Az Eucharisztia Éve a helyi egyházakban (IV.)

Hogyan is lehetséges?

Papjaink elég gyakran beszélnek arról, hogy Jézus valóságosan jelen van az oltáriszentségben, de a jelenlét hogyanjáról már ritkábban szólnak. Ennek több oka is van. Nemcsak az, hogy hitünk egyik legalapvetőbb misztériumáról van szó. Hanem arról is, hogy az igehirdetés keretében a teológiailag kevésbé képzett emberek számára elég nehéz racionális érvekkel érthetővé és elfogadhatóvá tenni az eucharisztiára vonatkozó hitigazságokat.

Hogyan lehetséges mindez? - kérdezte Mária az angyaltól, aki Isten fiának fogantatásáról adott hírt neki. Joggal felvetődhet tehát a hívő emberi értelemben is a kérdés, hogyan is lehetséges, hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus jelen van a kenyér színében? Máriának Gábor angyal válaszolt a feltett kérdésre, nekünk az Isten igéjéből kiindulva egyházunk segít, hogy egyre jobban megértsük az eucharisztiát, a szeretet misztériumát, mellyel kapcsolatban az emberi értelem megtapasztalja a maga korlátait.

A teológiában, sőt még a hitoktatásban is évszázadokon keresztül az átlényegülés (transsubstantio) kifejezést használtuk a misztérium magyarázatára. Szívesen idéztük és magyaráztuk a tridenti zsinat megfogalmazását: "A kenyér és a bor konszekrálásával a kenyér egész szubsztanciája Krisztus, a mi Urunk testének szubsztanciájává, és a bor egész szubsztanciája az ő vérének szubsztanciájává változik. Ezt az átváltozást a katolikus egyház megfelelően és helyesen transzszubsztanciációnak nevezi"(DS 1642). Ez ma is igaz, de sajnos csak kevesek számára érthető.

Újabban főként a liturgiából kiindulva igyekszünk érthetővé tenni a valóságos jelenlét misztériumát. II. János Pál pápa Maradj velünk, Urunk kezdetű apostoli levele az Eucharisztia Évére is ezt a módszert ajánlja (17.p.). Sokat segíthet például a megértésben a megemlékezés (anamnesis) fogalma. A liturgia tulajdonképpen egy sajátos, hatékony megemlékezés: amelyben az, amiről megemlékezünk, a Lélek erejében jelenvalóvá válik, hogy abban részesedhessünk.

Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan válik jelenvalóvá Jézus a kenyér és bor színében, a hagyományos teológia azt válaszolta: amikor az átváltoztatás szavainak elmondására a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé lesz. Egyházunk legújabb egyetemes katekizmusa (1992) ezt a tanítást kissé kiegészíti, és a következő választ adja: A hatékony, teremtő ige (alapítási igék) és a Szentlélek erejében (epiklézis) változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (vö. KEK 1373). Krisztus jelenléte szavának és Szentlelkének ereje által valósul meg. Ezért tartotta az egyház mindig kiemelten fontosnak az Isten szavának, Jézus eucharisztiát alapító szavainak hűséges megismétlését a szentmisében, és ennek a meggyőződésnek köszönhető az átváltoztatás előtti Lélek-hívó imádság, az epiklézis. Sajnálatos módon a Szentlélek szerepének hangsúlyozása a valóságos jelenlét megvalósulásában a hitoktatásban és az igehirdetésben még nagyon hiányzik.

A biblia alapján állíthatjuk, hogy Isten szava hatékony, teremtő szó. Amikor a Teremtő azt mondta, hogy legyen világosság, a világosság létrejött. Isten szavának ereje megnyilvánult Jézus nyilvános működése idején is, és megmutatkozik az egyház életében is. Szent Ambrus az oltáriszentségre vonatkoztatva mindezt így magyarázta: "Mielőtt konszekrálásra kerülne, kenyér az; amint azonban Krisztus szavai elhangzanak fölötte, Krisztus teste" (A szentségekről 5,23). Minden szentmisében halljuk, hogy a Lélek-hívó imádság az eucharisztikus ima fontos része, hiszen a Szentlélek szenteli meg áldozati adományunkat, hogy az Krisztus teste és vére legyen számunkra (vö. például a 3. kánonban: ... kérünk tehát Istenünk, a Szentlélek által szenteld meg áldozati adományunkat...).

Nyilvánvaló, hogy nem szabad elválasztani a konszekráció szavait (Ez az én testem...) az epiklézis szavaitól (Kérünk, áraszd le rá Szentlelkedet...). Még ha időben egymást követik is, hatásuk mégis összetartozik. Az átváltoztató erő a Szentlélektől ered, de ez az erő Krisztus szavában és szaván keresztül nyilvánul meg.

Manapság azt is hangsúlyozzuk, hogy a szentmisében nemcsak az átváltoztatás szavai a fontosak, hanem az egész eucharisztikus imádság (prefációtól a miatyánkig) a valóságos jelenlét megvalósulása szempontjából. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb a konszekráció, az alapítási igék elmondása, azután az epiklézis, a Lélek-hívó imádság, de ezeket nem szabad önmagában tekinteni, a szentmise egészéből kiemelni.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu