Uj Ember

2006.03.26
LXII. évf. 13. (3006.)

Kilencven
évvel ezelőtt
született
Kaszap István

Főoldal
Címlap
Gyógyulást keresni a történelmi sebekre
Kiengesztelődés magyarok és szlovákok között
Felelősséggel a társadalomért
Veres András püspök: a vallás nem magánügy
A pápa és a moszkvai pátriárka levélváltása
Riasztó jelenségekről
Ők már választottak
Lelkiség
A kereszt a dicsőség trónusa
Szentírás-magyarázat
Ahány ember, a hitnek annyi kalandja
Homíliavázlat
A szenteltvíztartók
LITURGIA
"Íme, az Úr szolgálóleánya"
A hős fiak anyja
NŐK A BIBLIÁBAN (6.)
A hét liturgiája
B év
Katolikus szemmel
Hazánk sorsával törődni: kötelesség
Mosolygó pénzügyminisztert ritkán látni
Először élhetnek állampolgári jogukkal
Mocskolódás és bűnvallomás
Élő egyház
Hivatásokat a nemzeti megújulásért
Templom épül Táborfalván
Végső nyughelyükre kerülnek a világháborúban elhunyt német katonák
Szent Fausztina-ereklye Balatonkeresztúron
Zarándokcentrummá válhat a község temploma
Apák napja
Tanúságot tettek
Keresztút Debrecenben
Élő egyház
"Vallási Nobel-díj" egy brit kozmológusnak
Az élet gyöngyei
Szent Jakab útjának magyarországi újjáéledése
Fórum
Nem csak a fiatalok példaképe
Kilencven évvel ezelőtt született Kaszap István
Múltidéző
Jenő bácsi
Olvasói levél
A szavazás előtt tájékozódjunk a tényekről
Fórum
Pilisszentkereszt út menti feszületei
Fórum
Krisztusi vérátömlesztés kell a világba
Balás Béla kaposvári püspök hatvanöt éves
A szeretet kihívása
Fórum
Hívom a családokat és küldöm
2006 áprilisában
Brown atya botránya (6.)
Ifjúság
A világ láthatja, hogy közösen cselekszünk
Szólj hozzá!
Farizeusok
Hangulatjelentés
Látlelet
REJTVÉNY
A megfejtésben János evangéliumából olvashatnak egy gondolatot.
Kultúra
"Bennünk és velünk él"
Hangok Mozartról
Bizonyítás
NÉZŐTÉR
Sorok Szokolay Sándorról
József-legenda
Egy ritkán játszott balettzene a Tavaszi Fesztiválon
Paletta
Fórum
Rex et Imperator
Kiállítás Luxemburgi Zsigmond koráról
Ikonfestők a harmadik évezredben
Megújuló freskók Bonyhádon
Ünnepi konferencia Prohászka Ottokár emlékére
Mozaik
Várakozással telve...
Égbekiáltó
Csobánkán a hatvan évvel ezelőtti kitelepítésre emlékeztek
Ezrek az autonómiáért - Székelyföldön
A szivárvány istennője és a nőszirom
Megszólalt a "Kispásztor"

 

Hangulatjelentés

Látlelet

Most ülök és a kedvenc doszsziémban turkálok. Évek óta minden érdekességet feljegyzek, amellyel itt-ott: vagyis kiállításokon, beszélgetések során, könyvekben, rádióműsorokban találkozom. Tessék, átnyújtok egy csokrot e jegyzeteimből - rögtönzött látlelet az életünkről, a ránk váró folytatásról. Nagyböjt idején nagyon is időszerű. Megfelelő segédanyag, hogy felkészüljünk a nagyhétre. (Az egyes cetlik végét * jellel jelzem.)

1917 októberétől 1918 júniusa végéig a bolsevik hatóságok - Lenin elvtárs személyes parancsára - Oroszországban összesen 461 újságot és folyóiratot tiltottak be. Az ellenzéki mensevik párt lapja úgy próbált túlélni, hogy tíz nap alatt négyszer változtatott nevet. Hiába.

*

Mexikóváros lakossága 2004-ben húszmillió lakos, ezzel a Föld legnépesebb városa. Lakossága naponta húszezer tonna szemetet "termel". A fejlett ipari országokban az egy lakos által termelt szemét éves menynyisége az elmúlt húsz évben a háromszorosára nőtt.

*

Egy tevekaraván naponta tizenöt kilométert tesz meg. Egy-egy karaván régebben két-háromezer dromedárból állt, ma legfeljebb százból. Szerepüket fokozatosan átveszik a gépjárművek. 1945-ben 40 millió gépjármű volt a Földön, 1995-ben 640 millió.

*

Przysietnica 3500 lakosú falucska Lengyelország délkeleti csücskében. Ebből az apró településből 1945 óta huszonkét fiú lett pap és huszonegy lány szerzetes.

*

A világon a fegyverkezésre költött éves összeg: 798 milliárd dollár. A fejlődő országoknak juttatott segélyek éves összege: 53 milliárd dollár.

*

A világ népességének negyven százaléka villanyáram nélkül él.

*

A világ népességének húsz százaléka nem jut ivóvízhez.

*

A világ városainak lakossága hetente egymillió fővel növekszik.

*

Az 1950-ben ötvenkét hét alatt kitermelt éves kőolajmennyiség 2002-ben hat hétre lett volna elegendő.

*

Az úgynevezett Zöld Mozgalom csak a fogyasztói társadalom egyik mutációja. Nyugaton van már bioszupermarket-hálózat, és a németországi Grüner Konsum több száz bio ABC-t üzemeltet. Ám a polcokon sorakozó termékek döntő része soha, semmilyen natúr-életmódnak nem volt része: körtemag lábradír, articsóka zselékapszula, ajurvédikus energianövelő masszázsolaj, stb.

*

Az afrikai Nigériában az emberek átlagosan huszonkilenc évig élnek, Sierra Leonéban huszonöt évig.

*

Afrikában naponta hatezer ember hal meg AIDS-ben, és újabb tizenegyezer fertőződik meg.

*

1861 óta az elmúlt évtized átlaghőmérséklete volt a legmagasabb.

*

Werner Alajos életigéje: "Bízó hittel kérni, mindent elfogadni, mindent megköszönni, mindent odaadni."

Zsille Gábor

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu