|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Nincs partneri viszony az állam és az egyházak között A Kereszténydemokrata Fórum január 12-én vitadélutánt rendezett a Rákóczi úti Wass Albert könyvesboltban. A fórumon részt vett Kránitz Mihályteológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, Balog Zoltán református lelkész, az Orbán-kormány volt egyházügyi tanácsadója, a Polgári Magyarország Alapítvány főigazgatója és Bóna Zoltán, a Magyarországi Ökumenikus Tanács főtitkára, valamint Szászfalvi László volt MDF-es, jelenlegi független képviselő, a vallásügyi bizottság elnöke. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Magyarországon az utóbbi időben nyílt egyházellenes támadások történtek, és a kormánynak nincs egyházpolitikája. Kránitz Mihály hangsúlyozta: ha az egyház túlságosan beleolvad a világba, akkor elveszíti identitását. Ezért mindig volt egyfajta természetes feszültség az állam és az egyház között, de jelenleg hiányzik az együttműködés. Balog Zoltán kijelentette: egyoldalú diktátumok születnek, nincs partneri viszony az állam és az egyházak között. A kormány kísérleti nyúlnak tekinti a társadalmat, és állandóan azt vizsgálja, melyik beavatkozásra hogyan reagálnak majd az emberek. A pápánál tett látogatása során a jelenlegi miniszterelnök "a mi kemény gyerekünk kimegy a Vatikánba és jól megmondja" szerepét játszotta el. Bóna Zoltán arra figyelmeztetett: ha korlátozni akarják az egyházak közéleti szerepvállalását és igyekeznek őket elzárni a társadalomtól, ezzel egyúttal a felebaráti szeretetet is korlátozzák. Szászfalvi László, utalva az egyházi iskolák finanszírozása körüli vitákra és a kormányfő nagy vihart kavart vatikáni útjára, kijelentette: nem egyházpolitikai kérdésekről van szó, hanem "a kormányfő és csapata" politikai kampányáról. Szászfalvi bírálta azokat a kormányzati tisztségviselőket, akik elképzelhetőnek tartják a vatikáni szerződés módosítását. Leszögezte: a nemzetközi szerződéseket nem felülvizsgálni vagy módosítani kell, hanem betartani. A kormány folyamatosan megsérti az Alkotmány betűjét és szellemét. Bölcskei Gusztáv református püspök a múlt héten a sajtó nyilvánossága előtt közölte: nincs forrás ebben az évben a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezésének folytatására, holott erre törvényi garancia volt. A négy történelmi egyház valószínűleg az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az egyházi iskolák nem jogosultak bejárói normatívára, és az önkormányzati intézményekkel szemben nem kapnak forrást a költségvetésből bérfejlesztésre. (MK)
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|