A Sátán birodalma

Katolikus kisközösségi élet az 1950-es esztendőkben

Marx Gyula orvostanhallgatóként Pécsett részt vett a katolikus kisközösségek életében. Itt hittani, erkölcsi, illetve világnézeti kérdések kerültek szóba. Az alábbiakban a Zalaegerszegen élő nyugalmazott főorvos hosszabb visszaemlékezéséből közlünk egy részletet. Akkor kapcsolódunk be az események felidézésébe, amikor az egyetemista és középiskolás korú fiatalok papi vezetőit 1949-50 táján egymás után letartóztatták. Marx Gyulát folyamatosan zaklatta az államvédelem, 1956 után több évet börtönben töltött.

Előbb Bulányi Györgyöt tartóztatták le, majd Szentgyörgyi Andrást Debrecenben. Azután Török Jenő és Juhász Miklós piarista következett. Elsősorban a papokat hurcolták el.

Ennek ellenére hetenként továbbra is összejöttünk valamelyikünk albérletében. Ha nem volt más lehetőség, akkor vacsora után az akkor még létező katolikus menzán beszélgettünk. Egyik csoporttársammal együtt laktam egy idős házaspárnál. Soha nem kérdezték meg, miért jönnek föl időnként egyetemi társaink, abban azonban biztosak voltak, hogy tisztességes emberek vagyunk. Olyan időket éltünk, amikor az emberek már óvatosakká váltak, jobb volt nem tudni mások dolgairól.

Később Ágoston Julián és Kühn Szaniszló, a katolikus menza igazgatója is "eltűnt". Ekkor kérdeztük Cserháti József egyetemi lelkészt, későbbi pécsi püspököt, hogy mit tegyünk? Hiszen lelki vezetőre szükségünk volt. Erre megadott egy címet, hogy ott keressük Tamást.

Amikor jelentkeztünk, közölték velünk, ott nem lakik semmiféle Tamás. Pedig itt kell lennie, Cserháti József küldött bennünket. Ja, az más, volt a válasz. Így kerültünk Jancsó Imre atyához, aki Dési János néven akkor már bujkálni volt kénytelen.

Később Wöllner Frigyessel is kapcsolatba kerültünk, ő évekkel később a Szabad Európa Rádiónál Bojtár István néven római tudósító lett. Jancsó Imre 1950 vagy 1951 tavaszán vette át a csoport vezetését, egészen ötödéves korunkig, amikor is szigorló orvosként különböző kórházakba kerültünk.

Jancsó Imre részt vett a heti összejöveteleken: dogmatikai, teológiai kérdésekben irányított minket, s vezette az elmélkedéseket. Ezenkívül valamelyikünk fölkészült egy-egy megadott témából, s előadást tartott a többieknek. Engem főleg a szociológiai, politikai kérdések érdekeltek, ezért a pápai enciklikákat, XII. Piusz beszédeit dolgoztam föl.

Mádl Ferenc volt a csoport egyik tagja, vele közösen például A Rerum Novarum gazdasági rendje címmel írtunk egy tanulmányt. A jogi karra akkor még jártak külföldi folyóiratok. Ottani barátaink átadták ezeket nekünk, így például a Stimmen der Zeit, illetve a Die Furche című lapokat. Fordítottuk, legépeltük, sokszorosítottuk az írásokat. Később ezt bűnös cselekedetként olvasták a fejünkre.

Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Jancsó Imrét figyelik, s nekünk is a nyomunkban jártak. Amikor az összejövetelekről kiléptünk az utcára, mindig ott állt egy botra támaszkodó ember... egy idő után már köszöntünk neki.

Olyan feszültségben éltünk, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor letartóztattak. A letartóztatás óriási stressz, de legalább megszabadultam az örökös bujkálás nyomása alól.

Amikor néhányan végeztünk az egyetemen, az eredeti, húszfős csoportból hatan kiváltunk, a többiek, például a pedagógiai főiskolán, folytatták a kiscsoportos életet.

Jancsó Imrét 1955. március 25-én vitték el. 1955. december 16-án nagy házkutatást tartottak nálunk, s mint kiderült, ugyanabban az időben sok helyütt az országban. Végül 1956. január 23-án tartóztattak le.

Akkor már házas voltam, feleségemet a kiscsoportban ismertem meg. 1955. szeptember 3-án összeházasodtunk, s ugyanazon a napon avattak doktorrá bennünket. A nagykanizsai kórházba kerültünk, feleségem gyermekgyógyász szeretett volna lenni, én a sebészet iránt érdeklődtem. A kórházon belül kapott szolgálati szobában laktunk.

1945-ben kényszerűen megszakadt, 1990-ben helyreállt Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata. Angelo Acerbi nuncius átadja megbízólevelét

December 16-án éjjel megjelent három ávós, és házkutatást tartott nálunk. Végignézték a könyveinket, lemezeinket. A gépelt anyagokból egy halomravalót összegyűjtöttek; különösen érdekelte őket minden olyan írás, melyben előfordult Mindszenty József neve.

Ekkor már éreztük, nagyon meleg a helyzet, s óriási feszültségben éltünk. Többek között elvitték azt a Stimmen der Zeitből fordított tanulmányt is, mely A Sátán birodalma címet viselte.

Végül január 23-án jöttek értem, s vittek el a kórházból. Egy hónap múlva tartották Moszkvában a XX. Kongreszszust. A börtönben éltem át, hogyan változik a hangnem: hogyan leszek aljas összeesküvőből "érdekes" emberré.

Megfigyelhető volt, hogy egyre sűrűbben és egyre hosszabb fejtágítókat tartanak a fegyőröknek. A földszinti zárkám alatt helyezkedett el a kultúrterem. Nem lehetett érteni, mi hangzik el ott, de az Internacionálé hangjai fölhallatszottak.

Változott a kihallgatások stílusa. Az ütlegelés már nem tartozott a módszerek közé, üvöltő hangnemmel, mindenféle korlátozással és pszichés hatással igyekeztek sakkban tartani és megfélemlíteni bennünket. Ahogy haladt az idő, egyre udvariasabbak lettek, az őrök és a kihallgatók saját problémáikkal hozakodtak elő: némelyiküknek, aki iskolába járt, megoldottam a matematika föladatait, miközben ők mintegy kihallgattak, én pedig cigarettázhattam, és a matematika házi feladatot írtam.

Az államellenes összeesküvés vádját izgatásra és egyesülési joggal való visszaélésre változtatták; a vádat egyébként egy 1938-as (!) paragrafus alapján emelték ellenem.

A tárgyaláson A Sátán birodalmából részleteket idézett a bíró, aki egyébként viszonylag tisztességes ember hírében állott. Illusztrálni akarta, mennyi borzalmat tartalmaz az írás. Éppen azt a részt idézte, ahol a szocialista bíráskodást taglalja a szerző, ezen keresztül mutatva be a rendszer lényegét. Olvasta, olvasta, majd egyre lassabban, egyre hosszabb szünetekkel, végül hatalmas csönd ülte meg a tárgyalótermet, amikor odáig jutott az idézésben, hogy a szocializmusban a bíró készségesen kiszolgálja a vádhatóság indítványát, mert tudja, milyen rövid az út a bírói széktől a vádlottak padjáig.

A tárgyalást 1956. július 26-27-én tartották. Éppen annyi időre ítélt a bíró, amennyit addig leültem, így ítélethirdetés után azonnal szabadlábra helyeztek.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu