"A rendszert működtetőknek kéne bocsánatot kérniük..."

Veres András püspök az ügynökkérdésről

A Vigilia februári számában Adriányi Gábor Virrasszatok... című cikkében leírta, hogy - állítása szerint - hatvannégy katolikus pap besúgó volt, és jelentéseket készített paptestvéreiről a kommunista rendszerben. A Népszabadság február 17-i számában az egyháztörténész arról is szólt, hogy az érintettek közt egy aktív püspök is található, és sajnálatának ad hangot, hogy "a rendszerváltás után senki nem akadt a katolikus egyházban, aki gyengeségét bevallva bocsánatot kért volna". E kijelentésekkel kapcsolatban Veres András püspök, az MKPK titkára az alábbiakat tartotta fontosnak közölni:

A kommunista diktatúra éveiben a társadalom más tagjai mellett a szerzeteseket és a papokat is rendszeresen zaklatták. Az egyháziakkal szemben a zaklatásnak különösen is kemény módszereit alkalmazták, hiszen az ateista rendszer az egyházat tartotta legnagyobb ideológiai ellenfelének.

Voltak, akiket naponta, hetente rendszeresen kihallgatásoknak, gyakran testi bántalmazásoknak vetettek alá. A megfélemlítés a rendszer működtetőinek és fenntartóinak egyik legfőbb eszköze volt.

Egyesek a legkegyetlenebb kínzások ellenére is ellen tudtak állni és valóban hősként vállaltak mindenféle megpróbáltatást. Mások próbálták kerülni a konfrontációt a hatalommal, és igyekeztek csendben, feltűnés nélkül teljesíteni lelkipásztori küldetésüket. Akadtak olyanok is, akik elbuktak a lelki és fizikai terror alatt, és esetleg valóban bekerültek azok körébe, akik jelentést adtak szolgálatukról vagy a körülöttük élő személyekről.

Idősebb paptestvéreimtől tudom, hogy az úgynevezett beépítetteknek a sorsát a paptársak döntő részt ismerték. Papi összejöveteleken az illetők általában el is mondták: "Kérlek, ha itt vagyok köztetek, akkor ne beszéljetek ilyen jellegű kérdésekről, mert nekem jelentenem kell." Tehát a papok körében nem volt teljesen ismeretlen, hogy kik voltak azok, aki valami oknál fogva elbuktak ez alatt a tehertétel alatt, és hajlandóak voltak az együttműködésre.

Nem lehettek sokan, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi évtizedekben sokkal nagyobb volt a papság és a szerzetesség létszáma, mint manapság.

A napilap cikkében van egy számomra nehezen értelmezhető megjegyzés. Adriányi Gábor több mint négy évtizede "a hatóságok zaklatásai elől menekült el Magyarországról". Igen, ő elmenekült. Ha mindenki elmenekült volna, akkor nem tudom, hogyan maradhatott volna talpon az egyház...

Tehát aki elmenekült, annak - úgy gondolom - nincsen joga senkit sem felelősségre vonni, még akkor sem, ha az illető nem bizonyult hősnek, mártírnak.

A bocsánatkérésre vonatkozó megjegyzése egyébként sem felel meg a valóságnak. Tudok olyan esetekről, amikor az érintettek a paptársaiktól bocsánatot kértek. Nem gondolom, hogy ezt a nagy nyilvánosság előtt kellene bármelyiküknek megtenni. Azoknak kellene talán bocsánatot kérni, akik ezt az egész rendszert működtették, akik ezeket az embereket megalázták és lelki, fizikai terror alatt tartották, és lehet, hogy többen közülük ma is politikai hatalmat képviselnek, és ott vannak a politikai vezetésben.

Ha a törvénytervezet arról szól, hogy egyesek esetleg kimaradnának, nevüket nem hoznák nyilvánosságra, akkor miért kellene olyan szerencsétlen sorsú embereknek a listáját nyilvánosságra hozni, akik valójában áldozatok voltak, miközben rejtve maradnának azok, akik működtették ezt a rendszert.

Az egész ügy szerintem ma már feltárhatatlan, hiszen a rendszerváltozás évében mázsaszám semmisítették meg az iratokat. Vajon kiknek az aktáit? Valószínűleg nem a megnyomorgatott és megalázott emberekét, hanem a vezetőkét tüntették el. Arról pedig, hogy az aktív püspökök között is lett volna beszervezett, nem rendelkezem semmiféle közvetlen információval, így ebben a kérdésben nem tudok véleményt nyilvánítani.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu