Az Eucharisztia Éve

Szentatyánk, II. János Pál pápa az oltáriszentség évévé nyilvánította esztendőnket. Fontoljuk meg hát, mit jelent számunkra az oltáriszentség.

Elsősorban a szentmiseáldozatra gondolok. Az utolsó vacsorán Krisztus elővételezi másnapi keresztáldozatát. Minden szentmise az egyszer és mindenkorra bemutatott megváltó keresztáldozat megjelenítése. Egyházunk kezdettől fogva eleget tett a meghagyásnak: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." A feltámadás napja, vasárnap előestéjén összegyűltek, énekeltek, imádkoztak, várva a hajnalt, amikor elvégezték "a kenyértörést", vagyis bemutatták a szentmiseáldozatot. Később már mindennap bemutatták, de megmaradt a heti, feltámadásnapi kötelező részvétel a szentmiseáldozaton. Kötelező? Hát lehet a szeretetet kötelezni? És a kötelesség-szeretet egyáltalán szeretet-e még? Ezért kell felülvizsgálnom viszonyomat vasárnapi szentmisével. Ne az egyház parancsa vezessen a templomba, hanem a szeretet és hála Megváltóm iránt. Milyen szép, amikor a keresztény család apraja-nagyja együtt megy a vasárnapi szentmisére! A heti szentmiseáldozat formálja a közösséget: a családi egységet, az egyházközséget, az egyházmegyét, az egyházat. Ebben az áldozatban eggyéforrunk Krisztussal és testvéreinkkel.

Kezdetben minden szentmiseáldozaton áldoztak a résztvevők. A kellő előkészületre már Szent Pál figyelmeztetett: "Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza" (1Kor 11,28). Csak amikor hűlni kezdett a kezdeti lángoló szeretet, kellett az egyháznak kötelezővé tenni az évi, húsvét táján végzett - legalább egy - szentgyónást és szentáldozást (a IV. lateráni egyetemes zsinaton, 1215-ben). Ez a létminimum: aki nem eszik, éhen hal. Elég lenne, hogy egy évben egyszer táplálkozzunk? A miatyánk kérése a mindennapi kenyérről szól, amely nem csak a földi kenyeret jelenti. Ha Krisztus a szentmiseáldozatban mindennap asztalt terít számunkra, fogadjuk el gyakrabban a meghívást, járuljunk gyakrabban szentáldozáshoz megfelelő előkészület után. Lisieux-i Szent Teréz sohasem tudta feledni elsőáldozása napját, annak kegyelmeit.

Már az ősegyház őrizte az oltáriszentséget, hogy "útravalóként" elvihessék haldoklókhoz, betegekhez, akik nem tudtak részt venni a szentmiseáldozaton. Az oltáriszentségben valóságosan jelen van Jézus Krisztus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. A megtestesült második isteni személynek imádás jár ki emberségében is. Ezért imádjuk az oltáriszentségben a valóságosan jelen lévő Jézust. Egyházunkban kifejlődött az oltáriszentség tisztelete, a szentségimádás, úrnapja, az eucharisztikus ájtatosságok. Templomodban ott virraszt az Úr az oltárszekrényben, és várja látogatásodat. Nézz be hozzá, ne csak akkor, amikor neked jólesik. Gondolj arra, hogy a beteget akkor is meglátogatjuk, amikor az egyedül neki okoz örömet, nekünk éppen más teendőnk is volna. Jézust nagylelkűségben nem lehet felülmúlni. Ha csak gondolatban látogatod meg a templom előtt elhaladva vagy reá gondolva, bizony eláraszt kegyelmével, és könnyebbé, szebbé teszi szürke hétköznapjaidat.

Használjuk ki ezt a kegyelmi lehetőséget, az Eucharisztia Évét!

Jakubinyi György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu