Gilbert Keith Chesterton

Brown atya botránya (6.)

Folytatjuk sorozatunkat, a világhírű nyomozó papról szóló egyik Chesterton-novellát - előzeteseként idén induló, ötkötetes könyvsorozatunknak, amelyben (először a magyar nyelvű könyvkiadás történetében) valamennyi klasszikus Brown atya történet megjelenik.

Ha az ember olyasmit hall, amitől egy csapásra az egész világ a feje tetejére áll, például hogy a farok csóválja a kutyát, vagy hogy a hal fogja ki a horgászt, vagy esetleg a Föld kering a Hold körül, bizony időbe telik, míg képes megkérdezni, jól hallott-e. Jó időre leköti a tudatát, hogy a nyilvánvaló igazság ellenkezőjét hallotta. Rock végül kinyögte:

- Csak nem akarja azt állítani, hogy az a jelentéktelen kis pasi lenne a romantikus Rudel Romanes, akivel tele vannak a lapok, a fürtös fejű operettszínész meg Mr. Potter, a pittsburghi tőzsdeügynök?

- De igen - felelte Brown atya. - Amint megláttam őket, rögtön tudtam. Persze azért utána is jártam a dolognak.

Rock elnémult; próbálta megemészteni a hallottakat, de kisvártatva kijelentette:

- Éppenséggel lehet, hogy igaza van. De hogy jutott ilyen gondolatra a tények ellenében?

Brown atya mintha egy percre zavarba esett volna, de aztán visszaereszkedett a székébe, maga elé meredt, majd halvány mosoly jelent meg kerek, kissé együgyű ábrázatán.

- Hát - mondta végül - nézze... szóval én nem vagyok romantikus alkat.

- Az ördög tudja, miféle alkat! - vágta oda Rock nyersen.

- Mert, látja, ön például romantikus alkat - magyarázta türelmesen Brown atya. - Ha úgy néz ki valaki, ahogy a költőt elképzeli az ember, kész elfogadni, hogy költő is az illető. Van magának fogalma, barátom, hogy néz ki egy költő? Teljesen félrevezette az emberiséget az a három jóképű arisztokrata a múlt század elején, Byron, Goethe meg Shelley. Higgye el, valaki az ihlet hevében kijelentheti, hogy "a szépség égő csókja érte ajkam", vagy mi az ördögöt firkált össze ez a pasas, de ez nem jelenti azt, hogy ő maga különösen szép lenne. Van magának fogalma arról, mennyi idős lesz valaki, mire a híre bejárja a világot? Watts sugárzó hajkoronával festette meg Swinburne-t, csakhogy Swinburne szegény teljesen megkopaszodott, mire késői amerikai és ausztrál rajongói egyáltalán értesülhettek volna jácintszépségű fürtjeiről. Így járt D´Annunzio is. Mellesleg, ha jobban megfigyeli, Romanesnek még mindig igen nemes feje van, s egész lényéből sugárzik valami intellektuális erő, tudniillik tipikusan intellektuális alkatú ember, s mint az ilyenek általában, elég ostoba. Teljesen felemészti az intenzitás, amellyel belső világát elemzi, és az emésztési problémáit. Így aztán e tipikus amerikai szépség, aki azt hitte, hogy maga a kilenc múzsa fogja a Parnasszus csúcsára repíteni, ha egy igai költővel megszökik tőzsdeügynök férje mellől, egyetlenegy nap alatt rájött, hogy elege van az egészből. S mire a férj megjelent, és megostromolta érte a várat, a hölgy boldog volt, hogy visszamehet hozzá.

- Na de egy ilyen férj? - értetlenkedett Rock. - Valahogy nem illik a képbe...

- Ó, hát túlságosan sok szerelmes ponyvát olvasott, barátom - felelte Brown atya, s félig lehunyta a szemét, hogy elkerülje a másik tiltakozó tekintetét. - Magam is ismerem a szabvány sztorit, hogy a történet kezdetén az ártatlan szépséget hozzáadják valami otromba, vén tőzsdei spekulánshoz. És vajon honnan ered ez a sületlenség? Onnan, hogy ezek a modern irományok ebben is, mint sok egyébben, a modern valóságnak épp az ellenkezőjét tükrözik. Nem állítom, hogy ilyesmi sose történik, de ha mégis, manapság csakis a leányka hibájából. Manapság ugyanis a fiatal lányok ahhoz mennek, akihez akarnak, kiváltképp az olyan elkényeztetett fiatal hölgyek, mint Hypatia. És ugyan kihez mennek? Egy olyan szép és gazdag lányt, mint Hypatia, millió hódoló döng körül. S százat egy ellen, hogy a millió közül a legcsinosabbat fogja választani, akivel egy partin vagy esetleg a teniszpályán találkozott. Na már most, az átlagos üzletember néha igen jó megjelenésű férfi. S mikor Hypatia látókörében felbukkant egy ifjú isten (akit épp Potternek hívtak), édes mindegy volt neki, hogy ügynök-e vagy épp betörő. Persze, ha az ember figyelembe veszi a társadalmi miliőt, valószínűbb, hogy üzletember az illető, s hogy Potternek hívják. Ön olyan gyógyíthatatlanul romantikus alkat, hogy egész teóriája ezen épült fel: egy ifjú istent nem hívhatnak Potternek. Higgye el, barátom, a nevek nem méltányosan vannak kiosztva közöttünk.

- Hát jó - mondta némi töprengés után Rock -, de a továbbiakat hogy magyarázza?

Brown atya erre hirtelen felállt a kényelmes karosszékből, a gyertyafény megnyújtotta árnyékát a falon és a mennyezeten, s ettől mintha hirtelen megváltoztak volna a szoba arányai.

- Hát igen - mormogta a foga közt -, ez a legkomiszabb az egészben. A legfantasztikusabb vonatkozása az egész történetnek. Hajmeresztőbb, mint az indián kísértetek ezekben a dzsungelekben. Ön azt gondolta magában, hogy én utat akarok nyitni a latin-amerikai züllésnek, és a legfurcsább az egészben, hogy bizonyos mértékig igaza is van - mondta Brown atya, s úgy pislogott a szemüvege felett Rockra, mint egy bagoly. - Ön azt mondja, pokolba minden romantikával. Én viszont azt mondom, mindent meg kell tennünk az igazi romantikáért, hisz oly ritka jelenség manapság, főleg a forró ifjúság néhány szűk esztendején túl. Igenis azt mondom tehát, hogy pokolba az intellektuális barátsággal, a platonikus érzülettel, pokolba az önmegvalósítás hamis kényszerével, én vállalom inkább a hivatásomnak látszólag ellentmondó szerepkört. Pokolba minden úgynevezett szerelemmel, mely távolról sem szerelem, csupán hiúság, dicsvágy, feltűnési viszketegség vagy szenzációhajhászás. Ha ezeket sikerül kiirtani életünkből, talán sikerül szabad utat adnunk az olyan szerelemnek, amely valóban szerelem, s ezért ugyanúgy meg kell küzdenünk, mint a kéjsóvárság és a szabadosság megfékezéséért. Hogy a fiatalokat szétveti a vágy, azt minden jó pap éppen olyan jól tudja, mint az orvosok azt, hogy a fiatal szervezet nehezen tud védekezni a kanyaró ellen. Na de Hypatia Potter legalább negyvenéves, ha nem több, és körülbelül annyira izgatja ez a poétácska, mint a kiadója vagy a reklámfőnöke. S itt van a kutya elásva: ez a költő reklámja lett! Kizárólag a maguk sajtója tehet róla, hogy idáig fajult az ügy, a reflektorfény, mely a hölgy minden lépését követte, s amely végül ahhoz a téveszméjéhez vezette, hogy állandóan a figyelem központjában kell lennie, a címoldalon, még ha botrány árán is, ha a botrány eléggé fenséges és lélekbe markoló. A szerencsétlen a fejébe vette, hogy legalább George Sandnak kell lennie, akinek a nevét a fáma örök időkre összekötötte Alfred de Musset nevével. Mikor üde ifjúságának valódi romantikája megfakult, a korosodók tipikus bűne kerítette hatalmába, az intellektuális ambíció bűne. Nincs ugyan említésre méltó intellektusa, de nem is kell intellektus ahhoz, hogy valaki intellektuelnek számítson.

Fordította: Péter Ágnes

(Folytatjuk.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu