|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
LITURGIA A szenteltvíztartók (Liturgikus eszközök - 10.) Amikor templomainkba belépünk, az első tevékenységünk, hogy kezünket a szenteltvíztartóba mártva keresztet vetünk. Ezzel kérjük, hogy megtisztultan lépjünk Isten házába, valamint részesedjünk Isten oltalmában és védelmében. A szenteltvíztartó a szenteltvíz tárolására és tartására alkalmas edény. A szenteltvíztartó története abba a korba nyúlik vissza, amikor az első századokban az oszlopos folyosókkal körülvett bazilikák előcsarnokában (atrium) volt egy díszes kút, amely a híveknél szokásos szimbolikus mosakodáshoz szolgáltatta a vizet. De innen merítették a miséhez és a kereszteléshez szükséges vizet is. Sokszor a keresztelőmedence egy-egy forrásra épített medence lett. A szenteltvíz szentelését nem templomokban végezték, hanem magánházaknál, mert a házaknak és lakóinak a meghintésére használták. A templomokban csak a VII. századtól szenteltek vizet. Ekkor vált szükségessé, hogy megfelelő tárolóedényeket alakítsanak ki. A szenteltvíztartók kialakulásában az a középkori szokás is szerepet játszott, hogy a vasárnapi mise előtt ünnepélyesen meghintették a híveket a szenteltvízzel, emlékeztetve őket a keresztségükre. Mivel ezt a hintést hétköznap nem végezték, ezért a szenteltvíztartókat a templomok bejáratához helyezték, hogy a hét folyamán a templomba belépő hívek is meghinthessék magukat. A szenteltvíztartó kezdetben a padlóhoz rögzített, oszlopon álló, pohárformához hasonlító edény vagy a falhoz rögzített kagyló alakú edény volt. Természetesen a nagy bazilikákban először nemes anyagból (például márvány) művészien kialakított építmény, amely szorosan kapcsolódott a templom stílusához. Amikor az imádságon kívül templomaink építészeti szépségeiben akarunk gyönyörködni, sohasem hagyhatjuk ki a szenteltvíztartók megtekintését sem. Mivel a hívek a szenteltvizet otthonaikban is használják, azért a templomokban van olyan edény, ahonnan a hívek meríthetnek szenteltvizet. Van, ahol nemesebb anyagból készült, tetővel lefedett edény, de olyan is van, amelynek oldalán egy kis csap található a szenteltvíz vételére. Számos családi otthonban is elhelyeznek egy kis egyszerű, valamilyen díszítéssel rendelkező fali szenteltvíztartót. A hordozható szenteltvíztartót a gyakorlati élet igénye miatt alakították ki. A templomokban nemesfémből (általában ezüstből vagy ezüstözött fémből) készült nagyobb, pohárszerű edény, amelynek mozgatható füle van. Hozzátartozik még a szenteltvízhintő, amely lukacsos gömbben végződő fémrúd, benne egy kis szivacs, hogy a szenteltvizet magába szívja. Ezzel hintik meg a híveket a liturgikus cselekmények alkalmával. Még praktikusabb, amikor egy fémtokba teszik a szenteltvízhintőt a könnyebb szállítás végett. Az egyház liturgikus életében és a hívek magánéletében gyakran szerepel, ezért nagyon gondosan kell kezelni ezeket a tárolóedényeket. A középkori zsinatok többször is a plébánosok kötelességévé teszik, hogy hetente töltsék fel a szenteltvíztartókat szenteltvízzel, és ügyeljenek azok tisztaságára. Verbényi István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|