|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
LITURGIA Krisztus imája (Az imaórák liturgiája 2.) Az ősegyház életéről szóló leírások között van egy lényeges, meghatározó megfogalmazás, hogy a megkereszteltek kitartottak az apostolok tanítása mellett, a kenyértörésben és az imádságban (vö. ApCsel 2,42). Később aztán az imádságokat meghatározott időben, megfelelő formában végezték. Kialakultak a fontosabb imaórák, a reggeli és az esti imádság, amelynek gyökerei visszanyúltak az ószövetségbe. Az imaórák száma szaporodott, és az egyes részek bizonyos jellegzetességekre tettek szert. Úgy tekintették ezeket az imádságokat, mint az idő megszentelését. Az egyházatyák az előbb említett szentírási sorokban fedezték fel az imaórák kezdeteit, és visszaemlékeztek az apostolok gyakorlataira, a különböző időben tartott öszszejövetelekre. Ugyanakkor arra is emlékeztek, hogy az imádság célja az istendicséret volt, amire Urunk is tanította tanítványait. Az imádságra az a Krisztus tanított meg minket, aki emberi testet vett magára, osztozott emberi sorsunkban és felcsendítette azt az imádságot, amely a mennyei hazában öröktől fogva zeng. Így felhangzik Krisztus szívében az imádás, az engesztelés és a közbenjárás kérésének emberi szava. Ezáltal ő lesz a közvetítő Isten és az emberiség között. Jézus imádságos életéről sokat beszélnek az újszövetségi iratok. Imáiban is megfogalmazza, hogy azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse (vö. Zsid 10,9). De az Atya is tanúságot tesz arról, hogy Jézus küldetése tőle van. Amikor Jézus a csodáit teszi, mindig kinyilvánítja, hogy ezt az Atya szándéka szerint cselekszi, és hálát ad mindenért. Azt is elmondhatjuk az evangéliumok vizsgálata alapján, hogy napi tevékenységéhez szorosan kötődött az imádság. Hányszor elvonul tanítványaitól, vagy késő éjszaka végzi imáját, amikor ebben nem zavarják. Azt is fel kell tételeznünk, hogy Jézus az ószövetségi közös imákon részt vett. Történt ez a zsinagógákban, a templomban, amit az imádság házának nevezett. A kialakult napi szokások szerint étkezéskor elmondta a hagyományos fohászokat, amint ezt az utolsó vacsorán vagy az emmauszi tanítványokkal elköltött étkezés alkalmával tette. Himnuszt énekelve ment tanítványaival az Olajfák hegyére, sőt, ő tanított meg a helyes imára. Imádságának nagy jelentősége lett szenvedésében és halálküzdelmében. Könnyek között imádkozott ahhoz, aki meg tudja menteni őt a haláltól (vö. Zsid 5,7), a kereszt oltárán bemutatott áldozatával tökéletessé tette a megszentelteket, és feltámadva a halálból örökké él és imádkozik értünk. Az egyház példaként tekint Urunk imáira, amelynek sokfélesége megnyilvánul hivatalos imádságos liturgiájában. Verbényi István
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|