Szentírás-magyarázat

Élő vizek forrásánál

Nagyböjt 3. vasárnapja - Jn 4,5-42

János evangéliumának sajátossága, hogy a teológiai tanítást meghatározott tér- és időbeli, valamint személyi adottságokból kiinduló, és egyre elmélyülő párbeszédekben fejti ki. Így jut el a társalgás a mai evangéliumban Jákob kútjának vizétől Jézus élő vizéhez, a Garizim és a Sion hegyéhez kötött istentisztelettől az egyetemes szellemi kultuszhoz, a tanítványok által vásárolt kenyértől a lelki kenyérhez, az aratásra váró kalászoktól az apostolok egész világra szóló küldetéséig, a rossz hírű vízmerítő nőtől a megtért szamaritánus polgárokig.

Jézus tanítványaival Júdeából észak felé haladva átmegy az ellenséges érzelmű Szamária tartományán. Az asszír megszállás alatt a pogánysággal összekeveredett országrész Garizim hegyén épült templomát már kétszáz éve, a Makkabeusok szabadságharca idején leromboltatta Hirkánusz, a jeruzsálemi főpap. De a szamaritánusok továbbra is szent hegyükön gyűltek össze imára és áldozatok bemutatására. Szent hely volt az a harminckét méter mély kút is, melyet a hagyomány szerint Jákob szolgái ástak azon a földön, amelyet két unokájára, József fiaira, Manasszészre és Efraimra hagyott. Itt, a Garizim völgyében épült városkától, Szikártól egy kilométerre délre pihent meg Jézus kis csapata. A Mestert - bizonyára a kedvenc tanítvány, János társaságában - az oázisban hagyták, ők pedig bementek a városba kenyeret vásárolni. A déli szieszta idején szokatlanul jön korsójával a városból egy asszony a kővel lefedett kúthoz. Talán mostanáig lustálkodott azzal, "aki nem férje", vagy mert társnői kiközösítették feslett élete miatt. Jézus mégis szóba áll vele, sőt vizet kér tőle, holott a zsidók nem használtak közös edényt a szamáriaiakkal. A ciszternák holt vizével szemben a föld alatti vízforrás "élő vize" elnevezést használja fel Jézus, hogy hallgatóját elvezesse a kegyelem örök életre szökellő forrásához, mely belőle fakad. János evangéliumában először neki, a megvetett törzs megvetett tagjának nyilatkoztatja ki: Én vagyok a Messiás! Az ő "saját testének temploma" (Jn 2,21) lesz az egész világ számára az Istent nem vágóáldozatokkal, hanem "lélekben és igazságban" imádók számára az üdvösség forrása.

A kezdetben fölényesen vitatkozó asszony, akinek Jézus a szívébe lát, és leleplezi múltját-jelenét, most megtörve és mégis lelkesen hívja a város férfiait az Örömhírrel, ahogyan majd később Mária Magdolna fog elfutni az üres sírtól az apostolokhoz. A város lakói két napra vendégül látják Jézust tanítványaival együtt, és meggyőződnek róla, hogy "valóban ő a világ üdvözítője".

A kétnapos térítéssel Jézus példát ad tanítványainak, hogyan kell majd learatniuk Ábrahám, Izsák és Jákob meg Mózes és a próféták vetését (4,38), kiosztani az egész világnak az élet kenyerét (6,35), meggyújtani a világ világosságát (8,12), a jó pásztor társaiként (10,11) megnyitni az ajtót (10,7), megvinni a feltámadás és az élet (11,25), az út és az igazság örömhírét (14,6), szüretre várva ápolni az Atya szőlejét (15,15). Az Atyáét, Jahvéét, "aki van", és a Fiúét, aki bátran és bátorítva mondja magáról: "én vagyok" (8,20, 8,42, 18,5).

Kuklay Antal

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu