|
|
Kápolna az onkológiai intézetben Budapesten, az Országos Onkológiai Intézetben (XII. Budapest, Ráth György u. 7-9.). február 6-án Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felszentelte a felújított Irgalmas Jézus-kápolnát. Janig Péter kórházlelkész tájékoztatása szerint a kápolnát 1942-ben építette a Postás Alapítvány, majd az 1944-es átadás után 1950-ig működhetett rendeltetésszerűen. Kényszerű bezárását követően az elmúlt rendszerben raktárként használták. 1989-ben a betegek kezdeményezték eredeti célja szerinti visszaállítását, majd 2000-ben kezdődtek meg a kápolna felújítási munkálatai. Tavaly december 20-án történt a műszaki átadás. A kórházlelkészséget Erdő Péter bíboros, prímás 2004 márciusában alapította, melynek központja az Országos Onkológiai Intézetben működik. Célja: a fővárosban lévő plébániák közös kórházi szolgálatának kialakítása, valamint a sürgősségi betegellátás megszervezése. Az Irgalmas Jézus-kápolna naponta nyitva áll reggel 6-tól este 21 óráig a betegek lelki gyógyulására, illetve a dolgozók és hozzátartozóik szolgálatára. Szerdán 15 órakor, csütörtökön reggel 7 órakor és vasárnap 15 órakor vehetnek részt szentmisén, vasárnap 13 óra 30 perckor protestáns istentiszteletet (református, evangélikus, adventista) tartanak. (Frigyesy)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||