Misszióban a felemelkedő nemzetért

Beszélgetés Koltay Gáborral

A napokban ünnepli ötvenötödik születésnapját Koltay Gábor, akinek nevét mostanában főként az elhíresült Trianon-filmje révén hallani. Úgy tűnik, a témaválasztással és -feldolgozással újabb darázsfészekbe nyúlt a nemzeti értékek iránt mélyen elkötelezett filmrendező. Az István, a király, a Julianus barát, a Honfoglalás és a Sacra Corona, vagy éppen aMegfeszített című rockopera rendezőjeként markáns véleménye van a hazai közéletről és a nemzet sorsának alakulásáról.

Még el sem vonult a román vihar a Trianon-film fölött, máris újabb, fölkavaró alkotással áll elő: február végén vehetjük kézbe a film hátterét bemutató kötetét. Mit gondol, mi az oka a filmet ért heves támadásoknak?

- Korábban is úgy vélekedtem, hogy ez a munkám "lakmuszpapír", vagyis a filmmel kapcsolatos vélekedések és szenvedélyek nagyon pontosan jelzik, hol tartunk másfél évtizeddel a rendszerváltozás után... Rendkívül mély válságban van az ország. Ez a huszadik század kisebb-nagyobb rendszerváltozásainak eredménye, amelyek során - szinte minden egyes alkalommal - száznyolcvan fokkal változott meg az értékrend és a társadalmi berendezkedés. Ennek következtében lelki, gondolati kapaszkodók és reális helyzetértékelés nélkül, gyökereinktől elvágva, ingoványos talajon mozogva, jövőkép nélkül tengünk-lengünk a XXI. század elején. De hozzáteszem: természetesen nem lesz ez mindig így! Ennek a nemzetnek, amely jelenleg országlakosok gyülekezete csupán, újra eggyé kell válnia, újra egyet kell értenie - legalább a nemzeti sorskérdésekben. Elkeserítő, hogy pártpolitikai acsarkodás szintjére züllesztették a nemzeti együvé tartozás ügyét. Ennek a mi szellemi meggyengítésünk a célja... Ez így volt a szocializmus évtizedei alatt, és így van most is, a globalizmus éveiben. Ma már egypólusú világban élünk, és ebben keresi a maga lehetőségeit egy apróvá zsugorított, hajdani dicső nép. Elkeserítő, de éppen ezért tettekre sarkalló időszak ez a mostani! Ezért is írtam meg a könyvet, és ezért is fogok újabb filmes vállalkozásba: Wass Albert életét szeretném feldolgozni.

A kerek évfordulók összegzésre késztetnek. Ha visszatekint az elmúlt évtizedekre, pályája mely mérföldköveit tartja meghatározónak?

- Először is a huszonkét évvel ezelőtti, királydombi István, a király-bemutatót, amelyből aztán film is készült. Azt hiszem, messze több volt ez, mint egy szabadtéri előadás és film, de nemcsak azért, mert mozicsúcsokat döntött, hanem mert sokfajta gondolatot indított el a "másik" Magyarországon. A következő fontos állomás az 1990-ben készített Julianus barát című filmem, amelyben a cselekvéssel párosult mélyen átélt hit megint csak komoly szerepet kapott. Lényegesnek érzem a Honfoglalást 1996-ban, amikor - nagyon nehéz anyagi körülmények közepette - először tudtuk fölmutatni azt, hogy mi nem egy szedett-vedett tudatú népség voltunk, hanem nagyon erőteljes, transzcendens hittel és fejlett kultúrával rendelkező, a Kárpát-medencében tudatosan végleges hazát kereső összetartó közösség. A játékfilmek közül kiemelném még a 2001-ben forgatott Sacra Coronát, amely a XI. század második felébe, azaz Szent László korába kalauzolja a nézőt, és a Szent Korona történelmi időszakát mutatja be. Nagy élményem volt még 2000-ben és 2003-ban a Megfeszítettcímű rockopera is. Mindez jól mutatja, hogy erősen foglalkoztat a magyarság, a nemzettudat és a kereszténység, a hit összefüggése. Azt gondolom, a magyarság romlása akkor következett be, amikor nemzet és hit szerves egysége szétvált, és a vallásgyakorlat, a hitélet meglehetősen háttérbe szorult az egyén és a társadalom életében.

Honnan ez az indíttatás, hogy nemzettel és hittel foglalkozzék?

- Olyan családba születtem, ahol a szülők nagy hangsúlyt fektettek a vallásos nevelésre. Ráadásul együtt éltünk a nagybátyámmal, aki ismert katolikus pap volt, így aztán volt kitől tanulnom, volt honnan ellesnem a viselkedésmintákat. "Élethivatásom" 1983. augusztus huszadikán, vagyis az István, a király bemutatóján tudatosodott bennem. Azt az estét csodaként éltem meg! Világossá vált számomra, hogy a magyar történelemről és a magyarság sorskérdéseiről kell beszélnem a színház és a film nyelvén. Történelmi érdeklődésem okán korán felismertem, hogy a huszadik században nagyon erősen elmélyítették bennünk a kisebbrendűségi tudatot. Nemcsak történelmi ismereteinktől, múltunktól, hagyományainktól, a hosszú évszázadok alatt kiérlelt értékrendünktől vágtak el minket, hanem ennek révén lehajtott fejű, meghunyászkodó népet gyúrtak belőlünk, amely azt gondolja, sohasem fogja tudni önerőből megváltoztatni maga körül a világot - ezért is beszéltek mindig a vereségeinkről. Elhitették velünk, hogy bűnös és tehetségtelen nemzet vagyunk. Szerény lehetőségeimmel szeretnék ezzel a belénk sulykolt önsorsrontó szemlélettel szakítani, és ábrázolni a magyar történelem azon ragyogó pillanatait, amikor még másfajta magyar nemzet létezett, más magyarság élt meg fontos, nagy és maradandó pillanatokat.

Egész életműve nyílt tanúságtétel. Nem érték Önt ezért támadások?

- Dehogynem. Folyamatosan támadnak, de ehhez már hozzászoktam, és ez nyilvánvalóan így is marad. Pontosan tudom, hogy azoknak az erőknek, amelyek nem akarják, hogy emelkedő nemzet épüljön a lelki romokon, azoknak érdeke, hogy elhallgattassák a számukra nemkívánatos hangokat. Én azonban beszélek.

Gábor Adrienn Angéla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu