|
|
"Az egyház az egész emberiségért felelős" Az uniós püspökkarok bizottságának elnöke Magyarországon
Josef Homeyer, az Európai Unió Püspökkari Konferenciái Bizottságának (COMECE) elnöke, a közelmúltban tett ötnapos magyarországi látogatása során megbeszéléseket folytatott a hazai egyház és közélet jeles személyiségeivel. Találkozott Seregély István érsekkel, a püspöki konferencia elnökével és Erdő Péter bíboros, prímással. Vendéglátója Veres András püspök, a püspöki konferencia titkára, a COMECE magyar tagja volt. A magyarországi út része volt annak a látogatássorozatnak, amelynek keretében Josef Homeyer sorra felkeresi az unióhoz újonnan csatlakozott, illetve a csatlakozás előtt álló országokat. Célja a tájékozódás mellett, hogy segítse az országok vezetőit az uniós szervezetekkel való kapcsolatok kiépítésében és azok kiaknázásában. Josef Homeyer találkozott Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, Harrach Péterrel és Semjén Zsolttal, mint a magyar kereszténydemokrácia képviselőivel, valamint Orbán Viktorral, volt miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével. Ez utóbbi megbeszélést követően a COMECE elnöke újságírók előtt elmondta, hogy az egyház sohasem pártok, pártszövetségek érdekeit, hanem az emberek szellemi, lelki és fizikai egészségét, jólétét tartja szem előtt. Kérdésünkre válaszolva hozzátette: "Együttműködve más keresztény és vallási közösségekkel, az egyház az Európai Unió fórumain is határozottan képviseli az emberek jólétével kapcsolatos álláspontját, és felemeli szavát, ha veszélyben látja a szociális igazságosságot vagy az emberi méltóságot." Utalt az unió alkotmányának ötvenkettedik cikkelyére, amelyben az EU kinyilvánítja, hogy az egyház több és más, mint a civil társadalom egyéb szereplői. Olyan szervezet, amelynek az egész emberiségért vállalt felelősségét komolyan kell venni. Az uniós alkotmány e cikkelye szerint az EU folyamatos párbeszédre kötelezi magát az egyházzal és az egyházi közösségekkel. Orbán Viktor a találkozót követően elmondta, hogy a COMECE elnökével Európa hosszabb távú jövőjéről is eszmét cserélhetett. Olyan kérdésekről esett szó, mint a családok jövője, a demográfiai helyzet, az igazságosság, a mindennapi élet biztonsága. Hozzátette, hogy álláspontja szerint Magyarországon jelentős értéket képviselnek az egyházi iskolák és intézmények, a történelmi egyházak pedig nem egyszerűen múltbeli hagyományok továbbvivői, hanem a jövő alakításának fontos szereplői. Veres András a látogatás tapasztalatait összegezve elmondta, hogy a COMECE elnökének tudomása van arról, hogy Magyarország a tárgyalások kezdetén élen járt a csatlakozó országok között, mára viszont sereghajtónak számít. Látogatása során választ keresett arra a kérdésre, hogy vajon mely gazdasági és más okok állnak Magyarország utóbbi években bekövetkezett sikertelenségének hátterében. Tájékozódott a magyar egyház és a jelenlegi kormány viszonyának nehézségeiről, az egyházat, az egyházi intézményrendszert a kormány részéről ért antidemokratikus támadásokról. Josef Homeyernek feltűnt az is, hogy Magyarországon a média nem felel meg az Európában szokásos demokratikus normáknak. Különösen súlyosnak tartotta, hogy a jelenlegi kormány, miután eltörölte a nézők és hallgatók által fizetett készülékhasználati díjat, közvetlenül, az állami költségvetésből juttat pénzt a közmédiumoknak. Ez a finanszírozási gyakorlat a kormánytól függő helyzetbe hozza a műsorszolgáltatót. A helyes megoldás Josef Homeyer püspök szerint az európai demokráciákban szokásos megoldás volna, amely a mindenkori kormánytól függetlenül, a parlament által meghatározott költségkeretet biztosít a közmédiumok működéséhez. Ennek alapján a közműsor- szolgáltatók vezetői párt- és kormánybefolyástól függetlenül, hosszú távra tervezhetik a műsorszolgáltatást. Az uniós püspökkarok brüsszeli bizottságának elnöke örömteli tapasztalatokat is szerzett Magyarországon. 1993-ban járt először hazánkban, s most úgy látja, hogy az egyház csodálatosan szép eredményeket ért el azóta. Olyanokat, amelyek Nyugat-Európában is kívánatosak volnának. Példaként említette az egyházi iskolák fejlődését, s különösen az egyházi médiát, a sajtótól kezdve, az évente ismétlődő kommunikációs programokon át egészen addig, hogy az új, országos hatókörű katolikus rádió közszolgálati műsort sugároz. Mint mondotta, ez valóban példa nélküli, az unió országainak katolikus műsorszolgáltatói ugyanis többnyire beérik hitbuzgalmi és egyházzenei műsorok készítésével. - szikora -
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||