Múltidéző

Jenő bácsi

Tersánszky Józsi Jenő valamiképp kimaradt az irodalmi kánonból. Aligha venné szívére, bizonyára csónakmotort vagy valami mást szerelne, vagy füttyművészetével kápráztatná el hüledező közönségét, esetleg kis együttesével szerepelne. Hiányát mi is fájlaljuk; az a megértő emberséggel átszőtt világ, amelyben még az állatok és a tárgyak is emberi módon éreznek és gondolkodnak, lassan-lassan maga is legendává válik, pedig érzéseinek átélésével sokat nyerhetnénk. Időnként arra biztatom a tanítványaimat, hogy olvassák el a Legenda a nyúlpaprikásrólt vagy a Viszontlátásra drágámat, s a siker sosem marad el. Tersánszky hódítana, ha hagynák.

Szegről-végről rokonságban voltunk. Ahonnan ő érkezett az irodalomba, rejtelmes rokoni szálak fűzték öszsze az embereket. A nagyanyám Tersánszky volt, innen a rokonság, melyet a nagymama némi elnézéssel számon tartott. Az írókat naplopónak tekintette. Jenő volt a kivétel, hiszen ő tisztességes polgári dolgokhoz is értett, bármit meg tudott szerelni, nem kellett "költségeskedni" - ez a nagymama szókincsének visszatérő kifejezése volt -, nem volt olyan magatehetetlen, mint apám, aki a nagymama társadalmi ranglétrájának legalján kapaszkodott.

- Á, a kis rokon! - kiáltotta Jenő bácsi a magasból, a Petőfi Sándor utcában, és megragadta a zakómat. Akit elkapott, annak esélye sem volt a menekülésre, bámulatosan erős ember volt, pedig nádszálvékonyan magasodott az átlag fölé.

Olyasvalamit dadogtam, hogy az egyetemre igyekszem.

- Marhaság! Minek az az egyetem? Teletömik a fejedet minden marhasággal!

Ami azt illeti, tényleg akadt egy-két marhaság. Máig sem tudom, miért volt szükség boncolási ismeretek elsajátítására pedagógia szakon.

- Majd én megmutatom neked az életet - rikkantotta, s ellenállást nem tűrve ragadott magával.

A Greguss utcában kötöttünk ki, ha emlékezetem nem csal, az enyhén emelkedő utcácska végén egy borozó volt, jelek szerint Jenő bácsi törzshelye, mert amikor megjelent, a kétes kinézetű közönség diadalordításban tört ki: "Itt a Jenő! Megjött a Jenőke!" - Ezt a nők kiáltották.

- A rokonom! - Jenő bácsi rám mutatott, s a borozó közönsége elismerő, rokonszenvező pillantásokkal méregetett. A befogadás pillanata.

- Ma mindenki a vendégem! - Ez a kijelentése újabb diadalüvöltést eredményezett. A sok-sok Kakuk Marci és Marciné megélénkülve nyújtogatta a poharát a decis mérővel tevékenykedő tekintélyes úr felé, aki szorgosan méregette az aranysárga nedűt.

Fogalmam sincs, miképp érkeztem haza. Éktelenül fájt a fejem, fölöttébb macskajajos hangulatban voltam. Jenő bácsi azonban lenyűgözött. Akkor határoztam el, hogy elolvasom kicsinynek éppen nem nevezhető életművét. Számomra csodálatos felfedezés volt, ismeretlen világ, melegszívű széltolók, igazságot szolgáltató világrend. Amilyen a valóságban - sajnos - nem létezik.

Ha időm engedi, ma is leveszem a polcról egyik-másik könyvét, s belépek egy csodálatos mesevilágba, ahol a szegények kivételes lelki értékekkel válnak boldoggá. Evangéliumi világ, amelyben angyalok röpködnek hibátlanul szép szárnyalással.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu