Első helyen: a mentális egészség

Beszélgetés Tringer László pszichiáterrel

Vajon milyen lelkiállapotban van ma a magyarság? Melyek mentális egészségünk fő jellemzői, milyen problémákkal kell szembenéznünk - és hogyan? Mit tehetnek a lélek egészségéért az egyházak? Többek között e "lélekbe vágó" témáról kérdeztük Tringer László pszichiátert.

"Tudományos vizsgálatok is alátámasztják, hogy a hívő emberek, akik kötődnek valamely valláshoz és gyakorolják is hitüket, a mentális egészség szempontjából kedvezőbb helyzetben vannak."

- A legnagyobb közegészségügyi problémát az alkoholizmus jelenti, amely közvetve legalább kétmillió magyart érint. Ugyanis csaknem félmillió idült alkoholistát tartunk számon, és további félmillióra tehető a nagyivók száma, akik orvosilag veszélyeztetett állapotban vannak. Ha mindehhez csak egy családtagot vagy munkatársat számítunk, láthatjuk, hogy nagyon súlyos problémáról van szó.

A másik terület: a depreszszió formakörébe sorolható mentális betegségek. E nagyon tág kategóriában nemzetközi vizsgálatok szerint a lakosság tizenhat százalékát érinti élete folyamán legalább egyszer ez az állapot, amely nem csupán a betegnek, hanem környezete számára is súlyos problémát jelent. Nem átmeneti levertségről van szó, hanem orvosilag minősíthető depresszióról, amely betegségnek tekinthető. Ez az állapot tartós, nincs arányban a környezeti tényezőkkel, nagymértékben károsítja a munka- és működőképességet. Az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) statisztikája szerint a modern társadalmak vállára nehezedő, betegség okozta gazdasági terhek közül a depresszió áll az első helyen. A két említett probléma természetesen átfedi egymást, mert a nem kezelt depresszió gyakran alkoholizmusba torkollik, illetve az idült alkoholizmus talaján depresszió alakulhat ki.

Magyarországon rendkívül magas a rokkantnyugdíjasok aránya is, és a rokkantság okai között a mentális betegségek az első helyen vannak - akár rejtett formában is. Ugyanis idült mozgásszervi betegségek és gerincproblémák hátterében nemegyszer lelki zavarok húzódnak meg, s ez csak a szakértői munka során derül ki.

Hol helyezkedik el hazánk a lelki egészség szempontjából az országok sorában?

- Nagyjából az európai átlagnak megfelelő helyen vagyunk, az alkoholizmus területén pedig az "élvonalban". Magyarország - Franciaország mellett - a nagy alkoholfogyasztók sorába tartozik. Ugyanakkor örvendetes jelenségek is vannak: például az öngyilkossági arányszám folyamatos csökkenése. Az elmúlt két évtizedben a korábbi negyven körüli öngyilkossági arányszám (százezer lakosra számítva) most körülbelül huszonötre csökkent. Ennek okai nyilván nagyon sokfélék. A magam részéről hazánknak az 1980-as évek közepétől kezdődő időszakát - hosszú téli álom után - a remény korszakának nevezném. Márpedig az öngyilkosság okai között a reménytelenség első helyen áll.

Milyen eredménnyel zárult a közelmúltban a mentális egészség témájával foglalkozó helsinki konferencia, amelyen Ön képviselte Magyarországot?

- A helsinki egészségügyi miniszteri értekezlet által elfogadott deklaráció leszögezi: nincs testi egészség mentális egészség nélkül, vagyis az elme állapota elsődlegesen meghatározó. Ezért a miniszterek a mentális egészség kérdését első számú prioritásként kezelik a jövőben. Erre vonatkozóan konkrét ajánlásokat és egy akciótervet is megfogalmaztak a résztvevők. Ennek része a pszichiátriai ellátórendszer reformja, illetve a megelőzési akciók fontossága is. E rendkívül jelentős dokumentumot az egyes országok miniszterei nevében a vendéglátó miniszter asszony, illetve a WHO főigazgatója írták alá.

Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt évtizedben a pszichiátria háttérbe szorításának lehettünk tanúi. Például a négyezer megszüntetett kórházi ágyra gondolok...

- A pszichiátriai ágyak számának csökkenése világtendencia, és önmagában nem negatív jelenség - ha megfelelő reformlépésekkel társul. Ezek azonban - a kórházon kívüli ellátási formák - kevés országban valósultak meg a szükséges mértékben. Nálunk is vannak azért kezdeményezések: a népegészségügyi program keretében megfogalmaztuk a pszichiátriai ellátás átalakításának, a "közösségi pszichiátriának" a tervét. Ennek célja, hogy a betegséget lehetőleg ott kezeljük, ahol keletkezett: figyelembe véve a miliő egészét, és a beteget nem kiemelve onnan. Ez persze csak bizonyos határokon belül lehetséges, hiszen egy nagyon súlyos beteget továbbra is kórházban kell kezelni. Folyamatos és lassú mozgás tapasztalható e téren, de ez nem kielégítő. A legsúlyosabb problémánk a szakemberhiány, olyannyira, hogy további intézmények bezárásának veszélye fenyeget. Ez persze másutt is gond: nem véletlenül alkalmaznak magyar pszichiátereket Svédországban vagy Angliában.

Mi okozza a szakemberek drámai hiányát?

- Az orvosi szakma presztízse a fejlett európai országokban is hanyatlik, de minden más olyan foglalkozásé is (például pedagógus, pap), amelyhez hagyományosan a hivatás szót csatolhatjuk. E jelenség hátterében korunk alapvető problémái állnak. A fiatal generációk számára a tartós, egész életre szóló elkötelezettség taszítóvá vált. Ez mutatkozik meg a házasságkötések számának csökkenésében, a gyermekvállalási kedv hanyatlásában is. Helyi megoldások nagyon sokat segíthetnének az orvoshiányon is. Például ha tisztességesen meg lehetne élni a pszichiáteri tevékenységből, akkor többen jönnének erre a pályára.

Sikerült már tisztázni az említett hanyatlások hátterét?

- A Leuveni Katolikus Egyetem vizsgálata alapján a szakemberek a XX. század folyamán Európában bekövetkezett értékeltolódást két dimenzió köré csoportosítják. Az egyik a szekularizáció, amely az intézményes egyházak társadalmi befolyásának folyamatos csökkenésében nyilvánul meg. A másik az individualizáció, amely a személyhez, illetve a másik emberhez, a közösséghez kötődő értékek egyensúlyában okozott eltolódást a személyi értékek javára. Ez megmutatkozik minden olyan magatartásformában, amelyben a két értékkategória közötti választásra kerül sor. A hivatás egyértelműen a másik emberhez, a közösséghez kapcsolódó értékek választását jelenti. Egy individualizált, önmagába hullott modern fiatal nem képes erre, és olyan értékek iránt kötelezi el magát, amelyek saját személyével kapcsolatosak. Az önmegvalósítás, a karrier, az életpálya gyors váltása került előtérbe; az anyagi szempontok szerintem másodlagosak. Az orvosi hivatás különösen kedvezőtlen a "költség-haszon" elemzés szempontjából. Az e pályára jelentkezőnek körülbelül kétszer annyit kell "befektetnie", mintha gazdasági, jogi vonalra állítaná az életét, a "haszon" oldalán viszont jóval kevesebb ígérkezik. Bízom benne, hogy az említett folyamat az idők folyamán változik majd, és ismét jönnek olyan történelmi korok, amikor a mások iránti elköteleződés felértékelődik.

Vajon történelmi, politikai vagy épp gazdasági okok mennyire befolyásolják egy ország népének lelki egészségét?

- Általában óvatos vagyok olyan véleményekkel kapcsolatban, amelyek direkt összefüggést találnak a társadalmi-politikai viszonyok és egyes mentális jelenségek között. Sokkal jelentősebb a családi harmónia befolyása az egyén mentális állapotára, mint például az ország bruttó nemzeti össztermékének alakulása. Ugyanakkor a politikai változások - mind pozitív, mind negatív vonatkozásban - mégis lecsapódnak az emberek mentális állapotában. Különösen az olyan drámaian gyors változások, amelyeket országunk nemegyszer átélt. Például a rendszerváltozáskor megnőtt a társadalom leszakadó rétege - amelyben köztudottan gyakoriak a mentális betegségek, illetve az egészségügyi szolgálatok fokozott igénybevétele -, a régi rendszerben egy alacsony szintű szociális biztonság általánosabb volt. Szintén újabb jelenség, hogy a rendszerváltozás óta megjelent versenyszellem, amelyhez sokan nem szoktak hozzá, egyeseknél kimerüléses, depressziós állapotokban nyilvánul meg. Jelentős tényező nálunk is a munkalázas (workoholic) állapot, amely a pihenésre, kikapcsolódásra való képtelenséget jelenti. A rendszerváltozás óta gyakrabban jelenik meg a fiatalok körében a "beilleszkedni nem tudás" személyiségzavara is. Azokról van szó, akik tanulmányaikat - minden lehetőséget kihasználva - húzzák-halasztják, félbehagyják, vagy újat kezdenek. Mintha a fiatalok jelentős részében félelem munkálkodna azzal szemben, hogy beálljanak valahová a "társadalmi munkamegosztásba". Ennek különös lecsapódása a szüleik nyakán élősködő fiatalok hatalmas rétege, akik nemegyszer harmincéves korukig is eljutnak úgy, hogy még mindig nem tettek keresztbe két szalmaszálat. Ez az új jelenség annyira általános, hogy mindenképpen érdemes lenne foglalkozni vele, mert hovatovább társadalmi problémát fog okozni. Mindez úgy csapódik le a pszichiátrián, hogy a kórházi osztályon bent lakók jelentős része személyiségzavarban szenved, amihez alkohol- és drogfogyasztás, illetve gyógyszerek túlzott szedése társul. Ezek nem a "klasszikus" elmebetegségek vagy lelki betegségek, hanem a személyiség egyensúlyának a zavarai. Persze ami a pszichiátrián megjelenik, az csak a jéghegy csúcsa, e jelenségek mögött általános társadalmi problémák feszülnek.

Szó volt a szekularizációról. Vajon mi a helyzet a hívő, vallásos emberek lelki egészségével? Van-e különbség az ő esetükben?

- Az erős családi kötődések ma már nem érvényesülnek, egyházi közösségekhez kevesen kapcsolódnak, a történelmi gyökerek az emberek jelentős része számára nem jelentenek sokat. Az említett problémákat úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a modern kori ember gyökértelenné vált. Tudományos vizsgálatok is alátámasztják, hogy a hívő emberek, akik kötődnek valamely valláshoz és gyakorolják is hitüket, a mentális egészség szempontjából kedvezőbb helyzetben vannak. Ez nem azt jelenti, hogy a hit gyógymód, azonban a hívő embernek legalább egy szilárd bázisa van: az egyház, a közösség, de önmagában a hit is egyensúlymegőrző tényező mentális szempontból. Természetesen nem a hit metafizikai vonatkozásairól beszélek, csak az e világi, lélektani kérdésekről. Vizsgálati eredmények igazolják, hogy a hívő depressziósoknak jobbak a gyógyulási esélyei, mint a nem hívőknek. Ugyanez igaz a műtéti szövődmények szempontjából is. Azt is tudjuk, hogy akikért imádkoznak, azok gyógyulási esélyei kedvezőbbek. Különösen fejtörést okozhat a nem hívők számára, hogy bizonyos vizsgálatok szerint akkor is jobban gyógyultak betegek, ha ők nem is tudnak arról, hogy imádkoztak értük. Nekünk, hívőknek persze elég azt tudnunk, hogy akikért imádkoznak, azok jobban gyógyulnak. És egyáltalán nem baj, ha az illető tud arról, hogy imádkoznak érte, mert ha nem is hívő, akkor is tudja, hogy valaki törődik vele, aggódik miatta.

Az intézményes egyház milyen szerepet vállalhat a lelki egészség elősegítésében?

- Az egyház emberi szervezetként ugyanazokkal a nehézségekkel áll szemben, amelyekről beszéltünk. Nincsenek elegen, akik hitelesen közvetíteni tudnák az egyház üzenetét a társadalom számára. Akik vannak, azok is leterheltek. Ugyanakkor nagyon örvendetesnek látok minden olyan egyházi kezdeményezést, amely közösségek létrehozására, megtartására vagy a családok erősítésére irányul. Ezek nagyon fontosak az egyház természetfölötti küldetése mellett is. Szívesen erősíteném azt a szellemet a papképzésben, amely a leendő lelkipásztort egy közösség értelmiségijének tekinti. Elsősorban a falusi papságra gondolok: nemegyszer két-három településen a pap az egyetlen értelmiségi, és ennek rendkívüli jelentősége van. Ma már nem szükséges az a félénk begubózás és félrevonulás a lakosság templomon kívüli megszólításától, amely a rendszerváltozás előtt jellemző volt. Akkor az ilyen törekvéseket politikai gyanakvás vette körül. Ha a papság tevékenysége mégis kizárólag a hitéleti "szolgáltatásokra" irányul, akkor elveszítik azt a lehetőséget, hogy megszólítsák a lakosság szélesebb rétegeit. Fontos lenne kicsit kilépni a hagyományos egyházi keretek közül.

Egyháziak részéről az elmúlt évtizedekben sokszor lehetett tapasztalni félelmet, gyanakvást a pszichológiával, pszichiátriával kapcsolatban. Véleménye szerint érezhető pozitív változás ezen a területen?

- Magam is részt vettem néhány papi továbbképzésen, ahol jelentős szerepet játszottak mentális kérdések. Oktatok a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán is, és nagy érdeklődést tapasztalok. Sok más egyházi helyre is hívnak előadni. Azt hiszem, oldódik az ellenkezés az egyháziakban. Fontos lenne a papi alapképzésben a lélektani tudományok korszerű képviselete. Erre nem mindenütt látok megbízható, magasabb szintű megoldást. - Érthető a papság egy részének tartózkodása egy olyan lélektani érvrendszerrel szemben, amely a múlt század elejét képviseli, márpedig ilyennel gyakran találkozhatunk. - A patológia elmélyültebb ismeretére lenne szükség a lelkipásztorok részéről, mert a pszichiátrián látjuk, hogy hívő betegeink gyakran előbb a papnál jelentkeznek súlyos betegségükkel. Kérdés, hogy ezt fölismeri-e a lelkipásztor, s a patológia nem mosódik-e bele hitéleti problémákba. Tudnék olyan eseteket mesélni, amikor a föl nem ismerésből majdnem katasztrófa származott. Természetesen az is fontos, hogy a vallásos betegek lelki élményeit ne tekintsék feltétlenül patológiásnak. Még akkor sem, ha egy-egy hívő úgy fogalmaz, hogy annak alapján egy nem hívő pszichiáter akár kórosnak is tartaná az állapotát.

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu