Magyar pap - Kanadából

Vendégségben Androvich Tamásnál

Androvich Tamás, a Budapest tizenkettedik kerületében található alsó-krisztinavárosi templom káplánja 1974-ben született Kanadában. Természetes hát, hogy a tél első havas délelőttjén mindenekelőtt életútjáról faggatom.

Megtudom tőle, hogy felvidéki magyar családból származik; szülei 1968-ban, a prágai forradalom idején menekültek Kanadába, ahol Winnipeg városában telepedtek le. Olyan iskolába járt, amelyben kétnyelvű: angol és francia oktatás folyt. Az érettségit követően pszichológiai diplomát szerzett. A papi hivatás gondolata az egyetemi évek alatt érett meg benne. Miklósházy Attilánál, a külföldi magyarok Torontóban székelő főpásztoránál jelentkezett, és saját kérésére Magyarországon végezhette a teológiai tanulmányokat: két évig Esztergomban, majd a budapesti Központi Papnevelő Intézetben. 2003 nyarán szentelték pappá. Az alsó-krisztinavárosi templom, amelyben egykor gróf Széchenyi István kötött házasságot, első papi állomáshelye. Jövőjéről szerényen csak annyit mond:

- Egyházjogilag az Esztergom-budapesti Főegyházmegyéhez tartozom, azonban Erdő Péter bíboros úr és Miklósházy Attila püspök úr egyaránt rendelkeznek fölöttem. Tőlük függ, mikor kerülök külföldre, a nyugati magyarság szolgálatára. A szenteléskor engedelmességet fogadtam főpásztoraimnak, az ő közös döntésükre bízom magam.

Választékosan fogalmaz, beszédén kevéssé érződik: csak néhány éve él magyar nyelvterületen. Szüleivel mindig is magyarul beszélt, s ez jó alapokat adott. Ugyanakkor az egyetemi tanulmányok más nyelvi közeget, magasabb szintű nyelvhasználatot jelentenek. E változás azonban nem okozott neki különösebb gondot:

- Az első vizsgaidőszak végére már minden szükséges szakkifejezést tudtam.

A kanadai magyar fiatalok helyzetéről kérdezem. Elmondja, hogy Winnipegben, e közepes nagyságú mezőgazdasági városban három-négyezer fős magyar közösség él. Calgaryben, Vancouverben vagy Torontóban a tízezret is meghaladja a magyarok lélekszáma. Nyelvüket ápoló magyar fiatalok szép számmal vannak, igényelnék is a magyar nyelvű szertartásokat, lelkipásztori ellátottságuk viszont megoldatlan. Azon a vidéken is kevés a papi hivatás - pontosabban fogalmazva: kevés fiatal vállalja a papi hivatást. Azok a magyar papok, akik 1956-ban kerültek Kanadába, ma már kivétel nélkül idősek. A szerbiai háború idején érkezett egy-két délvidéki magyar pap, Erdélyből is kitelepültek néhányan. A munka azonban túl sok, a távolságok pedig óriásiak. S hogy Androvich Tamás példája mily kevéssé általános, arról tömören csak annyit mond:

- Én vagyok az első, aki úgy vállaltam a papi hivatást, hogy a szentelés után majd visszatérek a szórványban élő magyarsághoz.

A nemrég Lisszabonban lezajlott taizéi ifjúsági találkozó is szóba kerül, hiszen egy kilencvenfős plébániai csoport élén ő is részt vett rajta. Két autóbusszal utaztak, a csoport zömét egyetemisták alkották. Lourdes és Fatima zarándokhelyét is útba ejtették. Megdöbbentő: a határainkon túli magyarok köréből nyolcszázan voltak jelen Lisszabonban, ezzel szemben egész Magyarországról mindössze kétszázan. Így aztán nem is tudja, szomorúsággal töltse-e el vagy büszkeséggel, hogy a magyarországi résztvevők közel felét neki sikerült mozgósítania.

- Az volt a célunk, hogy ne csupán turistaúton járjunk, hanem valódi zarándokúton, annak minden szépségével és nehézségével. Lourdes-ban felajánlottuk fáradalmainkat a magyar ifjúság lelki megújulásáért. Ez a fagyos hideg ellenére is meghozta a maga szép gyümölcseit. E kilencven ember az induláskor csak egy rendezetlen társaság volt, Lisszabonba érkezve pedig már egységes csoportot alkottak. Aktívan bekapcsolódtak a közös imádságokba, a különféle programokba.

Végül a portugálok vendégszeretetét dicséri, s elmondja: a találkozón részt vevő negyvenezer ember kivétel nélkül magánházakban kapott szállást. A társadalmon belüli különbségek ott is jelentősek, ám ez nem jelent egyben lelki szakadékot is. A magyar csoportból volt olyan, aki külön lakosztályt kapott egy dúsgazdag családnál. Ám olyan is akadt, aki nyolcgyermekes családhoz került - ahol rajta kívül még missziós papokat, illetve három más nemzetiségű fiatalt is vendégül láttak, vagyis tizenöt ember aludt egy fedél alatt. Androvich Tamás eltűnődik, s még hozzáteszi:

- Azt hiszem, ez sokat elmond egy népről. Bárcsak mi is eljuthatnánk erre a lelki szintre! S bizonyára nyomot hagyott a magyar fiatalokban: megtapasztalhatták, hogy így is lehet élni.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu