"DOLGAIM ELŐL REJTEGETLEK..."

Az Isten-kereső József Attila (2.)

József Attilát (1905-1937) évtizedekig főként mint ateista proletárköltőt állították elénk; s bár az irodalomtudomány számtalan szempontból vizsgálta életét s műveit, Istenhez fűződő kapcsolatának beható tanulmányozása még várat magára.

E hiánypótlás szellemében - ám a teljesség igénye nélkül - a költő születésének századik évfordulója előtt tisztelegve sorozatot indítottunk. Minden hónapban megismerkedhetünk József Attila egy-egy Isten-kereső versével - melyeket magyar költők felkérésünkre született elemzései, vallomásai bontanak ki. A költő és mai pályatársai kórusából remélhetőleg új, izgalmas hangzatok születnek majd. (Zs.G.)

Tizenegy éves voltam, amikor először kezembe adták József Attila verseit. Bármelyik versére rálapozni természetes volt - újra s újra a Megfáradt ember címűre. Ez amúgy segített egyéb József Attila-olvasmányaimat is mindig térben elhelyezni: az érzelmi részt befogadó, nyilvánvalóan öntudatlan belső térben. Jó volt így, megvallom, e módszer máig, s időskorom tudatában is beválik. A Megfáradt ember című remeket József Attila 1923-ra, Makó városába keltezi, és ez: az elrugaszkodási pont szerepe irányította készségem a többi versre, elsődlegesen a közvetlen környezetre - a fiatalkori költeményekre. Ha ez nincs, meglehet, tartózkodóbb vagyok egyik-másik szöveggel - de aki már alig érett kamaszként ilyen kifinomult érzékenységgel képes látni, mondanám, engem láttatni, amint "Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én", az egyszersmind a legmélyebb sejtésig: a megsejtett Legfőbbig is elvezet. Mert annyit a gyermeki ösztön korábban megérlel kiben-kiben, amint azt gondoljuk: ha van jó, s az megnyugtat, akkor van jobb is, annak teljességeként pedig Legfőbb Jó. Nem közhely ez, s kivált a gyermeknek nem, aki aztán a rossz fogalmát (kicsit később talán, mint a jóét) ugyanúgy felbontva tisztázza magában. S jónak, rossznak névvel kell bírnia egyformán. Végül eljutunk a lélek rendjéig. Ma már úgy emlékezem, s talán nem tévesen, mindennek végigtapintásához a költészet, s legelsősorban is József Attila versei - a koraiak - segítettek annak idején. Könnyű volt eljutnom az úgynevezett istenes versekhez, bár legtétovábban, megilletődötten ezek előtt álltam. Oldotta szorongásomat a naivság, a gondolati homályon rendre átszóló Megfáradt ember - már kezdettől az istenes versek közé soroltam magamban. S hamar egy másik: a Csöndes estéli zsoltár. Új oldottság - lelkire, nem szellemire gondolok -, s nyomban egy következő fogalom: a gyermeki s a felnőtt világban való esendőség állapota vált gondommá. József Attila, úgy éreztem, s ettől eleinte csak nőtt bennem a szorongás, a Csöndes estéli zsoltár gondolataiban legelőbb is ezt közvetítette. Csak ennek segítségével döbbenve rá, hogy az esendőség lehet erény is. Ahogy József Attila a versben Istenhez szól, végtére is az. Isten, a költőt hallgatva, erénynek ítéli és fogadja el tőle s tőlünk, emberektől. A Csöndes estéli zsoltár egy tiszta lélek ebbéli hangját közvetíti az első sortól a legvégsőig: "De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam." A hang szerény volta olvasásról olvasásra olyan képet erősít meg bennünk, hogy nem csupán a szóló, de maga Isten is szerény. S igen mély őszinteségből, amely nélkül önismeret sincs, kell fakadnia a mondatnak, akár fölajánlásnak: "Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is." Töredelem, nem pusztán esendőség vagy szerénység. Ebből épülő hármasság, amely az élet lényegét is jelenti. Mondhatnánk persze úgy is, "én is vagyok és itt vagyok", anélkül, hogy hozzátennénk: "és csodállak, de nem értelek". A költő egész pályája, műve, géniusza - tudat s öntudat szoros, időnként szélsőséges változataiban is - ennek kimunkálása, földolgozása. Töredelem, esendőség, szerénység, gőg, erény; a rémség látása, hogy Isten valóban odaajándékozza őt a Pokolnak, s a mindebből fakadó kétségbeesett magatartás leküzdése, végül leküzdhetetlensége. Az erőlködés, vissza s újra vissza ahhoz a természetes párbeszédhez, amit épp a Csöndes estéli zsoltár jelez nekünk, a későbbi versek tudatában legalábbis föltételezhető. Akkor is, ha csupán a költő szavait tudjuk, a benne foglalt válaszok valóban csak föltételesek. "Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem." Alapozás, érvény, Isten-s-ember viszony tételezése - egy életmű alapgondolatának csírája e vers.

Kalász Márton

a Magyar Írószövetség elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu