Az alázatosság útját bejárva

Emlékezés P. Pálos Antalra (1914-2005)

2005. február 3-án Pilisvörösvárott, kilencvenegy éves korában elhunyt Pálos Antal jezsuita szerzetes pap. Hoszszú-hosszú ideig tartott "kisebbedése": a különben is alacsony termetű atya az utolsó időkben nem tudott enni, lesoványodott és a teste összezsugorodott. De a szelleme szinte az utolsó hetekig eleven és ép maradt. Minden érdekelte: az ország és a Társaság, főleg a magyar provincia sorsa, az egyházi események, jezsuiták és más egyháziak tevékenysége, olvasta a sajtót és elmondta véleményét.

És visszaemlékezett a régi időkre, a viharos ötvenes évekre, amikor mint tartományfőnök vezette a szétszórt rendtartományt, gondoskodott a fiatalok képzéséről, majd az 1956-os forradalom leverése után P. Tüll Alajos tanácsára szorgalmazta a fiatalok külföldre távozását. Amikor néha Piliscsabán meglátogattam, emlékezett első találkozásunkra: 1948-ban Zalaegerszegen neki mondtam el először, hogy jezsuita szeretnék lenni, aztán az év májusában a János-hegyi kirándulásunkon szakadó esőben mesélte el hivatása történetét. A hegyről leereszkedve bementünk a Manrézába, ahol a novíciusmesternek is elmondtam szándékomat. Nem részletezem későbbi találkozásainkat.

Újraolvastam visszaemlékezéseit: a Viharon, vészen át című kötetben vázolta a magyar rendtartomány történetét a kommunista időszakban; az Üldözött jezsuiták vallomásai című kötetben pedig részletesen beszámolt börtönéveiről - huszonhárom "stációban" írta le keresztútját. Harminchat hónapig tartó provinciálissága után, 1954 nyarán tartóztatták le. Az 1956-os forradalom idején rövid ideig volt szabadlábon; 1963 májusáig száznégy hónapot töltött fogságban, különböző helyeken, például többször volt a budapesti gyűjtőfogházban, a váci börtönben. Amikor szabadult, a Mikszáth Kálmán térre sietett a piaristákhoz, és ott Szent Ignác oltáránál hálaadó szentmisét mutatott be. Szentáldozás után így imádkozott: "Az egyház hálát ad Szent Ignácért, vele együtt én is hálát adtam Szent Ignácért, hogy elvezetett az általa alapított közösségbe, amely a szeretet Társasága, és arról is gondoskodott, hogy járjam azt az utat, amelyet a Jóisten nekem szánt, amely az alázatosság útja, az igazi szeretet útja..."

Harminc évvel az események után számolt be P. Pálos Antal kálváriájáról, a börtönévekről, amelyeket "kegyelmi időszaknak" tartott, mivel követhette Mesterét a szenvedésben, ahogy annyiszor megajánlotta magát erre a Krisztus királyról szóló ignáci elmélkedésben. Átélte és átszenvedte a viharos XX. századot; lelki békével ment be Ura örömébe.

Szabó Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu