A víz az Úr?

Isten-kereső szökőár-reakciók

A világhálót böngészem. Olyan hely ez, ahol az emberek nyíltan megosztják egymással gondolataikat, és - jobb híján - válaszokat is kreálnak saját felvetéseikre...

A délkelet-ázsiai természeti katasztrófa még mindig központi téma a híradókban, az utcán, a munkahelyi beszélgetésekben és az internetes fórumokon is. Egy ilyen fórum hozzászólásait olvasom, s nem tudom függetleníteni magam a leírtaktól. A témakör címe: A bibliai Isten megint özönvízzel gyilkolt, alcíme pedig: "A bibliai Isten a napokban ismét bevetette régi gyilkolási módszerét és egy kisebb özönvíz által ölt meg több ezer ártatlan embert. Meddig hagyjuk még? Meddig tűrjük?"

A felvetés kétségkívül provokatív, sokunk számára kifejezetten sértő, ám talán ez is lehetett az oka, hogy több ezer hozzászólás, vélemény íródott röpke pár nap alatt. Láthatunk, olvashatunk itt mindent: ateisták vitáját hívőkkel, semmiben sem hívők egyházalapítójának fejtegetéseit, ateisták vitáját "másként ateistákkal", s helyet kapnak itt afféle "magánkinyilatkoztatások" is. Bár a beszélgetés fonala eléggé zavaros, néhol szinte követhetetlen, az összkép mégis rendkívül elgondolkodtató.

Arról beszél ez a fórum, hogy az emberekben ott él valamiféle Isten-mag, még a leghitetlenebbekben is. Mindenki akar valamit Istentől, Istennel, ha mást nem is, jól megrágalmazni, leszidni. A belénk oltott Isten-kép lehet torz, sérült, tagadó, tiltakozó, de van, s ezt, lám, senki nem rejtegetheti.

Mi, keresztények jól tudjuk, hogy vannak kérdések, amelyekre nem létezik emberi tudásvágyunkat kielégítő magyarázat. Miért, hogyan, meddig még, hol volt akkor Isten...? Én hiszem, hogy a szeretet Istenét nem a szökőárban, hanem sokkal inkább az azt követő világméretű társadalmi összefogásban kell keresni. Meg a károsultak, hajléktalanná vált ázsiaiak fájó, de nagyon igaz fohászaiban.

S mindeközben valamiféle válasz mégis érlelődik bennem. A partvidéki üdülőövezetek szinte kontrollálatlan terjeszkedése, a meteorológiai előrejelzések visszatartása felveti az emberi felelősség kérdését. Vajon nem mi erőszakoltuk meg a természetet, nem törődve annak szabályaival, belső életével, saját törvényeivel?

Belegondolva a katasztrófa áldozatainak és túlélőinek helyzetébe, Jézus szavai jutnak eszembe. Amikor tanítványai a vakon született ember sorsát látva megkérdezték: "Mester, ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?", ő így felelt: "Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne" (vö. Jn 9, 2-3.). Ma, amikor nézem a híradót, hallgatom a friss információkat a rádióban, azt tapasztalom, hogy itt és most, e nehéz helyzetben igenis túlárad a szeretet. A világméretű összefogás, az önzetlen segítségnyújtás mind-mind Istenről beszél...

Gégény István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu