|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A világ láthatja, hogy közösen cselekszünk Néhány héttel ezelőtt ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának Tanácsadó Testülete, amelynek résztvevői első alkalommal hallhattak részletes beszámolót az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) munkájáról és terveiről. Ennek kapcsán kérdeztük Buday Gergelyt, az intézmény munkatársát kihívásokról, reményekről, és mindezek hátteréről.
Mi az iroda elsődleges feladata? 2000-ben hozta létre az ÖKI-t a három történelmi felekezet, azzal a céllal, hogy az egyházaink életében egyre szaporodó közös ifjúsági kezdeményezések koordinációja és különböző szervezetekkel való érdemi kapcsolattartása megvalósulhasson. Jelenlegi tevékenységünk főbb pillérei: érdekképviselet az állami szervek felé, pályázatfigyelés és ezzel kapcsolatos támogatói háttérmunka, nagyobb ökumenikus rendezvények szervezése. Irodánk egyik fő profiljává vált a Közös Pont miszszió hátterének biztosítása. Sok a feladat, de kevés hozzá az idő, a pénz és az ember. Kezdetben gördülékenyebben mentek a dolgok. Az eredeti elképzelés szerint mindhárom felekezet adott egy-egy munkatársat, s ez eleinte így is működött. Azonban amellett, hogy az évek során a munka egyre nőtt, a fenntartás folyamatosan ellehetetlenült. Egyházi támogatások mellett pályázatokból tartjuk fenn magunkat, ám ez utóbbi - sajnos - nem jelent biztos forrást a jelenlegi kormányzatnak köszönhetően. Ezek szerint az ÖKI ablakán is befúj a választás szele? Kétségtelen tény, hogy amíg az előző állami vezetés stratégiai partnernek tekintette az egyházakat, addig a mostani érában szinte csak magunkra számíthatunk, ahogy összességében a nagy történelmi felekezetek is. Ha ez a tendencia folytatódik, az akár az iroda bezárását is előidézheti. A küldetésünk természetesen nem politikai, hanem vallási természetű. A már említett nagyobb rendezvények közül érdemes kiemelni a 2000-ben háromezer fővel, majd 2003-ban tizenhatezer résztvevővel megrendezett Keresztény Ifjúsági Találkozót, s már fontolgatjuk egy harmadik ilyen összejövetel meghirdetését is. A Közös Pont miszszió keretében minden évben eljutunk számos nagyobb fesztiválra, ahol igen sok jelzést, véleményt kapunk. Ezek alapján azt tapasztaljuk, óriási erőt hordoz az a tény, hogy a világ láthatja, amint közösen cselekszünk. Már a puszta létünk is tanúságtétel, amely megszólít, érdeklődést kelt a fiatalok körében, és sokan jó értelemben szinte megbotránkoznak rajtunk: "Ti nem is utáljátok egymást?" Milyen távlatokban gondolkoznak az ÖKI munkatársai? Nagyon reméljük, hogy tovább bontakoztathatjuk az érdek-képviseleti szolgálatot az állami szerveknél. Sokakban tiszteletet ébreszt az, hogy egységesen jelenünk meg, hogy közösen nyilatkozunk. Szeretnénk jobban ismertté válni egyházi körökben is, mert fontosnak érezzük, hogy minden érintett tudjon a létünkről - ezen a téren is fejlődnünk kell. A legfontosabb azonban, hogy nem csak koordinálni, "szervezkedni" vágyunk, hanem látjuk, érezzük, hogy jó lenne mélyebbre, a közös lelki alapok megélése, lelkigyakorlatok és egyéb hitéleti együttműködések irányába is evezni. Ehhez azonban - elsősorban alapvető feladataink ellátásához - további munkatársak, segítők és támogatók szükségesek. Ami rajtunk múlik, megtesszük. Gégény István Fotó: g. i.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|