ferenccel, aki annak idején, még a hetvenes években a Latorca partjáról került a budapesti egyetemre, ahol történelmi tanulmányait folytatta. Szobatársak voltunk az egyetemi kollégiumban. A viszontlátás, különösen ezen alkalomból, ki nem mondott üzenetet hordozott: ez az egyetlen út...

- Ma csak a vak nem látja - mondja -, hogy Európa és benne népünk is milyen nagy bajban van. Ám panaszkodni, bosszankodni, vádaskodni értelmetlenség. Egymás ellen harcolni, ellenséget látni és keresni egymásban, még nagyobb rossz. Sőt, egyenesen butaság.

Mintha csak Gábor Bertalan szavait hallanám vissza. A kiváló lelkipásztor élethivatása békét hirdetni és békét teremteni nyelvek, illetve népek között. S már többen vagyunk. Legelőbb az egyházközségi tanács tagjai, illetve legbuzgóbb asszonyai érkeztek: Batiscsák Dezső sekrestyés, Komjáti László kurátor, Ikrényi Anna, Weiszer Józsefné, Suver Erzsébet és Csécsi Katalin. Az espres-plébános a hétfői ünnepséget is átható gondolattal folytatja a beszélgetést:

- Krisztus, akinek a tanítását elfogadjuk, vagyis hiszünk benne, más kiutat mutat: megbocsátani, kezet nyújtani, kiengesztelődni. Az éveket, az erőt, a tudást, amit kaptunk, egymás kölcsönös megsegítésére kell fordítanunk, és nem fordítva. Rombolás helyett építenünk kell. Ebben az esetben is érvényesek Isten szolgájának II. János Pál pápának a szavai: építsünk hidakat és ne falakat.

Bodollóban 2002. október 13. óta, a fatimai zarándoklatot követően, havi rendszerességgel találkoznak a hívő emberek. Elimádkozzák a rózsafüzért, engesztelnek az Oltáriszentség előtt. Nemcsak a környékről, de az egyházmegye távolabbi helyeiről is sokan érkeznek ilyenkor.

Megkezdődött az ünnepélyes szentmise. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekkel és AlojzTkác kassai érsekmetropolitával együtt misézett Pásztor Zoltán püspöki helynök, Bartal Károly Tamás jászóvári apát, Herdics György, címzetes apát, a Remény főszerkesztője, AntonKonecny, a Kassai Hittudományi Kar dékánja, Ján Duda, a Rózsahegyi Katolikus Egyetem professzora és mintegy negyven római és görög katolikus pap a határ mindkét oldaláról. Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel ifj. Lucskai András református esperes, Dr. Enghy Sándor sárospataki főiskolai tanár, valamint Gyüre Zoltán, nyugalmazott református lelkipásztor.

Szlovák és felvidéki magyar politikusok, a közélet tagjai is föltűntek a zsúfolásig megtelt bodollói templomban. Nekik különös felelősségük van abban, hogy a két nép, nemzet közötti kiengesztelődés folyamatát ne siklathassa ki az emberi gyarlóság, melyet politikai hatalomnak neveznek.

Már jóval az ünnepség kezdete előtt autóbuszokkal és személykocsikkal érkeztek a zarándokok. Sokan jöttek Kassáról és a környékbeli településekről, valamint az Ung-vidékről és a Bodrogközből. A templom kora délutánra már megtelt imádkozó és éneklő hívekkel. Félórával az ünnepi szentmise megkezdése előtt a népviseletbe öltözött bodollói, makranci és a szepsi szlovák és magyar asszonykórusok énekelték közösségeik legszebb Mária énekeit.

Bevonuláskor a menet élén a fatimai zarándoklatból hozott, a 2002. október 13-án felszentelt kegyszoborral tíz, népviseletbe öltözött bodollói leány vonult az oltárhoz, kezükben az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok zászlaival. A hosszú menet végén Erdő Péter bíborost látható meghatódottsággal, tapssal fogadta a hívők sokasága.

A külön elhelyezett emelvényre állították a Szent István ereklyét, mely ősszel, az új, márványból készült oltár beállításakor kerül Makrancra, a másik faluba, mely szintén Gábor Bertalan egyházközségéhez tartozik.

A vendéglátó esperes plébános Adyt idézte köszöntő szavaival: "Magyar, oláh, szláv bánat, mindigre egy bánat marad... hiszen gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon." Ilyen értelemben üdvözölte a helyi főpásztort is, amiért nagylelkűnek bizonyult a meghívásban, s a Szent István-i ereklye kérésében, illetve annak fogadásában.

Egymás nyelvén hangzottak el a főpásztorok szavai. Tkác érsek: "...örömmel fogadtam a hírt a lelki megújulásról. Szívesen csatlakozom az imádkozók seregéhez. Hiszem, hogy a közös ima, az engesztelés és a megbocsátás meghozza áldott gyümölcsét".

Erdő Péter bíboros szlovákul kezdte: "Köszönöm a kedves meghívását. Örülök, hogy együtt imádkozhatunk a ránk bízottak lelki megújulásáért. Köszönöm a szolidaritást."

Tkác érsek átvette a bíborostól a Szent István-ereklyét, megcsókolta, mire felzúgott Isten népének vastapsa. Közben felhangzott Kodály Zoltán kórusműve az Ah, hol vagy magyarok című a szepsi énekkar előadásában.

A nagyböjti szent időre való tekintettel az egybegyűltek a helyi esperes-plébános vezetésével - a plébánia és a leányegyházak egy-egy képviselőjének előimádkozásával - elvégezték az Irgalmasság rózsafüzérét. Az egyes tizedeket magyarul és szlovákul felváltva imádkozták. Erdő Péter így imádkozott: "Különös oltalmadba ajánljuk Közép-Európa országait: Ausztriát, Bulgáriát, Bosznia-Hercegovinát, Csehországot, Horvátországot, Magyarországot, Lengyelországot, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát. Fűzd őket szereteted által még szorosabb egységbe, hogy a történelem sebeire együtt keressék és találják meg Istennél a gyógyulást. Légy Édesanyja az egyház valamennyi gyermekének."

Valóban, keresni kell a történelem sebeire a gyógyulást, hogy az megtaláltassék. A kiengesztelődés, később erről beszélgettünk Gábor Bertalan plébánossal, aktivitást igényel, s az imádkozás a legaktívabb cselekedet. A krisztusi parancs erkölcsi tetté váltása. Aki tényleg képes imádkozni, az távol marad a gonoszságtól.

Néztem az asszonyok arcát és a meglett férfiak szikár tekintetét: a beléjük írt történelmet. Mintha jobban értették volna a prédikáció szavait, melyekkel a bíboros párhuzamot vont Szent József munkássága és a patriotizmus között.

Amikor a fáraó elbocsátotta a választott népet Egyiptomból, Mózes József csontjait is magával vitte. Ő ugyanis megeskette Izrael fiait: "Ha Isten egyszer kegyesen hazavezet titeket, akkor az én csontjaimat is vigyétek el innét magatokkal." E szent példát követve, szívből örül annak - mondta végül szűkebb körben a helybeli esperes plébános -, hogy ez maroknyi nép, amely annyi viszontagságot élt meg az utóbbi száz esztendőben, a két főpásztor közös tanúságtétele és ajándéka által, ma itt szívében megerősítést nyert az úton hazafelé. Tudom, hogy még nem vagyunk otthon. Csak úton vagyunk, de Isten felé tartunk. És az "aki Istenhez megy, nem távozik el az emberektől, hanem ekkor kerül igazán közel hozzájuk" - idézte XVI. Benedek pápa első enciklikájának egyik mondatát.

Az ünnepség közelebb hozta egymáshoz a két főpásztort, a papokat és a híveket. Együtt imádkozott itt katolikus és református, római és görög katolikus, magyar és szlovák, hívő és kevésbé hívő. Talán annak szellemében, amit a meghirdetett imaév kapcsán Erdő Péter bíboros mondott egyik nyilatkozatában: "Ha végigtekintünk történelmünkön, észre kell vennünk, hogy minden szomorúság, probléma és teher mellett, népeink történelme számunkra a Gondviselés csodáinak is a történelme. Olyan megmeneküléseké és fölvirágzásoké, melyeket emberileg meg sem lehetett volna tervezni."

Elmer

Fotók: Cser

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu