Semjén Zsolt

Vallásszabadság - kérdőjelekkel

Tizenöt éve fogadta el az 1990. évi IV., a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényt - még az utolsó reformkommunista - országgyűlés. Nekünk mindenekelőtt azt kell tisztán látnunk, hogy az emberi jogokat, így a vallásszabadságot, nem az állam adja, hanem az eredendően adva van a teremtés és a természet rendje által, amit a törvényhozó csak felismer és elismer. Minden ilyen évforduló alkalom arra, hogy bizonyos távlatból ítélhessük meg, hogy mi bizonyult pozitívnak, és mi negatívnak. A törvény alapvetően kiállta az idő próbáját, azonban nyilvánvalóvá váltak a gyenge pontok is.

Miközben a preambulum reálisan szól az egyházak társadalmi súlyáról, mondván, hogy az egyházak "a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői, a hitélet körébe tartozó munkálkodásuk mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális-egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország életében", addig a konkrét egyházalapításnál a fentiekkel ellentétesen egyháznak azt tekinti, amit száz személy alapít. Tehát a vallás lényegétől, az egyház történelmi munkájától, társadalmi támogatottságától függetlenül, egy szabadidős egyesület szabályozását alkalmazza az egyházra, aminek így akarva-akaratlanul az az üzenete, hogy van, aki bélyeget gyűjt, van, aki horgászik, és van, aki katolikus. Nem véletlen, hogy a liberálisok eredetileg tíz főben akarták meghatározni az egyházalapítást, mert az egyesület alapításához is ennyien kellenek. Innen erednek a problémák. Egyszerűen nem normális, hogy például a Boszorkány Egyház azonos jogi státusban van, mint a Katolikus vagy a Református Egyház. A több száz "egyház" nem jelentéktelen része puszta adócsalás, szélhámosság. De még ennél is ártalmasabb, hogy az egyházellenes politikai erők ezeket az álegyházakat és destruktív szektákat politikai céljaik érdekében támogatják - mit sem törődve az ellopott adóforintokkal és a szekták által tönkretett gyerekekkel, családokkal -, azért, mert ezzel vélik relativizálhatónak a történelmi egyházak társadalmi tekintélyét. Évről évre megpróbáltuk reális feltételekhez kötni az egyházalapítást, amit a balliberális oldal - kétharmados lévén a törvény - másfél évtizede megakadályoz.

Pozitív pontja a törvénynek, amiben kimondja, hogy az állam a közfeladatot átvállaló egyházi intézményeknek "a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt". Hiszen ha nem így történne, akkor - miután mi, vallásos emberek ugyanúgy fizetjük az adókat, mint a nem vallásosak, amiből fenntartják a teljes állami és önkormányzati intézményrendszert -, azért, hogy emberi jogunkkal élve egyházi iskolába járathassuk a gyermekeinket plusz anyagi tehervállalásra, vagyis kettős adófizetésre lennénk kényszerítve, ami azt jelentené, hogy másodrendű állampolgároknak tekintenek minket. Mindez különösen tanulságos az idei költségvetési törvény diszkriminatív passzusai tekintetében...

Fontos azt is világosan látni és láttatni, hogy mit jelent, és mit nem jelent az, hogy "az egyház az államtól elválasztva működik". Nyilvánvaló, hogy a világi, profán, immanens állam nem illetékes teológiai, szakrális, transzcendens kérdésekben. Vagyis az államnak tiszteletben kell tartania az egyház szabadságát, autonómiáját. De miután az egyház tagjai állampolgárok is, ezért az állam köteles akceptálni társadalmi súlyuknak megfelelően azokat az értékeket, amelyeket képviselnek. Tehát az egyház és az állam elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom elválasztását! Az állam "világnézeti semlegessége" kizárólag annyit jelenthet, hogy az állam nem azonos valamely lehetséges vallással vagy világnézettel, de semmiképpen sem lehet ezt úgy értelmezni, hogy az államnak valamiféle "semleges világnézete" kellene hogy legyen, vagy pláne, hogy ilyen fából vaskarikát propagálhatna!

Sem az alkotmány, sem a törvény nem korlátozza, nem korlátozhatja azt, hogy az egyház milyen kérdésben szólalhat meg. Hiszen az Evangélium küldetése térben-időben-témában egyetemes. Az egyháznak van üzenete a művészethez, hiszen maga a kultúra is a kultuszból ered. Van üzenete a tudományhoz, hiszen attól, hogy valami technikailag megtehető, abból nem következhet, hogy azt meg is szabad tenni, mert ha függetleníti magát a filozófiai, erkölcsi szempontoktól, akkor a horror sci-fi kategóriájába zuhan. És az egyháznak van társadalmi tanítása, amely része a teológiának, és aminek a hirdetése küldetéséhez tartozik. Ennek a szabadságnak a megkérdőjelezése egyenlő a vallásszabadság megsértésével.

A törvény tizenöt éves történetének ugyanaz a tanulsága, mint minden törvénynek: annyit ér, amennyi megvalósul belőle, és annyi valósul meg belőle, amennyinek érvényt szerzünk.

(A szerző országgyűlési képviselő /Fidesz-KDNP/, az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság alelnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu