|
|
Szilágyiné Szemkeő Judit Gátépítés - szökőár ellen... Legfontosabb közös ügyünk az egyházi nevelés és oktatás A televíziós társaságok, a modern hírközlés jóvoltából nemrég az egész világ, illetve annak gazdagabb része a távol-keleti szökőár megdöbbentő képein keresztül szembesült azzal, hogy valójában milyen kicsi az emberek tudása, ereje a természet erőihez képest. A kényelemhez, látszólagos biztonsághoz szokott, a technikai tudást igen nagyra tartó "nyugati" emberek szinte kővé váltan meredtek a képernyőre. Megrendülten, ugyanakkor megnyugodva észlelték saját otthonuk biztonságát. A mesterséges környezetben elszigetelten élő, magukat biztonságban érző emberekben feltámadt az együttérző, segítőkész közösségi ember. A szökőár károsultjainak javára történt templomi gyűjtések eredménye is jóval magasabb volt, mint amikor csak általában gyűjtenek a szegények megsegítésére, intézmények támogatására. Úgy tűnik, hogy emberek tömegei számára a megdöbbentő képek érzékletesen bizonyították, hogy senki sem tudja megvédeni a magas technikai tudással megépített civilizációt a hasonló katasztrófától. Biztosan sok szemlélőben felmerült, hogy hasonló eset akár vele is előfordulhatott volna... Tudom, cikkem jóval kevesebb emberben fogja felébreszteni a jövőért érzett összefogás szükségességét, de talán lesz, aki továbbgondolja a felvetett problémákat. Kevésbé látványos, de legalább olyan pusztító erejű szökőár rombolásának megakadályozására kívánom felhívni minél több ember figyelmét. Szeretném, ha minél többen - közvetlenül érintettek vagy magukat kívülállóknak érzők egyaránt - megértenék, hogy közös jövőnk érdekében össze kell fogni a közös keresztény és nemzeti értékeink megőrzéséért. A közös jövő záloga a nevelés. Nevelni csak közösség tud, olyan közösség, amely példájával is továbbadja a közös hitet, nyelvet, a közös kultúrát, az élet tiszteletét. Walter János piarista 1924-ben azt írta, hogy "aki egy letűnt világ romjain új világot akar létrehozni, annak a vallásos életet kell fellendítenie". Ehhez közösségek, intézmények, elsősorban iskolák, felsőoktatási intézmények, pedagógusképzés szükséges. Miért van ezekre szüksége az egyháznak a külső támadásokkal szemben? Az idézet ma kiemelten fontosnak tűnő folytatása így szól: "Nem az egyház szorul védelemre, hanem az emberek, akiknek gondolkozását a ráfogások megrontják, tisztánlátásukat megakadályozzák, érzületüket tőlük elidegenítik, s az igazság tiszta itala helyett sok igazságszomjazó lelket zavaros forrásokhoz kényszerítenek." Mi jellemzi mai életünket? Egyre erősebb fizikai, szellemi és erkölcsi környezetszenynyezés. Az anyanyelv, a közös kultúra és közös hit szempontjából legfontosabb társadalmi egység, a hagyományos család működésének súlyos problémái, sőt a hagyományos családeszmény tervezettnek látszó tönkretétele. A gyermekek nagy része egyre kiszolgáltatottabb, mivel életéből hiányoznak a biztos és szeretetteljes kapcsolatok. Az iskolának ma egyre több nevelési feladatot kell ellátnia. Kiemelt szerepe van tehát a mai társadalomban, a mai Magyarországon az egyházi iskoláknak. Ezek fenntartása azonban nem lehet csupán az iskolákba járó gyermekek, fiatalok családi ügye, hanem közös létezni akarásunk alapvető kérdése! Közügy. Kiemelten közös ügyet kellene hogy jelentsen a hitüket, vallásukat fontosnak tartó emberek számára! Ha valóban a katasztrófák érzékelése rázza meg az embereket a leginkább, akkor arra kérem kedves olvasóimat, hogy képzeljék el idős korukat egy olyan társadalomban, amelyben a közös kultúra, a közös hit továbbadásának biztosítása nélkül olyan fiatalokra szorulnak majd, akiknek mindaz, amiért ők küzdöttek, ami számukra fontos, az nevetséges, szemétre való ostobaság. Olyanokra, akik az ember Istentől származtatott méltóságát nem fogadják el, és ezért felesleges nyűgnek tekintik mindazokat, akik a gazdaság fejlődésében nem tudnak elég aktívan részt venni. Nem látjuk még eléggé ennek veszélyét? Ha igen, akkor nem bújhat ki senki a felelősség alól. Össze kell fogni, anyagilag és egyéb módon egyaránt segíteni kell az egyházi oktatási intézményeket. A mai gyermekek élete természetesen gazdagabb lesz, ha sok idegen nyelven megtanulnak beszélni, de nagyon üres lesz, ha nem tartoznak élő, hívő közösséghez. A családok, gyermekek, fiatalok élő közösséget az élő egyházban és annak jól működő nevelési és oktatási intézményeiben találhatnak a legkönnyebben. A katolikus iskolák célja nem kizárólag a használható gyakorlati tudás átadása. Ezek az intézmények elsősorban embereket nevelnek, akik a műveltség rendszeres és kritikus elsajátítása során az erkölcsi kapaszkodók megismerésével válnak emberré. Akik tudásukat nemcsak saját karrierjük érdekében kívánják hasznosítani, hanem azzal közösségük életét is szebbé akarják tenni. A katolikus iskola nevelő jellegű intézmény, csak ebben a légkörben fejlődhetnek erős, felelős, szabad és erkölcsileg helyes döntésekre képes személyiségek. A katolikus iskolában a hit és a nevelés szintézisére törekvő nevelők képesek értelmet adni az erőfeszítésnek, a kitartó munkának. Kiemelten fontosnak tartom, hogy minél több olyan pedagógus érlelődjék emberré a katolikus felsőoktatásban, aki a másik emberben meglátja a jót, a szépet és igazat, és ezáltal képes ezeket a tulajdonságokat benne fejleszteni is. Mindenki arra vágyik, hogy ő fontos legyen valaki más részére is. Annak érdekében, hogy minél több ilyen felnőtt éljen az országunkban, minél több gyermek, fiatal számára kell tanítani ezt a gondolkodást, ezt a meggyőződést, ezt az életformát. A katolikus iskolák, felsőoktatási intézmények közül egyre többen vállalják, hogy a kereső, a védelemre, biztonságra vágyó családok gyermekei, az intézményekbe korábbi vallási ismeretek nélkül jelentkező fiatalok számára adnak kapaszkodót, segítik őket az Istenhez vezető úton. Az egyházi oktatás ügye tehát evangelizációs kérdés, közösségi ügy. Közös létezni akarásunk alapkérdése. Az egyházi nevelés és oktatás az a gátrendszer, amely védelmet jelent az emberi kapcsolatokat romboló áradattal szemben. Gátat csak közösen, folyamatosan lehet építeni. Ha nem segítünk azokon a pontokon, amelyek - akár mások hibájából - gyengék, a "mi szakaszunkat" hiába erősítjük meg! Az ár minket is magával ragad, hiába mutogatunk a hanyag szomszédra! (A szerző az Apor Vilmos Katolikus Főiskola megbízott főigazgatója.)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||